2010. már 15. Bozótnéger
Túrafűrész

Túrafűrész

Terepen szinte nélkülözhetetlen egy favágó szerszám. Talán a balta a legsokoldalúbb, viszont súlya miatt kétszer is meggondolja az ember, hogy magával cipelje-e. Egy 90 cm-es keretes fafűrész meg szintén furcsán nézne ki a hátizsákra kötözve. Ami nekünk bevált ezügyben, az az összecsukhatú kézifűrész.


A Fiskars cégnek vannak behúzható pengés kisfűrészei, ám a behúzható penge fixálása azért felvet bennem egy-két kérdőjelet, az áráról nem is beszélve. Végül egy kertészboltban bukkantam rá néhány évvel ezelőtt a képen is látható márkátlan összecsukható fűrészre, mely egy hasonló Fiskars szerszámnak durván a harmadába került.

A fűrész arányai egy svájcibicskához képest
A fűrész arányai egy svájcibicskához képest

A kihajtható acélpenge tengelye egy fix pozíciójú csavar, így semmiképp nem fog előre-hátra csúszkálni használat közben, a becsukódás ellen pedig egy egyszerű fémcsat-szerű biztosítás véd. A markolat fölső harmada érdes felületű kemény műanyag, alsó kétharmada valamivel puhább tapintású gumi. Használat közben ezt a részt fogjuk, a bordázás tovább csökkenti a kezünkből való kicsúszás veszélyét. A markolat alján lévő furatba madzagot fűzhetünk. Használaton kívül valamilyen tokban, vagy a hátizsák egy különálló, kisebb zsebében érdemes tartani, mert a vágófelület nem csukódik vissza tökéletesen, és például egy mellé csomagolt ruhát szerencsétlen esetben kiszakíthat.
Karvastagságúnál nagyobb ágakat eddig nem nagyon vágtunk vele, de azokkal remekül megbirkózott, így többnapos, kintalvós túrákhoz kifejezetten ajánlani tudjuk.


A fűrész méretei
Teljes hossz kinyitva: 41 cm
Hossz becsukva: 23,8 cm
Vágófelület hossza: 19 cm
Legnagyobb szélesség becsukva: 6 cm
Pengevastagság: 1 mm
Tömeg: 224 g

 

 


Szorul a nedves fűrészpor, de azért vágja a fát.

Asztalosinasnak ugyan nem vennének fel, de a vágott felület erdei körülményekre megfelelően simának mondható.

Szólj hozzá

túrázás fűrész szerszám