Bushcraft Világszimpózium 2022
2022 nyarán Walesban, a Bala-tó partján gyűltek össze a bushcraft, túlélés, primitív készségek, természeti környezetben való boldogulás témakörének szakértői és oktatói a világ különböző részeiről, hogy gondolataikat, tapasztalataikat egy élőben megtartott szakmai fórumon osszák meg egymással.
2019-ben a legendás hírű kanadai túlélésoktató, Mors Kochanski közvetlen tanítványai és munkatársai szervezték meg az első Global Bushcraft Symposiumot, melyről itt a Vadon szava blogon is beszámoltunk. Annak végén, a következő ilyen rendezvény megvalósítására Paul Kirtley és Lisa Fenton brit bushcraft-oktatókat kérték fel a szervezők, akik bele is álltak ebbe a feladatba, így került sor erre a második szimpóziumra 2022 júliusában.
A szimpózium mottója a “Lifelong learning” azaz “Élethosszig való tanulás” volt. Ez a gondolat jól kifejezi a bushcraftnak azt a szellemiségét, amely az állandó és valóban soha véget nem érő ismeret- és tapasztalatszerzésre, valamint készségfejlesztésre alapoz.
Az öt napos szakmai rendezvényen beltéri előadások, pódiumbeszélgetések, kültéri bemutatók és interaktív workshopok váltogatták egymást, egyszerre több helyszínen is.
Bár a rendezvény nevében szerepel a "bushcraft" szó, fontos megemlíteni, hogy még az előadók közt is sokan akadtak, akik nem igazán szeretik, vagy kifejezetten kerülik ennek a kifejezésnek a használatát. Egyesek továbbra is "túlélés" néven illetik a tevékenységet, ahogy az főleg a ‘80-as, ‘90-es években volt divatban, mások az őskori illetve primitív készségekre fókuszálnak, míg néhány észak-amerikai meg inkább maradna az (ott hagyományosnak számító) woodcraft elnevezésnél. Megint mások alapvetően csak egy-egy részterülettel (mint például hosszútávú téli túrázás vagy az ehető növények) témakörével foglalkoznak, így nem is érzik magukat szakértőnek a bushcraft egészére nézve.
Az előadások
Az előadókat tekintve meglehetősen széles volt a paletta. A különböző bushcraft- és túlélőiskolák oktatói mellett kísérleti régészek, etnobotanikusok, környezeti neveléssel foglalkozó vagy erdei iskolák területén dolgozó pedagógusok, kézművesek is akadtak. Többen is egyetemi környezetben oktatják, kutatják a bushcraftot, túlélést vagy ezekhez kapcsolódó témaköröket. Magyar szemmel picit irigykedve néztem, hogy a világ szerencsésebb részein mindezzel tudományos szinten is lehet foglalkozni.
Cody Lundin neve Magyarországon talán a Túlélőpár-baj (Dual Survival) című sorozatból lehet ismerős sokaknak, amelyben Dave Canterbury társaságában éltek túl a világ különböző pontjain. Cody Arizonában él, és jó három évtizede oktat túlélést az ottani sivatagi viszonyok közt.
Ő két előadást is tartott. Az elsőt a túlélés oktatásának hitelességéről, melynek a kulcsgondolata az volt, hogy oktatóként teljesen őszintének kell lenni, mellébeszélés nélkül átadni az ismereteket, és azt is jelezni, ha valamire nem tudja a választ, mivel emberek élete múlhat a pontos információkon. A másik előadása a száraz területeken való vízszerzésről szólt az USA délnyugati részén szerzett tapasztalatai alapján.
David Wescott szintén két előadással készült. Az egyikben arról beszélt, hogy mindezek a gyakorlatias ismeretek miként adódnak tovább oktató és oktatott között, illetve maga az egész tevékenység hogy formálódott az idők során, különösen a saját életében. Szerinte a túlnyomó része annak az ismerethalmaznak, amit manapság a bushcraft cimkével ellátnak, alapvetően nem új, már a 19–20. század fordulóján az akkori amerikai woodcraft mozgalom idején is ismertek voltak ezek, és publikáltak is róluk a korabeli szakértők. Előadása végén bemutatta a "Leave No Trace" szemlélet szabályaihoz illeszkedő, azt alapvetően kiegészítő saját woodcraft etikai kódexét is.
A másik előadásban pedig azt taglalta, hogy a textilek elterjedése milyen szerepet töltött be a természetközeli életmód területén, a kendőktől a pokrócig összefoglalva ezek legkülönfélébb alkalmazási területeit.
Monica Wilde brit gyógynövényszakértő és etnobotanikus a Covid-járvány alatt saját személyes kihívásként egy barátjával együttműködve egy éven keresztül kizárólag a természetből gyűjtögetett élelmiszert fogyasztott. Erről az érdekes kísérletről beszélt. Vadnövények, gombák, kagyló, hal és vad volt tápláléka. A vadhúst nem maga vadászta, hanem egy vadásszal cserélte egyéb gyűjtögetett élelemre. Csak gombából több mint 300 kg-ot szedtek egy év alatt. Mindezt a normál napi 8 órás munkaidején kívül vitte végbe.
Dr. John Leach professzor pszichológusként annak szentelte az élet, hogy a túlélés pszichológiáját kutassa. Nem mellesleg hosszú időt töltött aktív katonai szolgálatban a brit haderőknél, ahol SERE (katonai túlélési) oktatói képzettséget is szerzett. Előadásában azt elemezte, hogy egyes túlélő helyzetekben miért halnak meg olyanok, akik a körülményeket tekintve egyébként akár életben is maradhatnának.
Egy adott pillanatban rákérdezett, hogy a közönségből hányan szokták egy repülőút elején ellenőrizni az ülés alá elhelyezett mentőmellényt? Ő minden alkalommal megteszi, mert egyrészt szeretne meggyőződni róla, hogy ott van, hozzáférhető (és már háromszor is előfordult vele, hogy nem volt meg), másrészt meg akarja nézni, hogy milyen típusú, hogyan kellene szükség esetén kibontani és használni stb. (Úgyhogy ebből okulva természetesen a hazaúton már én magam sem mulasztottam el ezt az ellenőrzést.) Beszélt a veszélyhelyzetekre való felkészülés fontosságáról is. Sokan vannak, akik azt mondják, hogy "Minek foglalkozzak vele? Úgysem fog ilyen történni!", de mint tudjuk mégiscsak történnek váratlan események és katasztrófák.
Dr. Theresa Emmerich Kamper a kísérleti régészet működési módjába adott egy alaposabb betekintést, elsősorban saját területén, ugyanis a bőrcserzés őskori technikáinak szakavatott kutatója, ebből PhD-zett. De előadásában röviden kitért az Alone című sorozatban szerzett tapasztalataira is, ahol 69 napot húzott ki az északi vadonban, egy általa épített földházban.
A skót szakértő, Patrick McGlinchey saját “utazásáról”, életpályájáról mesélt a bushcraft–túlélés viszonylatában, gyermekkori körülményeitől és inspirációitól kiindulva. Történetének egy színes epizódja volt, amikor pár éve egy BBC-s dokumentumfilm elkészítéséhez kérték közreműködését. A film arról szólt, hogy egyes kutatások szerint az Orkney-szigetek egy viszonylag jelentős regionális központ szerepét töltötte be mintegy 5000 évvel ezelőtt. Patrick és társai megépítettek egy nagyobb csónakot mogyoró- és fűzfavesszőkből, valamint marhabőrből, amellyel aztán egy csapat át is kelt Orkneyról a skót szárazföldre a tengeren keresztül, bebizonyítva, hogy lehetséges volt az utazás ezzel a korabeli technológiával.
Ez az előadás azzal vált teljessé, ha utána az ember megtekintette Patrick kiállítósátrát, ahol saját készítésű, szinte művészi kidolgozású eszközeinek elképesztő sokaságát mutatta be. Bár a fenti galéria ennek csak egy részét képes visszaadni, élőben igazán nagy élmény volt ilyen mennyiségben látni letűnt korok tárgyainak újdonsült példányait.
Dr. Manu Tranquard kanadai egyetemi kutató egy olyan kísérletről számolt be, ahol különböző (tábor)tűztípusokat hasonlítottak össze tudományos alapon. John Rhyder a nyomolvasás témájáról adott elő. Bruce Zawalsky, aki Mors Kochanski egyik tanítványként vált maga is túlélési szakértővé, a Kochanski-féle szupermenedék apró részleteit taglalta. Előadást tartott a tapasztalatairól egy kanadai házaspár, Dave és Kielyn Marrone is, akik hosszú, néha többhetes téli túrákat vezetnek rendszeresen az északi vadonban.
Gordon Dedman ausztrál bushcraft-oktató katonai múlttal és háttérrel bír, előadása a katonai túlélés és a bushcraft kapcsolatáról szólt. És ha valahol, hát pont Ausztráliában van ennek létjogosultsága, hiszen maga a bushcraft szó is onnan ered. Sok érdekességről mesélt az ottani vadonban gyűjtögetett ennivalótól (bushtucker) kezdve a krokodilsütésig. Beszámolt arról is, hogy az őslakosok még megmaradt tudását a természetközeli életről hogyan hasznosítják a hadseregben.
A záró előadást Doc Survival, azaz André-François Bourbeau tartotta az emberiség jövőjéről és túléléséről szólva.
Itt most csak néhány előadót és témát ragadtam ki, de a rendezvény alatt több mint 30 előadótermi előadásra került sor.
A gyakorlatiasabb programok
A gyakorlati, kültéri programokat öt különböző tematikus “táborhelyre” osztották szét, ami öt különböző bemutatóhelyet, bemutatósátrat jelentett a rendezvény területén. Ez az öt témakör a primitív technológiák, az ifjúságnevelés, tűzkezelés, erdei készségek és a kenutúrázás voltak. Mivel délutánonként az összes helyszínen zajlottak programok, elég nehéz volt választani köztük, így a közvetlenül a tó partjára települt kenus táborhelyre például egyáltalán nem jutottam el.
Az Ifjúságnevelés táborban a gyerekek, fiatalok oktatásához, természetközeliségre neveléséhez lehetett tippeket, módszertani ötleteket kapni, ezt a részt főleg az angol cserkészek Bush Scout munkacsoportja működtette.
A tűzkezelés táborhelyen tartott programokon kifejezetten a tűzgyújtási módszerek gyakorlása volt fókuszban, míg az erdei készségek táborhelyen a faművesség, fafaragás, egyszerű táborépítési, túlélési megoldások.
A Primitív technológiák tábor alighanem a leglátványosabb volt a programhelyszínek közül. Kikészített állatbőrök és azokból varrt ruhák, feldolgozott növényi rostokból és kérgekből készült tárolóedények, kosarak, kötelek; faragott kanalak, pattintott kő pengék és ebből készült fegyverek, csontszerszámok, a legkülönfélébb ősi csapdák, halász- és vadászeszközök, és természetes anyagokból készített egyéb tárgyak hatalmas tömkelege volt megtekinthető, ezeket érintően pedig számos workshopot is tartottak.
A napközbeni előadásokat, és a délutáni gyakorlati programokat követően esténként kötetlenebb hangulatban ültek össze, beszélgettek az emberek barátságos légkörben. Nagyobb sztorizásokat lehetett ilyenkor elcsípni, egyesek közös jövőbeli együttműködéseket tervezgettek, de volt olyan is, aki az alkalmat megragadva szakértőkkel véleményeztette saját, hobbiprojektként készített késeit.
Úgy vélem, az is segített megőrizni az esemény szakmaiságát, hogy a rendezvényen nem zajlott árusítás, kereskedelmi tevékenység, hiszen a bushcraft eredendően nem a felszerelésről és pláne nem a pénzről szól, hanem a tudásról, gyakorlati készségekről, és itt szerencsére tényleg ez utóbbiak megosztása volt az elsődleges. Örömteli volt látni ebben a pár napban, hogy a világ különböző részeiről érkező, eltérő hátterű, és adott esetben eltérő anyanyelvű emberek ennyire megtalálják a közös hangot, és bár adott esetben mást-mást gondolnak egyes részkérdésekről, mégis összekapcsolja őket a természetben való boldogulás készségei iránt érzett mérhetetlen tudásvágy és lelkesedés.
