Spatula faragás tábori viszonyok közt
Sütés-főzés során – történjen az akár több napos erdei vadkempingezésen tábortűz fölött, félnapos kis családi kiruccanás alkalmával egy gázfőzőn, vagy épp az otthoni villanytűzhelyen – a spatula mindenütt az egyik leghasznosabb konyhai eszköz. Mivel szerkezetileg elég egyszerű, ha néhány tényezőre odafigyelünk, könnyedén faraghatunk egyet magunknak akár az erdő közepén is.
Akár egy-két napra, akár egy-két hétre megyek ki táborozni, bushcraftolni a természetbe, számomra minden alkalommal örömteli megtapasztalni azt az eredendő egyszerűséget, amivel a napi rutin során felbukkanó kihívások kezelhetőek. Ezek közé sorolom azt, ha épp egy hiányzó felszerelési tárgyat kell elkészíteni helyben talált, vagy nálunk lévő anyagokból. Sütéshez, főzéshez például szinte minden alkalommal szükség van legalább egy kanálra vagy spatulára, de többször előfordult már, hogy azt akár véletlenül, akár szándékosan, de otthon hagytam.
Villámgyors és improvizált megoldásként az étel kavargatására, átfordítására sok esetben elfogadhatóan működik egy nagyon primitív lekérgezett fadarab is. Ám ha kicsit több időt szánunk rá, akkor faraghatunk egy olyan, igényesebb spatulát, amelyet utána magunkkal viszünk, és későbbi vadkempingezésen, táborozáson, kerti sütögetésen, vagy akár otthon még hosszú éveken át hasznát látjuk.
A spatula készítés folyamata
A spatula elkészítését én általában az alábbi lépésekben végzem, bár természetesen több megközelítés is létezik.
- Alapanyag begyűjtése, kiválasztása
- Deszka hasítása, faragása a kiinduló rönkből vagy ágdarabból
- Spatula-forma kialakítása
- Elvékonyítás, esetleges ívesség kialakítása
- Kidolgozás, befejezés
Nézzük egyenként részletesen.
Alapanyagokról röviden
Bár a spatula a fafaragás terén alighanem a létező legegyszerűbben elkészíthető tárgyak közé tartozik, az alapanyagául szolgáló faanyag kiválasztásnál több szempont is felmerül, nézzük most csak a legfontosabbakat.
Keménység: Egy meglehetősen felületes, de kiindulásként mégis használható osztályozás keretében puhafákra és keményfákra szokták osztani a fafajokat illetve faanyagokat. A puhafákat természetesen jóval könnyebb megmunkálni, de sérülékenyebbek és kevésbé tartósak. A keményfák nehezen munkálhatóak meg, de általában tartósabb eredményt is adnak. Ha nem ismerjük fel magát a fafajt, akkor is van egy egyszerű mód ennek megállapítására: ha a fafelületet a körmünkkel (mondjuk a hüvelykujj-körmünkkel) be tudjuk nyomni annyira, hogy az szemmel kivehető, maradandó bemélyedést keltsen, akkor általában puhafával, ha ez nem sikerül, akkor tipikusan keményfával van dolgunk.
Nedvességtartalom: Egy frissen vágott fa víztartalma bőven 50% fölött is lehet, míg egy légszáraz az 15% alatti. Itt is elmondhatjuk, hogy nedvesebb faanyaggal sokkal könnyebb dolgozni, míg a szárazzal nehezebb. Csakhogy a nagyobb nedvességtartalmú fa is ki fog száradni, eközben pedig zsugorodik, vetemedik, esetleg reped is. Ez akár oda is vezethet, hogy a sok munkával már félig, vagy akár teljesen elkészített faragványunk a fentiek miatt eltorzul, csavarodik, megreped.
Itt is felhívnám a figyelmet arra, hogy semmiképp ne vágjunk ki élő fát, vagy ne vágjunk le ágat élő fáról faragás céljára. Eleve nem is lenne ideális az ilyen anyag közvetlen felhasználása, másrészt teljesen értelmetlen pusztítani a fákat, amikor kertgondozás vagy egyéb tevékenységek, esetleg viharkárok kapcsán eleve sok felhasználható faanyag keletkezik.
Anyagszerkezet, fahibák: Az élő fát növekedése közben számtalan hatás éri, a nem ideális életfeltételektől kezdve a különféle sérülésekig, amik mind befolyásolják a faanyag szerkezetét, mintázatát. Ha a fa-, vagy ágdarab elhal, akkor az anyagát továbbra is ki van téve a környezeti hatásoknak, csapadék, rovarok, gombafonalak kezdik ki a szerkezetét. Mindezek egy része állapottól függően kezelhető, vagy megfelelően feldolgozva akár még különlegesebbé is teheti a faragott tárgyat. Teljesen kezdőként azonban a legkönnyebb a szép, homogén, egyenletes rostszerkezetű anyagokkal dolgozni. Első körben az a szerencsés, ha egy olyan rönk- vagy ágdarabból indulunk ki, amely szemmel láthatóan egyenes, párhuzamos rostokból áll, nincsenek rajta sérülések, ágkinövések, nincs nyoma rovarrágásnak, gombásodásnak, korhadásnak stb.
Mérgezőség: Egyes fafajok anyaga mérgező vegyületeket tartalmaz, így élelmiszerrel érintkező eszközöket, mint amilyen a spatula is, nem ajánlatos készíteni belőle. Ilyen például a közönséges tiszafa (Taxus baccata) vagy a fehér akác (Robinia pseudoacacia).
Egy táborozás során azonban, ha nincs idő hosszas keresgélésre, általában korlátozottak a lehetőségek, abból kell választanunk, ami a kezünkbe akad, és néha az anyagválasztás terén is kompromisszumot kell kötni.
Én jó pár spatulát (így többek közt a cikkben bemutatottat is) lábonszáradt, elpusztult kőrisből készítettem el, ami keményfa, és általában se nem a legszebb, se nem a legjobban faragható faanyag. De pont spatulához mégis alkalmas, mivel viszonylag könnyen és egyenletesen hasítható, miközben rugalmas, és tartós.
Szerszámok
Ami a szerszámokat illeti, több megközelítés létezik. Egy spatula elkészíthető alapvetően önmagában egy jó baltával is – ez esetben azonban az aprólékos kidolgozás nem, vagy csak nagyon nehezen oldható meg. Szintén elkészíthető akár összesen egy késsel is, az viszont alapanyagtól függően akár értelmetlenül hosszú időt is igénybe vehet.
Szerintem a legmegfelelőbb, ha van nálunk fűrész, amivel a kiinduláshoz használt fadarabot könnyedén méretre vágjuk, van balta, amivel a nagyolást gyorsan meg lehet oldani, és van egy kés, amivel pedig a kinagyolt darabot aprólékosabb mozdulatokkal faragva kidolgozzuk, befejezzük. Konkrét típusokba jelen cikkben most azért sem mennék bele, mert meggyőződésem, hogy pont a spatula az, amit szinte bármelyik szerszámmal el lehet készíteni a legegyszerűbb, legolcsóbbtól kezdve a prémium kategóriásig – mindaddig, amíg kellően élesek, és tudjuk kezelni őket.
Ezeken túl kelleni fog egy "munkapad" is, amely bármilyen masszív fafelület lehet, akár egy kidőlt fa az erdőben, akár egy hasítórönk, akár egy összetettebb faragópad. Valamint a hasítás során kell egy ütőbunkó, vagy egyszerűen csak egy alkar méretű ütőfa is.
Méretezés
Nulladik lépésben el kell döntenünk, mekkora spatulát szeretnénk, és ehhez megfelelő méretű rönkdarabot vagy ágdarabot vágni. Általánosságban elmondhatjuk, hogy tűzön való sütés-főzéshez indokolt a hosszabb nyél, hogy a felcsapó lángoktól és a füsttől kissé távolabb tarthassuk magunkat, míg az otthoni elektromos- vagy gáztűzhelyen, vagy ha valamilyen kempingfőzőt használunk, a kisebb is elég lehet.
Egy másik szempont, hogy mekkora léptékű étel készítésben gondolkodunk. Ha saját magunknak főzünk, akkor megint csak elégséges lehet egy kisebb spatula, viszont ha 10-20-30 fős társaság tábor vacsorakészítése, sütögetése, közös bográcsozása az alkalom, ami nagyobb edényt, nagyobb tüzet jelent, akkor az egész nagy keverőlapát is indokolt lehet.
Összességében a kb. 4 cm széles fejű, és fej nélkül 10 cm nyélhosszú mini spatulától a 10 cm széles 60 cm nyélhosszú nagy bográcskavaróig bármi lehet. A cikkben bemutatott spatula (és több más általános célra készített spatulám) nyélhossza 20, teljes hossza 30, a fej szélessége pedig 4,5–5,5 cm környékén alakul, ami nekem jól bevált általános célra, egyéni és csoportos főzés esetén is.
Deszkakészítés
Első lépésben én egy többé-kevésbé szabályos deszka formát alakítok ki a kiindulási ág- vagy rönkdarabból. Ez hasítással történik. A rönköt középen hasítsuk ketté egy baltával. Ehhez egy masszív hasítórönkön (mint a fotón) vagy egyéb fafelületen állítsuk fel a hasítani kívánt darabot. A baltát bal kézzel (a nem domináns kézzel) tartva, az élét a rönk végének középvonalára illesztve támasszuk fel, és a jobb kézben (a domináns kézben) tartva az ütőfát, mérjünk ütéseket a balta fokára, mindaddig, amíg ketté nem hasad a rönkdarabunk.
A félbehasadt fahasáb lapos oldalával párhuzamosan, de attól 2-3 cm-el beljebb ismét fektessük fel a balta élét, és az előbbi módon hasítsunk le belőle egy deszkát.
Az így kapott deszkába ha a vége felől belenézünk, akkor látszik, hogy mennyire lett párhuzamos a két oldala. Ha nem eléggé, azt korrigálni érdemes.
Mivel a kéreg még rajta van a deszka két szélén, ezt távolítsuk el. Ehhez támasszuk a deszkát bal kézzel fogva a munkapadra, és jobb kézzel kisebb mozdulatokkal faragjuk le a kérget – vagy kifejezetten éles baltával néhány erős csuklómozdulattal, ütés nélkül le is tolhatjuk.
Biztonsági szempontok baltával faragáshoz
- A baltát faragáskor nem a nyél végén, hanem a feje alatt, nagyjából a tömegközéppontjában fogjuk. Ez kontrolláltabb használatot tesz lehetővé.
- Faragás során a baltafej a függőleges síkban mozog, az él pedig lefelé néz. Azaz nem dolgozunk oldalirányban, ferde szögben. Inkább a munkadarabot forgatjuk, állítjuk a megfelelően megdöntve, de a vágás iránya lefele mutat.
- Használjunk fa munkapadot, ami masszív, nem mozdul el, ellentartja a munkadarabot, és elnyeli a kifutó vagy lecsúszó ütéseit a baltának, miközben nem károsítja annak élét.
- A munkapadnak a közepére, vagy a közepe és a tőlünk távolabb eső széle közé pozícionáljuk faragás közben a munkadarabot, semmiképp ne a felénk eső szélére. Így ha a baltával melléütünk, vagy lepattan, megcsúszik az ütés, az a munkapadba és nem a lábunkba vág majd bele.
- A munkadarabot tartó kezünk ujjai kerüljenek ki a balta élének közeléből, azokat a baltától, és annak mozgástartományától eltérő irányba fordítva.
- Faragáskor a balta élét lehetőleg sose emeljük magasabbra, mint a munkadarabot tartó másik kezünk, így még véletlenül sem tudunk belevágni.
- Baltával való munka során minden egyes mozdulatot előre gondoljunk át, elemezzük végig a mozdulatsor lehetséges kimeneteit, ha bármi zavaró tényező fennáll, azonnal álljunk meg.
- Baltával és egyéb vágószerszámmal történő munkánál is legyen kéznél elsősegélycsomag.
Számos fafajnál – és ilyen a kőris is – látványosan elkülönül a fatörzs középvonalában, vagyis az évgyűrűk közepében található bélnek nevezett része a fának, ami szerkezetét tekintve egy puha, akár kiüregesedésre hajlamos anyag. (Mindez nem keverendő a geszt nevezetű résszel, amely a belet öleli körbe, és a faanyag külsőbb részeihez képest más színű lehet, de szerkezetileg azzal azonos.) Ettől a faragás során szabadulni szeretnénk, nem akarjuk, hogy a faragott eszközben benne maradjon, így ezt el kell távolítani, aminek az egyik módja, ha baltával lefaragjuk.
A biztonságra itt is ügyelni kell. Jó módszer, ha a faragást, vágásokat nagyjából a deszka közepétől lefelé indítjuk, így tartó kezünk biztonságban van a szerszám élétől. Majd amikor ezzel az alsó szakasszal végeztünk, átfordítjuk a deszkát, és ezt megismételve ismét csak biztonságosan az alsó részen dolgozunk. Ha a hasítás nem teljesen párhuzamosan futott ki a deszka mindkét oldalán, akkor ezt ezen a ponton korrigáljuk, faragjuk egyenesre.
A spatulaforma kinagyolása
Következő lépésben rajzoljuk fel a deszkánkra a véglegesnek szánt spatulaalakot, akár fejből, akár egy régebbi spatula körberajzolásával. Ezt megtehetjük ceruzával vagy filctollal, de tábori viszonyok közt sokkal hangulatosabb egy, a tábortűzből visszamaradt faszéndarabot alkalmazni erre.
Ezután a körvonalak mentén faragjuk ki a formát baltával, a már ismertetett szabályok betartásával. Kezdőként inkább több apró mozdulatra törekedjünk, kisebb forgácsokat, anyagdarabokat válasszunk le, mintsem egyben sokat. Ha az ember egyszer belejön, a sokadik faragási alkalommal már bátrabban és gyorsabban fog tudni haladni.
Elvékonyítás
Eddig a pontig a spatula vastagsága megegyezik a megelőző fázisban elkészült deszka vastagságával. Ez természetesen túl sok, ezért el kell vékonyítani, ami lehetőség szerint szintén baltával történik.
Itt kell meghozni egy döntést a végső forma kapcsán. Teljesen egyenes, lapos spatulát szeretnénk, vagy olyat, aminek van egy kis íve? Előbbit kezdőként könnyebb kivitelezni. Utóbbi viszont nem csak jobban néz ki, de apró segítség lehet a serpenyő, edény pereménél az étel kiemelésekor.
A fentebbi képek közt látható oldalnézetből a deszkából kivágott spatula. Az is látszik, hogy egy nagyon enyhe íve mégis lehetett a deszkának, és ezt a kivágott forma is megörökölte. Ha lapos spatulát szeretnénk, akkor az ív közepéből és a másik irányba hajló két végéből kell majd lefaragnunk többet, így ki tudjuk egyenesíteni.
Ha azonban a dizájnosabb verzióval próbálkozunk, akkor a nyelet alulról, a spatula fejét felülről kell vékonyítani. Ez baltával a már leírt faragó mozdulatokkal történik.
Kidolgozás, befejezés
Minél jobban bánik az ember a baltával, annál hosszabb ideig tudja használni a faragás folyamatában. A nagyolás szintjén ugyanis sokkal hatékonyabb, és gyorsabb azzal, mint késsel dolgozni. Viszont van egy pont, ahol a szükséges finom mozdulatok miatt késre kell átváltani, ami sokkal precízebben kontrollálható. Én ezt a fázist érzem erre a megfelelő alkalomnak. A baltával való munka folytatása ezen a ponton azt a kockázatot hordozza, hogy egy rosszul sikerült mozdulat a spatula egyre vékonyodó anyagába olyan mélyen vág, amit utána már nem lehet kikozmetikázni a sérült rész lefaragásával és kárba vész eddigi munkánk.
A bemutatott spatula készítése során úgy alakult, hogy egy őszi napon kezdtem neki, de az önfotózás lassan haladt, nem volt időm a végére érni, aztán számos egyéb teendő miatt csak tavasszal tudtam folytatni.
Újra elővéve, és alaposan megszemlélve a pár hónapra félretett munkadarabot, már jobban kiütköztek az apró szabálytalanságok. A nyél nem marad szimmetrikusan a középtengelyben, hanem oldalra kitér kissé. Ehhez mérten a fejet is igazítani kell, valamint a nyél és a fej találkozásánál az íveket szabályosabbá tenni. Minden spatula más, de ilyesmi apróságok sok esetben előfordulnak.
Késsel való faragásnál, csakúgy mint a baltánál, a biztonság az elsődleges. Törekedni kell ebben az esetben is az alátámasztott felületen történő munkavégzésre, de vannak olyan mozdulatok is, amelyeket kézben tartva könnyebb kivitelezni. A fentebb jelölt részekből az egyenes szakaszokat a letámasztott spatuláról marokra fogott késsel, toló mozdulatokkal (az úgynevezett toló vágással) faragtam le. A kés éle ilyenkor lefelé, a munkapad felé néz.
Az ívek kidolgozásához a legcélravezetőbb módszer, ha a spatulát a tartó kezünk hüvelyk- és mutatóujjával fogjuk össze alulról tartva, a spatula nyelét pedig mellkasunkkal támasztjuk meg. Domináns kezünkben pedig rövidre fogjuk a kést, ami azt jelenti, hogy nem teljesen a markolatot, hanem attól kicsit előrébb fogjuk, hüvelyk és mutatóujjunkat a penge oldalán tartva, miközben az él felénk néz. Ez elsőre veszélyesnek tűnhet, ám a mozdulat kontrollált, kést tartó kezünk leginkább csak vezeti a pengét az ív mentén, csuklóból mozdítva, de az erőt elsősorban másik kezünk három szabadon maradt ujja adja, melyeket a penge fokára támasztunk. Így elég szép és egyenletes ívet lehet faragni.
A spatula forma kiigazítása után szükséges még a nyél vagy a fej további vékonyítása, az egyenetlenségek elsimítása. Ezt megtehetjük a fentebbi alátámasztott tolóvágással, de alternatívaként alkalmas mozdulat a visszakezes metszés, más néven ollós metszés is. Ennek során a munkadarabot és a kést tartó kezünk egyaránt a mellkasunkon támaszkodik meg, miközben könyökünket oldalra kiemeljük. A kés éle szintén könyökünk felé néz. Elsősorban hátizomból dolgozunk, karjaink egyfajta “ollót” képeznek. Nagy erő kifejtésére alkalmas hatékony mozdulat ez.
Ennek segítségével válasszunk le apróbb forgácsokat a spatuláról. A felénk eső részen a penge markolathoz közelebbi szakaszával érdemes dolgozni, míg a belsőbb részeken a penge íve tud jobban belekapni az anyagba.
A spatula fejének vastagságát én 3 és 4 milliméter közé próbáltam belőni, a nyél nem annyira kritikus, lehet vastagabb.
A késsel való faragás fázisában többször ellenőrizzük a spatula alakját, minden oldalról megszemlélve. Javasolt a végei felől belenézni hosszirányba, és időben érzékelni, kijavítani, ha aszimmetria, elhajlás, csavarodás, egyenetlenség mutatkozik. Szükség esetén térjünk vissza korábbi munkafázishoz.
A végső simítások részeként érdemes eldolgozni a spatulán még meglátszó esetleges vágásnyomokat, valamint a lapát rész szélét kissé élesebbre faragni az utolsó 1 cm-en, hogy könnyebben alácsússzon a sütött ételnek, legyen az akár hús, palacsinta vagy kolbulle. Továbbá ezen a ponton javallott a spatula nyelének végét is lekerekíteni vagy díszítő faragással ellátni, vagy magát a nyél keresztmetszetét laposabbá vagy éppenhogy oválisabbá alakítani.
Megfontolandó a spatula megcsiszolása csiszolóvászonnal vagy csiszolópapírral. Volt több, amelyiket megcsiszoltam magam is, de azt gondolom egy késsel kidolgozott darab elég szép és rusztikus hatású tud lenni önmagában is, és a tábori viszonyokhoz talán ez illik jobban, a mostani példány is ilyennek készült.
Végezetül néhány további fotó korábban készült (tábori) spatuláimról. Bízom benne, a kedves olvasó is kedvet kap készíteni egyet.
Ha megtetszett a tábori faműveskedés, ajánljuk még a témában az ütőbunkó-, a kisszék- vagy épp a csapolt vállfa készítésről szóló cikkeinket is.
