2010. ápr 27. Monty H.
Cél a Kinizsi Százas – a hosszútávú teljesítménytúrázás titkai: 3. rész – A rajtvonaltól a beérkezésig: a hosszútávú túra gyakorlata

Cél a Kinizsi Százas – a hosszútávú teljesítménytúrázás titkai: 3. rész – A rajtvonaltól a beérkezésig: a hosszútávú túra gyakorlata

Most, hogy részletesen átvettük a felkészülés és a felszerelés részleteit, csapjunk a lecsóba és – egyelőre gondolatban – induljunk neki és tekintsük át azt is, mi mindennel kell törődnünk menet közben.

Nevezés, utazás, rajt
Elsőre nyilván furcsa, hogy egy ilyen mellékesnek látszó témával foglalkozzam, de a Kinizsi kapcsán hadd térjek ki néhány adminisztratív részletre is.
Először is fontos tudni, hogy a résztvevők nagy száma miatt a Kinizsi Százasra előzetesen kell nevezni, mivel pár éve már létszámlimit van érvényben. Ezért hát áprilisban nyílik meg az előnevezési lehetőség a hivatalos honlapon. A részvételi díjat online kell rendezni, de az orvosi igazolást is így kell feltölteni. Az itinerfüzetet és a chippel ellátott menetlevelet pedig előre egyeztetett helyszíneken lehet átvenni. Mindez a túra reggelén nekünk is nagy segítség, mivel időt és sorbanállást takarítunk meg vele.

Mivel a rajt és a cél helyszíne néhány évente megváltozhat, mindig nézzünk utána, nehogy rossz helyen szálljunk le reggel a HÉV-ről (mostanában Békásmegyerről szokott a mezőny indulni). 

Lábunk állapota

Lábfejünket többféleképpen is óvhatjuk a túra közben. Először is azzal, hogy megfelelő lábbeliben indulunk neki, de erről már írtam. Másodszor is a helyesen kiválasztott zoknival. A „szimpla kontra dupla zokni”-vitát persze most sem fogjuk megoldani, mivel ez is személyfüggő. Én kezdettől fogva a duplazoknis megoldás híve voltam. Alulra vékony, felülre pedig vastag túrazokni kerül. Olyan feszesnek kell lenniük, hogy ne csússzanak félre, illetve nem árt, ha a külső zokni talpa párnázott.
Ha cserélem, akkor azt általában 50 kilométerenként szoktam volt. (A nem éppen illatos használt párok számára vigyünk külön zacsekot.) Manapság azonban már rendszerint nem cserélem, bár tartalék zokni így is van nálam. 
Lábfejünk egyes részeinek tapasszal való fedése jó ötlet lehet. Én a sarkamat mindig leukoplasttal borítom, hogy a legérzékenyebb területet védjem. A zoknicsere folyamán természetesen és általában ezt is cserélni kell.
A hintőpor használata is jó ötlet (nemcsak indulás előtt, hanem zoknicsere alkalmával is), de ha ragtapaszt helyezünk a lábfejünkre, akkor a hintőporozást csak EZ UTÁN végezzük el!
A lábfej előkészítésére remekül bevált a Cera Lanae kenőcs használata. A túra előtti este jó vastagon be szoktam kenni a lábfejemet ezzel a sűrű, ragacsos valamivel. Mivel megkeményíti a bőrt, csökkenti a vízhólyagok kialakulásának esélyét. Viszont jó sokáig tart, míg a bőrünk beissza…
Egyébként a túra előtt 24 órával én már nem is szoktam megfürdeni, legalábbis a lábfejemet biztosan nem mosom meg, nehogy a bőr felpuhuljon. Egyszer egy hosszabb pancsikálást engedélyeztem magam a túra előestéjén – olyan példásan még soha nem hólyagzott fel a lábam..
Nagyon fontos még a körömápolás: 3-4 nappal a túra előtt tanácsos levágni, hogy a vágás ne szakadhasson fel a bakancsban.
Ha lábunk feltörik, felhólyagzik, akkor érdemes minél előbb lépni az ügyben. Ez is olyan téma, amiről sokan sokfélét gondolnak. Én kiállok amellett, hogy a vízhólyagot sterilizált tűvel szúrjuk ki, nyomjuk ki belőle a folyadékot, majd ragasszuk le. Nálam bevált. Szerencsések vagyunk, ha továbbindulás után csak egy darabig fáj, mert utána annyira elzsibbad, hogy már nem is érezzük (esetleg dobjunk be egy fájdalomcsillapítót).
Azonban nemcsak lábfejünk láthatja kárát a megterhelésnek. Térdünk és bokánk sem feltétlenül érzi jól magát ilyen távon, de ez is olyan dolog, amit tudunk magunkról, és általában fásli segítségével próbálhatunk segíteni magunkon. Fájó izmaink ápolásához a már említett izomlazító krémet vethetjük be.

Étkezés
Az étkezés – ki hinné? – az egyik legproblematikusabb dolog lehet. Túrákon általában nincs túl nagy étvágyam, de 40-50 kilométeres távon ez még nem okozna akkora gondot, mint százon. Tudatában kell lennünk annak, hogy szervezetünk igenis igényli a táplálékot, így tehát az étkezés nem kedv kérdése. (Néha bizony erőszak is kell, mert 80 kilométer után a zombi üzemmódban a mindenkiből előjövő antiszociális alterego sajnos önmagunk ellen is fellép.) Ha elhanyagoljuk, akkor egyrészt nem tudjuk pótolni az elveszített energiát és sót, másrészt gyomrunknak sem tesz jót, ha kizárólag folyadék van benne.
Javaslom tehát a „sokszor keveset” alapú étkezést, melyet úgy 30-40 kilométerenként mindenképp toldjunk meg egy komolyabb étekkel.
Az iváshoz hasonlóan itt is magánügy, hogy mit szeretünk és tudunk túra közben magunkhoz venni. A kisebb, könnyen és gyorsan fogyasztható ételek között a legnépszerűbbek a müzliszeletek, a csokoládék, az energiaszeletek, az olajas magvak és a mazsola. A túra árát a szendvicsekkel ellentétben nagyon megnyomják ezek a kis nassolnivalók, de ugrásszerűen megnövelik az élvezeti szintet is.
A gyümölcsök is jólesnek: káliumtartalma miatt kiemelendő a banán. Az almát a benne levő sav miatt sokan fenntartással kezelik, de ez megint az egyéntől függ. Folyadék- és vitamintartalmuk miatt mindenesetre nem érdemes kihagyni őket. 
A főételekről is ugyanez mondható el. Én például nem bírom a szendvicseket, nagyon szívesen viszek viszont kisebb méretű péksüteményeket. A sós sütemények még a sópótlásban is segítenek, mely különösen lényeges, ugyanis ha a sóveszteségben elérünk egy bizonyos szintet, ott már nem percek kérdése lehet a pótlás. Ezért érdemes ropit, perecet vagy sós kekszet, mogyorót majszolni útközben, már csak azért is, mert könnyen fogyasztható ételek ezek.
Kiemelném még a szőlőcukrot, ez nagy emelkedők előtt csodákat tud tenni, de többen is állítják, hogy fél zacskó után már csömörük van tőle, arról nem is beszélve, hogy elég sok folyadék kell a leöblítéséhez, és a keményebb szőlőcukor szétharapdálása 50 kilométer megtétele után néha őrjítően fárasztó… Vésztartalékként viszont tényleg jól jön. Hasonló jellegű, de könnyebben fogyasztható típus az energiazselé, melyet általában zárható kupakos zacskóban adnak. Már használtam ilyet és leginkább íze hagyott bennem mély nyomot, mely nem volt éppen étvágygerjesztő... Persze ezekből is sokféle létezik, úgyhogy lehet válogatni.
Étterem, büfé vagy komolyabb ellenőrzőpont mellett megállva viszont a meleg étel sem akadály. Személy szerint elég ritkán mertem meleg levest fogyasztani egy-egy túra során, de amikor sikerült rávennem magam, meglepődtem, milyen jólesik.

Tipp: gyümölcskoktél – ha unod a banánt
Eredeti formájában többféle gyümölcsöt is szoktunk fogyasztani a túrák alatt. Élvezeti értékük azonban növelhető is némi furfanggal. Egy ízben látomásom támadt és rájöttem, hogy lehetne megalkotni egy olyan keveréket, ami egyszerre ital és étel, közben pedig ízével is feldob.
Egy nagyobb szájjal ellátott félliteres palackba (a Cappy gyümölcsléé ilyen) odahaza apróra vágott gyümölcsöt – narancsot, banánt, barackot, epret, meggyet, ananászt – teszek és csurig töltöm a konzervből származó ananászlével (vagy bármilyen gyümölcslével). Így egyszerre lehet enni és inni, ráadásul valami nagyon finomat és frissítőt. Nagyon jól bevált, pláne, ha előzőleg jól behűtöttem otthon.

Hőguta, napszúrás, kiszáradás és sópótlás
Akár tetszik, akár nem, május végén mifelénk a meleg vagy forró időjárás a normális. A Kinizsi idején általában tehát 25-30 fokos meleg várható, de természetesen esőt és szelet is kaptunk már. A magas hőmérséklet és a terhelés pedig együttesen nagyon veszélyes tud lenni.

A napszúrás a magas hőmérséklet és a nap sugárzásának következménye. Ilyenkor az agyhártya enyhe gyulladása lép fel. Az ezzel járó duzzadás vagy vizenyő nyomást gyakorol az agyra, ez okozza az arc kivörösödését, szédülést, a hányingert és a fejfájást.
A hőguta nem kizárólag az agyra hat. Ebben az esetben a teljes szervezet hőháztartása kibillen, mivel hőfelesleg keletkezik (ami melegben fellépő fizikai megterhelés és nem megfelelő mértékű folyadékfelvétel mellett szinte természetes). A vöröslő arc, a száraz bőr, a megemelkedett pulzus és testhőmérséklet mind-mind erre utal.
A megfelelő gyógymódot mindkét esetben a pihenés, a folyadékfelvétel és a hideg vizes borogatás jelenti. Megelőzés gyanánt javasolhatom a megfelelő mennyiségű folyadék bevitelét, illetve a szinte kötelező sapka és a kendő gyakori megnedvesítését.
Már többször volt alkalmam megtapasztalni a fenti tüneteket magamon, illetve egyes túratársaimon. A jó hír, hogy ha időben felismerjük és teszünk ellene, olcsón megúszhatjuk, és még a távot is teljesíthetjük. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy akkor is próbáljunk minden áron célba jutni, ha már alig állunk a lábunkon. Mindenki ismeri saját fizikumának határait és ennek megfelelően kell döntenie. Fizikai épségünk mindig legyen fontosabb, mint a dicsvágy. Vegyük komolyan a tüneteket, mivel ha nem reagálunk elég gyorsan, akkor agykárosodás, vagy akár halál is bekövetkezhet.

A fentiek gyakori tüneteként említettem a hányingert. Jómagam az első pár százasomon többször szembesültem az öklendezéssel és a hányingerrel. Előfordult, hogy szájizmaim feszülése jó előre figyelmeztetett, de olykor szinte váratlanul következik be. Az öklendezés, melyet a gyomor görcsös mozgása okoz, nem feltétlenül jár együtt hányással, de általában ez vezeti be. Nem árt megfigyelni, hogy mit hányunk ki ilyenkor. Ha éppen nem volt sok minden a gyomrunkban, akkor szerencsénk van… Utána viszont egy ideig ne együnk és csak módjával igyunk. Egy MagneB6 kapszulát viszont vegyünk be és némi pihi után valamivel lassabb tempóban induljunk tovább. Bár hangulatunknak nem tesz jót, úgy félóra múlva már sokkal jobban fogjuk magunkat érezni. A hányinger természetesen lehet annak is következménye, hogy kitartó gyaloglás mellett a gyomor összeszűkül és kevesebb vér áramlik ide. Ez azért gond, mert ilyen alacsony vérellátás mellett az elfogyasztott táplálék könnyebben visszajön...

Gyakori és kellemetlen túratárs még a köhögés, illetve a torok megduzzadása (ilyen esetben alig tudok nyelni), illetve a szájpadlás kisebedése (mivel az ott található vékony hámréteg elég sérülékeny és könnyen kiszárad). Az orron át lélegzés fokozottan ajánlott tehát, más kérdés, hogy nagy terhelésnél ez szinte lehetetlen. Iváskor  lehetőleg tartsuk a kortyot a szánkban egy kicsit, mielőtt lenyeljük, így adhatunk némi esélyt a fentiek ellen.

A kiszáradás, továbbá a , illetve az egyéb anyagok pótlásával összefüggő kérdések már jóval bonyolultabbak, ezért csak egy rövid összefoglalóra vállalkozom, a többit a szakemberre bízom (lásd később).

A kiszáradást általában az erős izzadás okozza, melynek során nem vagyunk képesek pótolni az elveszített folyadékmennyiséget. Ha a folyadékveszteség mértéke meghaladja testsúlyunk két százalékát, teljesítményünk fokozatosan romlik, öt százaléknál pedig rosszullét, hányinger, szédülés, izommerevség vagy izomgörcs léphet fel. Ennek oka, hogy a vérkeringés üteme lelassul, így a test kevesebb oxigénhez és tápanyaghoz jut, az izzadás pedig szünetel, miközben a test túlhevül. Tehát mindig igyunk kellő mennyiségű folyadékot. 

A vércukorszint csökkenése (eléhezés) a test szénhidráthiányára vezethető vissza. Mivel terhelés során sokunknak alig van étvágya, könnyen elfeledkezhetünk az evésről, az ivás javára. Ez viszont hosszú távon gyengülést és szédülést okoz, illetve szemünk káprázni kezd. Ergo akkor is fogyasszunk ételt, ha nem vagyunk éhesek. A vége felé, „zombi-üzemmódban” ez a nemakarás különösen felerősödik. (Itt jönnek képbe a gyorsan és könnyen fogyasztható étkek, de erre már kitértem.)

A sóhiányt két dolog válthatja ki. Egyrészt, ha a folyadékpótlás mellett nem pótoljuk a sót, illetve, ha több folyadékot iszunk, mint amennyit szervezetünk ki tud választani. Lábunk ilyenkor könnyen megduzzadhat (vagyis ödéma alakul ki), nehéz légzés és gyakori vizelési inger lép fel. A tünetek ezeket leszámítva nagyjából megegyeznek a kiszáradáséval, pedig nem ugyanarról van szó.
A sópótlást a legegyszerűbben a jól kiválasztott túraétkekkel oldhatjuk meg (ropi, perec, sós keksz, szendvics). Vannak persze olyan túrázók is, akik egyedi összetételű italporokat készítenek. Mivel ezek összetevőinek aránya nagyon kényes kérdés, legyünk rendkívül óvatosak ezzel. Ez utóbbiról is olvashatunk Dr. Horváth Péter összefoglalójában, melyet mindenkinek ajánlok figyelmébe.

Tipp: mosakodás túra közben
Kutaknál általában nemcsak vízvételre van lehetőség, hanem kisebb mosakodásra is. Ehhez csak annyit, hogy bár rövidnadrág viselésekor szinte adja magát lábunk lemosása is, gondoljunk arra, hogy a csapvíz/kútvíz általában igen hideg, megdolgoztatott izmainknak pedig ez általában nem tesz jót. Felsőtestünket viszont nyugodtan áttörölhetjük, persze ezt is csak óvatosan, lehetőleg az egyik kendőnk segítségével.

Pihenőn
Rövidebb túrákon (mondjuk úgy 50 kilométerig bezárólag) nemigen szoktam hosszabb pihenőket tartani, de egy százason szinte kötelező többször is megállni. Az ellenőrzőpontok ismeretében én a 26. kilométernél (Pilis-nyereg), a 43. kilométernél (Gete), 51-nél (Mogyorósbánya), és 72-nél (Bányahegy) mindenképp javaslok egy-egy hosszabb pihit. Időtartamával persze vigyázni kell, mivel nem célszerű teljesen kihűlni hagyni az izmokat – de tény, hogy néha muszáj hosszabban kikapcsolni. Sisergő barátunk szerint ajánlatosabb minél hamarabb, de persze picit lassabban továbbindulni és eközben enni, így az átlagsebességet nem kell megnövelnünk ahhoz, hogy behozzuk az elvesztett időt. A Getét leszámítva több ponton számíthatunk italra és ételre (ha nem is ingyen). Aggodalomra okot adó esetben (dörzsölődő nadrágszár, stb.) ne várjunk a legközelebbi pihenőig, mivel túlságosan is hosszú az út ahhoz, hogy ezek következményeit nyögve menjünk rajta végig. Ha gond van, orvosoljuk minél előbb!

Pihenő során érdemes óvatosan nyújtást is végezni, izmaink ezt később meghálálják. A vérkeringés szempontjából hasznos gyakorlat még a földre fekvés és lábemelés, "levegőbe biciklizés", de pár fekvőtámasz is hasznos lehet. Ha pedig pár percre ledőlünk pihizni a fűre, érdemes felpolcolni lábunkat. Ugyanezeket később, közvetlenül a célba érés után is érdemes megtenni (akármilyen hangulatban is leszünk akkor), és máris tettünk valamit annak érdekében, hogy a rákövetkező napokban valamivel enyhébb izomfájdalmakkal kelljen járnunk-kelnünk. 

Tipp: mire jó még a hintőpor
A lábfej hintőporozása zoknicsere alkalmával tényleg fontos, de hosszúnadrág viselésekor érdemes a combot is megszórni. A meleget és az izzadást, illetve a nadrág állandó dörzsölődését ugyanis bőrünk nem biztos, hogy jól viseli. Viszkető, vörhenyes foltok könnyen kialakulhatnak ilyenkor, úgyhogy a hintőport erre se sajnáljuk!

Egyedül vagy társaságban?
Az is személyfüggő, hogy egyedül vagy társaságban vagyunk-e képesek jobb eredményre. Nagy általánosságban nyilván jót tesz, ha egy vagy több barátunk mellettünk van, és adott esetben fizikai vagy morális támogatást tud nyújtani. Mivel viszont a holtpont mindenkit máskor ér el, számítani kell arra, hogy lassíthatjuk is a másikat, ha mindenáron együtt akarunk továbbmenni. Szerencsére elég sok ismeretlen túratárs akad útközben is, vagyis teljesen egyedül akkor se nagyon maradunk, ha a jól ismert arcoknak búcsút kell mondani. Röviden és tömören, örülhet az, akinek eredeti túratársa vele megegyező tempóval tud haladni és hasonlóan jól bírja a gyűrődést, de ha nem, az sem egy katasztrófa. Van erre egy néha fájó, de igazságos szabály: mindenki magának teljesít! Ha a társad lemarad, ne maradj vele (kivéve, ha például baleset érte). Menj, lesz majd, aki az ő tempójában jön, s Te is meg fogsz ismerkedni más fantasztikus emberekkel (ezt többen is elmondhatjuk).

Hangulat és teljesítmény
A hangulat gyorsan változó valami… Nagyobb baj, hogy teljesítményünket alapvetően befolyásolja.
Ha azzal a szilárd elhatározással keltünk útra, hogy igenis végig akarjuk csinálni a száz kilométert, akkor ez a hit máris pozitívan befolyásolja hangulatunkat, de persze számtalan nehézséggel kerülhetünk szembe a kavicsos talaj, a napszúrás, vagy épp a megbízhatatlan zseblámpánk miatt. A lelki oldal jelentősége miatt mindent el kell követnünk a jó hangulat megőrzése érdekében. Ehhez eszköz lehet a társaság, a zene, vagy bármi más, ami felvidít minket. Ezt persze kimondani könnyebb, mint a gyakorlatban véghezvinni, de ez az a téma, ahol általában saját magunkra, saját lelkierőnkre kell támaszkodni. Úgyhogy akinek kétségei vannak, olvassa át megint az első rész bevezetőjét…

Tipp: zene, avagy mit is érdemes hallgatni?
Bár valószínű, hogy az érdekeltek többsége rendelkezik előre kiválogatott futós-gyaloglós zenegyűjteménnyel, hadd segítsek azoknak, akik most döntöttek úgy, hogy egy mp3-as fájlokat is visznek magukkal csodafegyverként. A már említett Abszolút Kinizsi című lista itt található.

Az nem kérdés, hogy legtöbbünknek lesznek hangulatváltozásai a száz kilométer folyamán. Saját magamat figyelve észleltem, hogy ennek legfőbb stimulánsai a terep, illetve a napszak voltak. Aki végigment, akárcsak a térképen is a Kinizsi útvonalán és ezt összevetette a rendelkezésre álló idővel, illetve egy lehetséges ütemtervvel, rájöhetett, hogy a középső szakasz (úgy 30 és 50 kilométer között) nagy része bizony nyílt vagy nagyjából nyílt terepen halad, ráadásul éppen déltájban, illetve délután, amikor a legerősebb a nap. Plusz ez a szakasz kényeztet minket olyan ínyencségekkel, mint mondjuk a Gete. Készüljünk tehát ezekre is. (Aki elolvassa az útvonalleiírást, illetve a beszámolókat, azt nem éri váratlanul.)
Az egyik legfontosabb dolog, hogy mentálisan is készüljünk arra az egyszerű tényre, hogy majdnem egy napot töltünk majd gyaloglással, amibe persze beleesik egy éjszaka is. Teljesen más ugyanis úgy nekiindulni, hogy este már otthon vacsizunk, vagy úgy, hogy holnap reggel érünk célba. Ebbe néha egyszerűen fájdalmas belegondoli... Úgy tapasztaltam, érdemes kisebb résztávokban gondolkodni, és mindig a következő ellenőrzőpontra koncentrálni. Tehát ne azon agyaljunk 23 kilométer után, hogy de rossz, van még 77, hanem azon, hogy de jó, a következő pihi már csak 3 kilcsi, a Pilis-nyeregnél. Végül is a hosszútávú túra tipikus példája a „leghosszabb út is sok apró lépésből áll” mondásnak…
A hangulatot persze más is befolyásolja, például az unalom vagy az álmosság. Mert valljuk be, száz kilométeren át gyalogolni néha bizony iszonyúan unalmas is tud lenni. Jómagam az éjszakai szakasz során (amikor is szinte semmit nem lát az ember, pláne a tájból) folyamodom leginkább a túratársakkal folytatott dialógusokhoz, illetve a zenehallgatás jótékony hatásához.
És hát a természetes fáradtság sem mellékes, hiszen mire leszáll az éj, a többség még enyhén szólva nem ért célba. Az unalmasabb szakaszokon a fáradság és az álmosság fokozott veszélyt jelent – első Kinizsimen csaknem elaludtam menet közben, amit érdekes látomások előztek meg, mikor is az előttem bandukoló zseblámpás alakok fénykardpárbajt vívó jedi-lovagok képét vették fel… Ilyenkor tényleg nagyon kell az a pár túratárs, aki feldobja a hangulatot, esetleg a sokat emlegetett zene.

Tipp elalvás ellen
Mivel első Kinizsimen komoly gondot okozott az álmosság, körülnéztem a piacon, valamiféle élénkítő hatású ital után keresgélve. Akkoriban még lehetett kapni BANG pezsgőtablettát, amely kiválóan bevált erre, de pár éve múlva sajnos eltűnt a kínálatból. Maradnak a különböző energiaitalok... 
Egy kissé más jellegű megoldás, amit T.Gábor barátunk véletlenül fejlesztett ki: a táskájára kötött karabiner és fémbögre nem mindig ütemes koccanása kiváló, lenyomhatatlan ébresztőóraként funkcionált, és sok túratárs elismerését vívta ki ezzel.

A feladásról
Nem nagy öröm, ha hosszas és alapos felkészülés után azzal szembesülünk, hogy képtelenek vagyunk továbbmenni. Mindig figyelembe kell vennünk saját testünk fizikai korlátait és aktuális állapotát. A nagyobb bajt jobb elkerülni, de célszerű nyugodtan átgondolni, mi is a teendő. Ha úgy érezzük, kész, vége, akkor érdemes leülni és pihizni egy nagyobbat. Lesz időnk átgondolni a helyzetet, és mivel eközben valószínűleg picit jobb kedvre is derülünk, már más szemmel nézünk előre. Ha nagyon kivagyunk, de mégsem akarjuk feladni, próbáljunk esetleg egy órát aludni: ezt viszont hasraütve javaslom, mert soha nem próbáltam, de elképzelhető, hogy ennyi pihenés után határozottan jobban fogjuk magunkat érezni (na, persze nem a kelést követő félórában). Köztudott ugyanis, hogy nagy megterhelés idején még egy rövid, de teljes kikapcsolódást jelentő pihenés is milyen sokat érhet.

Fontos részlet, hogy utoljára Mogyorósbányán, tehát az 51. kilométernél lehet úgy kiszállni, hogy bizton számíthatunk még a tömegközlekedés áldásaira. Ezek után egyrészt az útvonal, másrészt a napszak miatt legfeljebb stoppolni lehet, illetve az ellenőrzőpontokon számíthatunk járműves rásegítésre a jótékony kísérők jóvoltából (továbbá Bányahegyen szokott lenni néhány sátor, amit a szervezők vernek fel azoknak, akik ott akarnak pihenni vagy feladják). Emellett a szervezők néhány emberes "seprűt" küldenek a mezőny után, ők azok, akik a lemaradók segítségére vannak extrém esetben. 

Térkép és GPS
A Kinizsin Pilis- és Gerecse-térkép kell. Legalábbis elvileg. Én inkább csak Gerecse-térképet viszek, részben azért, mert a Pilis vonatkozó részét már betéve ismerem, részben, mert a turistajelzések szerencsére végig elég egyértelműek. Ugyanakkor vészhelyzetben, vagy ha fel kell adjuk a túrát, nagy segítség, ha meg tudjuk nézni, hol van például a legközelebbi település. Ilyen esetben pedig a tájoló sem árthat...
A túrán ma már jó páran használnak GPS-t vagy telefonos térképalkalmazást is. Őszintén szólva, én eddig nélkülöztem, nem éreztem szükségét, hiszen nem nagyon lehet eltévedni a kijelölt útvonalon (bár sötétben, egyedül, fáradtan megeshet), ugyanakkor tény, hogy ha a nyomvonalat előre feltöltjük, biztonságérzetet adhat az embernek, ezenkívül pedig aktuális infókat szolgáltat a már megtett távról, vagy a hátralévőről, utólag pedig remek dolog lehet a lenaplózott részeredményeinket tanulmányozni. Ami a GPS-ben még jó lehet, az a lelki tényező, hogy állandó (igaz, csekély) sikerélményt nyújt, amikor szinte lépésről lépésre láthatjuk, hogy egy kicsit megint közeledtünk a célhoz.

Útvonal és ütemterv
Végül hadd nyújtsak áttekintést magáról az útvonalról. Ahogy említettem, apróbb változtatások előfordulhatnak ebben is, de most a 2022-es útvonalat fogom használni. S mivel a meleg időjárás a leggyakoribb ilyentájt, képzeljük hozzá automatikusan a 30 fokot is… 

Bizonyos ellenőrzőpontokon természetesen pecsételőhely is működik, ahol mindenképp pecsételtessük le menetlevelünket. A szervezők fenntartják a jogot, hogy mozgó pecsétőröket is kiküldjenek, tehát a kijelölt útvonalról letérni nem ajánlatos.

Békásmegyertől a Kevély-nyeregig (7 km) eleinte enyhén, később komolyabban emelkedő a terep, hol nyílt, hol árnyékos részeken át, alapvetően a piros jelzésen.
Innen egy rövid lejtős rész után máris a kék jelzésen találjuk magunkat. Elsétálunk Csobánka mellett (a temetőben vízvételi lehetőség, de ilyenkor még nemigen van szükségünk utántöltésre), majd a Hosszúhegyen (14 km) lyukadunk ki, lapos, vagy enyhén emelkedő, nagyrészt árnyékos ösvényeken haladva.
A Pilisre a jól ismert szerpentinen jutunk fel, majd párkilométeres erdei gyaloglás után a Pilis-nyeregnél (26 km) kötünk ki. Itt némi pihenő ajánlott, főleg, hogy sokféle frissítő kapható itt.
Ezután eleinte szintben, később lefelé haladunk, a kék jelzést követve. A völgyön keresztül már nagyobb gondot okoz a meleg, ha napos időnk van, mert sok a nyílt rész, de ligetes szakaszok is akadnak. Kesztölc (33 km), majd Dorog (37 km) következik. Mivel az itteni vendéglátóipari egységek és boltok még nyitva lesznek, tankolási lehetőség bőven van.
A Getére felkaptatni a délutáni melegben még az árnyékos ösvényeken is embert próbáló tud lenni. Az ellenőrzőpont a 43. kilométert jelzi a hegytetőn. Egy nem túl hosszú, de kellemetlen lejtő, egy kisebb erdő után kiérünk a nyílt részre. Mostantól jó pár kilométeren át nélkülöznünk kell az árnyékot, ami azért kellemetlen, mert ilyenkor még javában a délután közepén vagyunk.

A markánsan kiemelkedő Hegyeskő (46 km) mellett haladunk el, majd Tokodnál leereszkedünk a dombokról. Tokod (48 km) drága lakossága az elmúlt években mindig megvendégelte a túrázókat (szódavízzel, zsíros kenyérrel), és a kút mosakodásra is alkalmat nyújt (inni tudtommal nem lehet belőle).
Bár innen már nincs messze a következő ellenőrzőpont, vár még ránk a Kőszikla, mely egy komoly emelkedőt jelent, így csaknem félszáz kilométer után… Ez a szakasz szerencsére nagyrészt erdős, ergo árnyékos.
Mogyorósbányára (51 km) érünk le. Nagyon fontos, hogy alaposan tankoljunk fel víz és élelmiszer tekintetében. Mostantól buszmegállóból se fogunk sokat látni, ez azoknak szól, akik valamilyen okból fel kell adják a túrát.
Az ezt követő szakasz Öreg-kő, majd Péliföldszentkereszt (56 km) érintésével halad a bajóti műút felé. (Pélin a rendház udvarán találhatunk mosdót, az itteni forrásról viszont már hallottam olyat, hogy víze nem iható, nos én ezt cáfolnám...) Sok az emelkedő és a lejtő, de főleg árnyékban. Bár már késő délután vagy kora este lesz, mire itt tartunk, a meleg még alig enyhül.
A bajóti műút (61 km) után emelkedő, majd hullámzó a terep – készüljünk arra, hogy itt nemigen haladhatunk gyorsan. De legalább nagyrészt árnyékban leszünk.
Pusztamaróton (65 km)  az épületek között egy kis büfé húzódik meg, illetve az itteni vizesblokkból elvileg csapvíz is kinyerhető. Mivel közeledik a sötétedés, itt már érdemes előkészíteni a zseblámpákat is.
Az emelkedő ösvények a Gerecse oldalán vezetnek tovább. Az egyházi üdülő épületét (68 km) könnyű kiszúrni, innen még pár kilométer Bányahegy. Figyelmesen kövessük a kék jelzést, lesz ott ugyanis egy jobbos, majd egy balos kanyar, amit nem szabad kihagyni.

Bányahegy (72 km) a túra egyik legkellemesebb pontja. A tea és a babgulyás nagyban befolyásolja majd túrakedvünket. Általában tüzet is raknak, szóval lehet (kötelező!) nyugodtan pihenni, enni és melegedni.
Egy darabig lefelé vezet innen az út, de a jelzésekre ügyeljünk, mert van egy pár kanyar, ami elsőre nem egyértelmű. A vértestolnai útnál (77 km) egy hangulatos völgyön kelünk át, utána viszont újra erdőbe jutunk. Az itt következő szakasz meglehetősen egyhangú lesz, de a jelzésekkel továbbra is vigyázzunk. Koldusszállásnál (83 km) a sárga jelzésre kell áttérni – némi forró tea elfogyasztása után.
A Szent Péter-templom romjai (92 km) után már lefelé haladunk (főleg erdőben). Fáradtsági szintünk miatt legyünk óvatosak a lejtőn. Lerünk Bajra (97 km), ahonnan már csak szintben kell pár kilométert kibírni. Átkelünk a vasútvonalon, majd Tata Tóvároson keresztül a tó partjától nem messze fekvő ifjúsági táborba ballagunk be…

A hivatalos Kinizsi honlap itt található.

Még egyszer a híres fórum.

Következik: KINIZSI SZÁZAS TÚRABESZÁMOLÓK

 

Köszönet a kiegészítésekért Bozót, T. Gábor, Rum-cájsz, Joeyline, Sistergő, Ocsiscout és Karesz kollégáimnak.

Szólj hozzá

túrázás gyaloglás teljesítménytúrázás kinizsi 100