A hosszútávú vadonbeli túlélés kézikönyve – könyvelemzés

Egy szokatlanul intenzív marketingkampány irányította a figyelmemet a közelmúltban megjelent angol nyelvű túlélőkönyvre. Rengeteg hasonló kötet elolvasása után kíváncsi voltam, mi újat lehet még írni ebben a témában. Részletes elemzés következik.

A nagyalakú, színes fotókkal, igényes tördeléssel készített kiadvány elsőre átpörgetve pozitív hatást tesz az emberre. Alaposabban átnézve és elolvasva ez a kezdeti benyomás azonban nagyon gyorsan árnyalódik…

A szerző és könyve

A szerző, az amerikai Nicole Apelian a History Channel által futtatott Alone című túlélő-reality két évadában is szerepelt, az egyikben 57 napig boldogult a kanadai vadonban. Szintén szereplője volt a kevésbé ismert, őskori-tematikájú brit túlélősorozatnak a Surviving The Stone Age-nek. Fiatalabb korában Afrikában dolgozott egy ideig, ahol saját bevallása szerint a busmanoktól tanulgatva alapozta meg ismereteit a természetben való élethez. Fő szakterülete a gyógynövények felhasználása, ezek kapcsán több könyvet is írt már. A természetközeliség azért is fontos számára, mert szklerózis multiplexben szenved, és ennek enyhítésére próbál természetes megoldásokat találni.
Túlélőkönyve, a Wilderness Long-Term Survival Guide – Forgotten skills to make the wild your home (kb. Hosszútávú vadonbeli túlélés kézikönyve – Elfeledett készségek ahhoz, hogy otthon érezd magad a vadonban) elvileg 2023-ban jelent meg az USA-ban. 2024 végén pedig kijött a könyv európai kiadása is. Én ez utóbbit olvastam, ez alapján készült jelen könyvelemzés is.

Bár az amerikai verzió hiányában (legalábbis néhány közzétett oldalt leszámítva) nehéz pontonként összevetni a kötet két változatát, az nyilvánvaló, hogy a fő különbségek az európai kiadásban a földrajzi régiókról, valamint a növény- és állatvilágról szóló részek lehetnek.

A könyv tartalma

A könyv kilenc nagyobb részre, azon belül kisebb fejezetekre van osztva. Ezek címszavakban a következők: Túlélési helyszínek, Menedékek, Víz és tűz, Élelem, Elsősegély, Eszközkészítés, Biztonság, Higiénia illetve Mentalitás. Mint látható, hasonló témaköröket fed le, mint a legtöbb túlélőkönyv.

Amit kapásból hiányoltam, az valamilyen alaposabb bevezető, amiben felvázolja a szerző, hogy mi az elképzelése, célja ezzel a könyvvel, kinek szólna, vagy milyen körülmények közti használatra. Egyedül a hátlap említi néhány sorban, hogy ezt társadalmi összeomlás esetén lehetne hasznosítani, ám veszély hiányában rutinos természetjáróknak és alkalmi túrázóknak is egyaránt ajánlott. A könyv honlapján azonban találunk alapos bemutatást. Ott azt állítják, hogy ez a valaha volt első (!) kézikönyv, amely nemcsak a túlélésről, de a természeti környezetben való életről, boldogulásról szól! Igen erős szavak ezek, de nézzük a részleteket.

A túlélési helyszínek fejezetben a szerző néhány konkrét földrajzi régiót ajánl Európában, ami szerinte alkalmas a túlélésre. És itt jön be máris az, hogy nem tudjuk milyen körülmények közt gondolja ezt. A most fennálló világrendben nem valószínű, hogy túl sokáig lehetne például az Alpokban vagy épp a Fekete-erdőben fákat kivágni, menedéket építeni, meg háborítatlanul vadászgatni, mielőtt a törvény szigora lesújtana az emberre. Ha társadalmi összeomlásra számítana, akkor is elég találomra összeállított a helyszínlista – ráadásul korántsem egyértelmű, hogy egy ilyen helyzetben jó választás volna-e ezen helyekre költözni túlélés céljából, pláne ha ezt több 100 millió európai lakos gondolná így...

Láthatunk itt egy olyan Európa-térképet is, amelyen különböző gyűjtögethető növények vannak különböző régiókra rajzolva. Magyarország dunántúli részére például vörösáfonya került. Aki viszont kicsit is képben van hazánk növényvilágával, az pontosan tudja, hogy ez a növény nálunk eszméletlenül ritka, semmiképp nem egy tipikus, hozzáférhető élelemforrás a hazai erdőkben. Innentől kezdve vajon mennyire használható, vagy mire is jó ez a térkép?

A menedékes fejezet három különböző, természetes anyagokból építhető menedéket ismertet. A klasszikus avarmenedék mellett egy úgynevezett “egy hónapos menedéket”, ami egy igen megkérdőjelezhető hatékonyságú rönkház-szerűség zsinórral kötözve. A harmadik típus egy félig beásott földház, egy román kolléga alkotása, mint a szövegkörnyezetből kiderült, és valahol Romániában készült. Maga az épület impozáns, a marketingvideónak is ez adott helyszínt. Sajnos a fotók viszont néhol teljesen kivehetetlenek. Azt sem értem, miért nem írnak egy betűt sem a menedék fűtéséről. Az egyetlen valós indok ugyanis az lehetne egy ilyen hatalmas munkaigényű kunyhó megépítésére, hogy az befűtve, leszigetelve megfelelő hőmérsékletet biztosít a zord téli időszakban.

A víz és tűz fejezetben szó esik a vízszerzésről és annak megtisztításáról. Utóbbi kapcsán egy meglehetősen átgondolatlan füves-kavicsos megoldást használó, vízszűrőnek nevezett tákolmányt mutatnak a fotókon.
A tűz témájában részletes leírást kapunk a gyújtás módjairól, a tűztípusokról, vagy épp a faaprításról. Ám az illusztrációk javarészt használhatatlanok, és teljesen véletlenszerűek, egy kezdő ebből sem megérteni, sem megtanulni nem fogja, hogy hogy érdemes előkészíteni az élesztéket, gyújtóst, aprófát stb.
Sajnos nem tudok felülemelkedni a “dakota tűzhely” néven természetjárós körökben is sokak által ismert egyszerű tűzhely teljesen hibás és értelmetlen fotóján sem.

A könyv csapadékos idő esetére javasolja a tollasbot készítését, amely valóban egy hasznos módszer a száraz gyújtós előállításához. Csakhogy ezt egy internetről szedett stockfotó illusztrálja a könyvben. [Ott vízjel nélkül, de ide az eredetit tettem.] Maga az a tény, hogy nem tudtak egyet saját maguk elkészíteni és lefotózni, számomra komoly kérdéseket vet fel a szerző(k) tudásszintjével, képességeivel kapcsolatban.

Az élelemről szóló részben olvashatunk a csapdázásról, valamint ehető (és mérgező) növényeket, gombákat mutat be. Ehető növényből 15, gombából 5-öt sorol fel, amit én kissé kevésnek, jelképesnek érzek egy túlélőkönyvnek titulált kötetben. Teljesen kimaradt az ehető termésű fák vagy például a rengeteg ehető vadnövényt magába foglaló káposztafélék (Brassicaceae) családjából bármely faj említése, pedig ezek gyűjtögetése nagyon kézenfekvő volna európai terepen. Megemlítendő azért, hogy a növények azok más fejezetekben is rendre felbukkannak, ha nem is ételként.
Van itt még szó halászatról, netes képekkel illusztrálva, illetve egy vesszővarsa elkészítésének bemutatását is megkísérlik, de a fotón lévő darab annyira hézagosra van fonva, hogy igen kétséges volna vele a halfogás.
Hosszan tárgyalja a könyv az élelmiszer-tartósítás természetesebb módjait, valamint azt is, hogy hogyan kéne nulláról létrehozni egy veteményeskertet az erdő közepén. Sajnos azonban egy olyan fotó sincs, amely alátámasztaná, hogy ezzel a módszerrel bármit is megtermelt volna a szerző…

Eszközkészítés a vadonban (?)

A könyv abszolút mélypontja számomra az eszközök készítésről szóló fejezet, és különösen annak illusztrációi.

A csomók leírásánál, rajzainál az érződik, hogy a készítők egyáltalán nem értették meg például a kamionoscsomó (Trucker’s hitch), vagy épp a pruszik csomó lényegét és felhasználási módját. Az egyszerű kettős (Square knot) megkötésének utolsó előtti lépésébe pedig egy kofacsomót rajzoltak – pedig a világ bármely pontján élő 10 éves cserkész is meg tudná különböztetni a kettőt (és elmagyarázni, hogy mi a baj az utóbbival), ugyanis ez az egyik első dolog, amit megtanítanak nekik…Egy színes könyvben ráadásul illett volna a két különböző zsinórt használó csomók esetén két különböző színt is használni az átláthatóság végett.
Találunk itt égetéses technikával mélyített, faragott fakanalat is – de sajnos igénytelenül kivitelezett, befejezetlen állapotban. A vágószerszámok használata, ahol látszik, több fotón is kifejezetten szakszerűtlen és veszélyes.

A kőbalta, kőkés bemutatásánál az eszköz legkritikusabb részét, a kőfej, illetve -penge beszerzését elintézi azzal a leírás, hogy egy megfelelő formájú követ válasszunk. Ember, ez a valóságban nem így működik! Az őskorban nem véletlenül pattintották vagy csiszolták a köveket alapanyagtól függően. Annak gyakorlatilag nulla az esélye, hogy készen találunk egyet a megfelelő formával és éllel. Ugyanitt a fotón valami korhadt fadarabot használnak fel nyélnek, miközben a szöveg azt írja, hogy kifejezetten erős darabot kellene. (De ha már ez egy túlélőkönyv: Európában kevés hely van, ahol ne lenne sokkal könnyebb egy fém- vagy egy üvegdarabot találni, mint egy kovakövet, ha valamilyen improvizált vágószerszámnak keresnénk alapanyagot a zombiapokalipszis vagy egyéb krízishelyzet idején.)

Az íj és a nyíl készítését is hiába írja le a szöveg, a képeken egy ultragagyi improvizált botíjat, és egy görbe (!), elágazó(!) ágdarabból készített, nyílvesszőre nyomokban sem emlékeztető entitást mutogatnak az olvasónak.
A fotókon látható csúzli egyszerűen ormótlan, egy generációval ezelőtt még bármelyik falusi gyerek sokkal különbet rakott össze magának. Az úgynevezett túrabot pont olyan minőségű és kivitelezésű, mint amikor egy hároméves kisgyerek felkap egy botot az erdei séta során, és kinevezi túrabotnak.

Az íjas tűzfúrónak már a leírása is pontatlan, de az illusztrációi egyenesen kiábrándítóak. Nincs fotó az elkészült tűzfúró készletről, nincs átlátható kép a fúrás kivitelezéséről és az ahhoz szükséges testhelyzetről, ami látszik belőle, az meg pont hibás. A fekete folt az alapdeszkán érdekes módon pont úgy néz ki, mintha faszénnel összekenték volna, és nem pedig szabályos, fényesre kopott kör/félgömb alakzat, ahogy az egy valódi tűzfúrás után kinézni szokott... Szintén hiányolom a fotót a jól sikerült tűzfúrás fő fázisa végére keletkező használható mennyiségű izzó faporról. A magam részéről jelentős összeget mernék feltenni arra, hogy a fotókon látható tűzfúró készlettel soha nem gyújtottak tüzet, de hát már Bear Gryllstől sem állt távol a valóság ilyesféle "kikozmetikázása”.
A primitív agyagművesség bemutatása jó téma lenne a könyvben, a szöveg ennek kapcsán részletesen leírja a közismert hurkatechnikát, és azt, hogy a felrakott rétegeket egymásba kell simítani. A képeken ehhez képest az látszik, hogy már ezen lépés előtt, tehát a “hurka” állapotban abbahagyták a munkát, ami a gyakorlatban használhatatlanul gyenge felépítésű, törékeny cserépedényt eredményezne. De a cserépig valószínűleg nem is jutottak el, mert a könyvben nulla képet találunk az edényégetésről és az elkészült cserépről.
Szinte az egész eszközkészítés fejezet pont úgy néz ki, mintha a fotókon látható tárgyak készítői épp most próbálkoztak volna életükben először a bemutatott tárgyak elkészítésével, miközben talán még a szöveget sem olvasták el előtte. De ne legyek igazságtalan, azt is megemlítem, hogy a zsinórsodráshoz kapcsolódó fejezetek viszont rendben vannak.

További érdekességek

Az elsősegélyről szóló rész gyakorlatilag csak gyógynövényekkel foglalkozik, a hipotermiát ugyanúgy gyógynövényekkel kívánja kezelni, mint a csonttörést.
A higiéniáról szóló blokk egészen alaposan részletezi a tisztálkodás, illetve (ruha)mosás és latrinaépítés kérdéskörét, olyan témákra is kitérve, mint női higiénia természeti környezetben – amely témával bizony a férfi túlélőkönyv-szerzők általában nem sokat foglalkoznak.
A mentalitás című fejezet sajnos csak két oldalt tesz ki, holott valóban fontos téma, hogy milyen hozzáállással lehet elboldogulni a természetben.

A biztonságról szóló szekció néhány veszélyes európai állatfajt mutat be. A veszély kezelése szinte mindegyiknél kimerül abban a leírás alapján, hogy “ne menj a közelébe”, óvatosan hátrálj el, meg “adj neki teret”. Furcsállom ezen a listán a muflont, vagy épp a hiúzt, mert nem jellemző, hogy veszélyt jelentenének. Utóbbi olyannyira óvatos faj, hogy már az is egy életre szóló élmény, ha valakinek megadatik, hogy élőben megpillantson egyet természetes közegében.
Egy másik fejezet további állatokat mutat be nulla leírással, pusztán az állatról és annak nyomairól készült (stock)fotókkal. Kapásból az első képnek az a címe, hogy “eurázsiai hód” (Castor fiber) miközben a fotón két vízidisznó, más néven kapibara (Hydrochoerus hydrochaeris) van, amely egy dél-amerikai állatfaj, és a fotó is szemmel láthatóan állatkertben készült. Ez most komolyan senkit nem zavar a könyv készítésben résztvevők közt? Hasonló mellényúlás a két jávorszarvast ábrázoló fotó és leírás is, amelyből az elsőt valószínűleg a rénszarvassal keverte össze a szerző.
A külső szerző által írt, madárhangokról szóló részt érdekesnek találtam. Ezzel szemben problémásnak érzem az állatnyomokat bemutató részeket. Egy jellegtelen, kivehetetlen fotó leírás nélkül semmilyen segítséget nem jelent az olvasónak egy állat nyomainak élőben való felismeréséhez. Például a vaddisznó nyomaként bemutatott képpel a fő bajom (azon kívül, hogy rosszul megszerkesztett, nehezen kivehető stockfotó, amelyen a nyomok egy részét még az esővíz is takarja), hogy nem is vaddisznó, hanem szarvas (valószínűleg gímszarvas) nyomát ábrázolja.

A marketingkampány

A könyv piacra dobását egy nagyon intenzív, teleshopos reklámokat idéző, sajnos csúsztatásoktól sem mentes marketingkampány övezte. Ennek részeként sokaknak, így nekem is, a könyv hirdetései árasztják el a Facebook-hírfolyamát hónapok óta, de felbukkan egyéb közösségi-média platformokon is.

Ezek közül külön megemlíteném a könyv marketing-videóját. Ebben aztán tényleg minden van, ami az agresszív értékesítési kampányokra jellemző. Hangulatos képek az erdei élet harmóniájáról, túlzó és valótlan ígéretek, hogy miket fogsz profitálni a könyvből, ha megveszed, utalások arra, hogy más hasonló termékek rossz minőségűek, utalások olyan tartalmi elemekre, amelyek amúgy nincsenek is a könyvben, beígért bónusz ajándékok, felsrófolt árakból nagy kegyesen adott kedvezmények, pszichológiai manipuláció, hogy ha most nem veszed meg a könyvet, akkor el fog fogyni, meg amúgy is késő lesz ha beüt az világvége...

Ki is gyűjtöttem néhány abszurd állítást a hirdetésekből és a videóból.

“Ha egyszer úgy alakul, hogy menekülnöd kell, vagy nulláról újraépítened mindent, az összes ehhez szükséges tudást megtalálod a Hosszútávú vadonbeli túlélési kézikönyvben.”
Nem, sajnos nem találod meg benne, de amit megtalálsz, abban sincs sok köszönet.

“Sajnos a legtöbb vadon kézikönyvnek, és bushcraft könyvnek egyáltalán nincs az ehető- vagy gyógynövényekről szóló fejezete.”
Nem tudom mire gondolt a költő, mert rengeteg túlélő- ill bushcraft könyvet olvastam, és kevés kivétellel mindegyik foglalkozik a témával, Ray Mears számos megjelent túlélési és bushcraft könyve közt szinte mindegyikben ír az ehető növényekről, sőt Wild food néven külön kötetet is szentelt ennek. Ugyanígy nem maradt ki  a téma olyan, komolynak számító művekből sem, mint Colin Towell kötete, a Gerhard Buzek-féle túlélési kézikönyv, vagy az SAS túlélési kézikönyv.

“Nézd meg, ki a szerző, és mit tett eddig, különben még esetleg olyan embernek a tanácsára fogsz hallgatni, aki az internetről szerzi az ismereteit.”
Jelezném, hogy e könyv képállományának jelentős része internetről származó fotó (de a többin sem látszik, hogy értenének hozzá a szerzők), akkor most ki szerzi internetről az ismereteket?

“Ha nálad van ez a könyv a vadonban, egyszerűen csak azonosítsd be a fákat ezen nagy képek alapján, és csapold meg azt, amelyikre szükséged van.”
A valóságban egyáltalán nincsenek az említett fák beazonosítására szolgáló képek a könyvben.

“Ez a kézikönyv a legjobb (állat)nyomolvasóvá tud tenni téged.”
Nem. Nem tud. A legjobb nyomolvasók, akikkel találkoztam, sok-sok év terepen eltöltött tanulással, és rengeteg szakkönyv tanulmányozásával lettek a legjobbak, nem egy hibás képekkel illusztrált könyv rövidke fejezetéből.

“Ha megtanulsz gyűjtögetni, soha nem fogysz ki az ételből.”
Ezt egy hatásvadász ígéretnek érzem, még az őskorban is voltak éhezések, pedig akkor mindenki értett a gyűjtögetéshez, és sokkal nagyobb területnyi érintetlen természet jutott egy főre, mint manapság.

“A harmadik hiba: hogy ha nincs egy jó [túlélési] kézikönyv nálad, vagy ami még rosszabb, olyan van, amely félrevezető.”
A fentebb ismertetett hibamennyiség után milyen kifejezés is jellemezné jobban a reklámozott könyvet, mint az, hogy “félrevezető”?

Magukra valamit is adó, túléléssel, vagy rokon területekkel foglalkozó szakemberek többször hangsúlyozni szokták (ahogy azt Cody Lundin is tette a 2022-es Bushcraft Symposiumon), hogy ebben a témában tilos a nagyotmondás, hazudozás, mert hiszen túlélő helyzetben emberek élete múlhat a pontos és valósághű információkon. Ez a marketingkampány pedig teljesen megtévesztő és valótlan kijelentésekkel operál. Ami jelen esetben nemcsak hogy inkorrekt egy jóhiszemű vevővel szemben, de önmagát túlélő könyvnek nevezve még az olvasók életét is kockáztathatja, ha elhiszik ezen állításokat.

Összefoglaló

Nagyon igyekszem elfogultságmentesen értékelni ezt a művet. Azt gondolom, a szöveges részek egyes helyeken elfogadhatóak, sőt, akadnak akár korrektül megírt fejezetek is. Máshol azonban hiányos, felületes vagy téves a tartalom. Többször nem is feltétlen azzal van a baj, amit leírt a szerző, hanem inkább azzal, amit kihagyott. Mindenképp pozitívumnak tartom, hogy olyan témákat is behoz a köztudatba, amely más hasonló könyvekben nem feltétlen kap akkora szerepet, például a higiénia, annak is a nőket érintő részei, vagy a növények sokoldalú felhasználhatósága. A könyvet egy amerikai szerző írta, és talán az amerikai flórát és faunát jól is ismeri, de az európainak a leírása kapcsán bizony kiütközik a felületesség és a hiányosságok.
Ennek a könyvnek az igazi problémája azonban a képi világa. Amely nemcsak, hogy sok helyen kifejezéstelen és pontatlan, és számtalanszor teljesen eltér attól, amit a mellette olvasható szöveg ír, de nem egy esetben kifejezetten félrevezető és hibás. Mivel pedig a képek sokkal intenzívebben hatnak az olvasóra mint a szöveg, sajnos ez óriási mértékben rontja, gyakorlatilag lenullázza a könyv használhatóságát.

Egy túlélőkönyv azért lehet jobb, ha fotókkal és nem (csak) rajzokkal van illusztrálva, mert rajzolni bármit lehet, de az igényes fotók (pláne az egész folyamatot bemutató fázisfotók) bizonyítják, hogy a szerző tudja, miről beszél, meg is valósította a leírtakat, amely ezáltal hitelesebbé teszi a személyét és a könyvet is. Jelen esetben azonban fordítva sült el a dolog. A könyvben felhasznált rengeteg stockfotó, és a saját készítésű fotókkal bemutatott technikák kivitelezésének igénytelensége azt bizonyítja, hogy ezen módszereket sok esetben maga a szerző és társai is csak teljesen kezdetleges formában tudják megvalósítani, vagy még saját maguk sem értik azt, amiről írnak.

Ezt a könyvet leginkább azoknak ajánlanám beszerzésre, akik szeretnének egy, az európai piacra szánt szép színes túlélő könyvet a polcukon tudni annak ellenére is, hogy ők maguk
a) soha nem jártak még kint a természetben, és nem is akarnak;
b) soha nem éltek vagy jártak Európában és nem is fognak;
továbbá egyáltalán nem tervezik az ismertetett módszereket ténylegesen kipróbálni – így garantáltan nem kell a könyvben látottak és a valóság közti terjedelmes szakadékkal a gyakorlatban is szembesülniük…

Wilderness long-term survival guide - Forgotten skills to make the wild your home
[European edition]
Írta: Nicole Apelian PhD
2023. Global Brother SLR.
224 oldal