Nessmuk: Woodcraft – az egyik legelső könyv a táborozásról

A modernkori természetjárás és táborozás kezdetének egyik legendás alakja volt a "Nessmuk" írói nevet használó George Washington Sears, akinek 1884-ben megjelent Woodcraft című könyve az egyik első ismert kötet a táborozás és természeti élet témakörében.

Bár Észak-Amerika történelmében a vadonbeli élet és az ehhez kapcsolódó foglalkozások mindig is nagy szerepet játszottak, a 19. század utolsó évtizedeitől kezdve már nem csak a megélhetés, hanem a pihenés és a szabadidő eltöltése céljából is egyre többen indultak kirándulni, táborozni, horgászni, vadászni a nagy erdőségekbe. Köztük mind nagyobb számban olyan városi emberek, akik nem rendelkeztek tapasztalatokkal a természetjárás területén, ám az érdekes kalandnak és olcsó nyaralási módnak ígérkezett számukra.
Kezdetben igen kevés szakirodalom állt az érdeklődők rendelkezésére, bár a témát egyes folyóiratok is népszerűsítették. Ezek közé tartozott például az 1873-ban alapított Forest and Stream, mely kifejezetten a természetjárás illetve a horgászat-vadászat témájában közölt cikkeket. Ennek a lapnak legismertebb szerzője, és az egész korszak máig meghatározó alakja volt George Washington Sears (1821. december 2. – 1890. május 1.).

Nessmuk élete

Sear egy tízgyermekes család elsőszülöttjeként látta meg a napvilágot Massachusetts-ben. Már gyermekkorában összebarátkozott egy Narragansett törzsbéli, Nessmuk névre hallgató indiánnal, aki különféle kiruccanásokra vitte, és megtanította az erdei élet készségeire. Sears az iránta érzett tiszteletből az ő nevét használta írói álnévnek felnőtt korában. A nessmuk szó egyébként a karolinai réce (Aix sponsa) hímjének (gácsérnak) a megnevezése az eredeti indián értelmezésben.
Később a legkülönfélébb dolgokkal foglalkozott életében, kereskedelmi halászként és bálnavadászként is tevékenykedett, de volt cowboy, ezüstbányász, ökörhajcsár, majd kitanulta a cipészetet is. Az 1850-es években odzsibve indiánokkal társulva vállalta el egy vasúti építkezés élelmiszerrel való ellátását vadászat révén. Velük olyan jó viszonyt alakított ki, hogy állítólag a törzsük tiszteletbeli tagjává, sőt, alfőnökévé is fogadták.
1852-ben Ned Miller nevű társával a Muskegon folyóhoz indultak, ám egy összezördülést követően a társa magára hagyta a téli vadonban. Sears egy darabig jól boldogult, de néhány hónap után lebetegedett, és már képtelen volt magát ellátni, amikor is az ismerős odzsibvék rátaláltak, és felgyógyultáig gondoskodtak róla.

A Sears család 1848-ban a pennsylvaniai Wellsboróba költözött, és ezután maga Nessmuk is ott élt haláláig. 1857-ben házasodott, két lánya és egy fia született. Élete során rengeteg helyre eljutott az Egyesült Államok területén, és tett két üzleti célú utazást Brazíliába is.

Pontosan nem tudni mikor jelentek meg legelső publikációi, de 1860-ban már saját cikksorozatai futottak a Spirit of the Times nevű sportlapban, majd később más folyóiratokban is, a táborozás, a horgászat-vadászat és a természeti élet témakörében.

Nessmuk tuberkulózisban szenvedett, és miután arról olvasott, hogy az északi tajgaerdők jótékony hatással vannak az egészségügyi problémákkal küszködőkre, közel 60 évesen elhatározta, hogy a New York állam északi részén elterülő Adirondack hegységbe és az ottani tóvidékre látogat. Három nagy túrát tett erre a környékre, 1880-ban, ‘81-ben és ‘83-ban, nagyrészt kenuval. Ezek során részben a szabadban táborozott, illetve az akkor már sokasodó turistaforgalom kiszolgálására létrejött erdei szálláshelyeken pihent meg. 1884-ben és ‘87-ben pedig Floridába látogatott, utóbbi volt a legutolsó nagy útja.
Mindezen túráiról a Forest and Stream magazin közölte le folytatásos beszámolóit. Az évek során összesen kb. 90 levele és cikke jelent meg a lapban, amellyel önmagának számos rajongót, a lapnak pedig komoly olvasótábort szerzett. Talán még ennél is nagyobb sikernek örvendett az 1884-ben megjelent Woodcraft című könyve.
Egyik floridai útján maláriában is megbetegedett. A két betegség végül legyűrte, utolsó időszakában, már csak a háza udvarán sátrazott az unokáival, végül 1890-ben tért meg az örök vadászmezőkre.

Sokszínűségére jellemző, hogy a fenti, meglehetősen változatos életút mellett tudott hegedűn is játszani, szeretett olvasni, érdekelte a költészet, sőt saját maga is írt verseket, melyekből egy válogatás Forest Runes (kb. Erdei rovások) címmel nyomtatásban is megjelent 1887-ben. Verseiben, mint ahogy egyéb írásaiban is, visszaköszön a romlott, szennyezett, zajos és élhetetlen városból a természetbe vágyódás gondolata. És persze egész életében aktívan járta a vadont. Élete vége felé azt állította magáról, hogy összesen tisztán 12 évnyi időt töltött táborozással, és ennek túlnyomó részét egyedül.

A Woodcraft című könyve

1884-ben jelent meg Nessmuk könyve, a Woodcraft. (A szóra nincs megfelelő magyar kifejezés, az “erdei élet készségei”, “erdőlakó ismeretek” kifejezés jár legközelebb a jelentéséhez.) Ezt egyfajta útmutatónak szánta a természetbe vágyó városi lakosságnak, a vadonban való táborozáshoz és élethez. (A címet csak egy későbbi kiadásban módosították Woodcraft and Campingre, amely néven ma is kapható.)
A kötetet az egyik legelső ilyen témájú szakkönyvként tartják nyilván. Horgászatról, vadászatról, vagy épp csapdázásról korábban is jelentek meg kiadványok (és főleg útibeszámolók), de kifejezetten a táborozás és a természetben való létfenntartás témakörében ez az egyik első, illetve ebből a korai időszakból a legismertebb munka.
Jellegét tekintve nem a mai túlélő vagy bushcraft kötetek tematikus technikai leírásait követi, sokkal inkább egy sztorizgatós elbeszélés, amiben a szerző mint sokat látott erdőjáró meséli el tapasztalatait, és azokat a gyakorlati készségeket, amelyek számára a legjobban működtek. A mű így aztán nemcsak olvasmányos, de valamelyest kibontakozik Nessmuk gondolkodásmódja és világnézete is. Durván 100 oldalban (ez mondjuk a kiadástól és tördeléstől függ) és tíz fejezetben a természetjárás különböző kérdésköreit dolgozza fel: a táborozás célja és értelme, és hogy hogyan csináljuk, a felszerelés kérdésköre, eltévedés, tűzgyújtás, horgászat-vadászat, tábori sütés-főzés, egy-két kiruccanás leírása oktató jelleggel, kenutúrázás, illetve a végső jótanácsok. A könyvben találunk ábrákat is, bár szám szerint viszonylag keveset, ami azért is sajnálatos, mert egy-két hosszabb leírásnál igencsak jól jöttek volna a szemléltetéshez.

Fontos megemlíteni mindezek mellett is, hogy bár Nessmuk könyve a maga idejében igazán egyedinek és újdonságnak számított, napjaink olvasóinak ez inkább csak egy nagyon érdekes kordokumentum, és elsősorban a könyv hangulata miatt érdemes kézbe venni, mert a ma rendelkezésre álló hatalmas szakirodalomhoz képest túl sok, eddig ismeretlen gyakorlati fogást nem fogunk belőle elsajátítani. A könyv maga soha nem jelent meg magyar fordításban, az alábbiakban néhány önkényesen kiragadott részt mutatok be belőle.

Nessmuk, mint az első ultralight túrázó

Korábban jellemző volt, hogy a természetben tett nagyobb utazások vagy vadászkirándulások során a helyi viszonyokat jól ismerő vezetőt vagy akár segítőket is fogadott egy tehetősebb személy vagy társaság. Ehhez képest Nessmuk az egyedül megtett utazásokat kedvelte, és ezt ajánlotta olvasóinak, mivel ezeknek a költségvonzata megfizethető volt egy átlagember számára is.

Azon a véleményen volt, hogy a legtöbb táborozó túl sok és nehéz felszerelést visz magával. Nessmuk kis termetűnek számított a maga kb. 163 cm-es magasságával, és 48 kg-os testtömegével. Ehhez vegyük hozzá rossz egészségügyi állapotát, így még inkább érthető, hogy ő maga a minél kevesebb és könnyebb felszerelést preferálta.

Túl erőssé vált a kísértés, hogy megvegyük ezt vagy azt a nélkülözhetetlen tábori eszközt, és egy teherhordó öszvérre való holmival a vállunkon menjünk az erdőbe. De ennek nem ez a módja. Menj kevés felszereléssel, a kevesebb a jobb!

A magával vitt felszerelés tömegét is igyekezett optimalizálni. Például egyedileg gyártatott bádogedényeket, amely akkortájt alighanem a legkönnyebb tábori edényt eredményezte. Figyelemreméltóan könnyűek voltak az általa használt kenuk is, melyre lentebb még visszatérünk.
Bár az adott korszakban könnyűnek meghatározott felszerelés napjainkban jobb esetben is az átlagos kategóriába esne, maga a kevés és könnyű felszerelés gondolata akkor eléggé újszerűnek számított a rekreációs természetjárásban. Mindezek miatt sokan az ultrakönnyű túrázás prófétájának is tartják.

A saját felszerelésem, beleértve a kenut, a tartalék ruházatot, a takarókat, két napi élelmet, kisbaltát, horgászbotot és hátizsákot, soha nem haladta meg a 12 kg-t, és én úgy készültem, hogy minden éjszaka kint alszok.

Nessmuk egyaránt használt természetes anyagokból épített menedékeket kintalváshoz, illetve sátrat, de mindkettőből a félig nyitott, tűzzel fűthető változatokat szerette.

A Nessmuk-trió

“Nessmuk-trió” néven híresült el, és a mai késgyűjtők és bushcrafterek körében is igen népszerű a szerző azon felvetése, mely szerint egy hosszabb természetjárás során alapvetően három vágószerszámmal, konkrétan egy kétélű baltával, egy fix pengés késsel, és egy bicskával minden szükséges feladatot el lehet végezni.

Nessmuk azt írja, már 12 éves korában rájött, hogy az erdei élethez a legfontosabb egy könnyű balta. Azonban nagyon sok éven át nem talált megfelelőt, pedig minden létező változatot kipróbált, így végül saját maga tervezett és gyártatott le egy dupla élű kisbaltát. Ennek a formának az előnye – és ő is ezért szerette –, hogy a két élet két különböző élszögre leélezve, egyaránt használhatóvá válik a szerszám komolyabb igénybevételre (mint például állatot (csontokat), vagy csomókkal teli fát darabolni), valamint a finomabb munkákra.

Sears beszámol róla, hogy ezen egyedi gyártású baltájának a beszerzése annyi költséggel és időráfordítással járt, hogy a baráti körében ez már állandó viccelődés tárgyát képezte. Cimborái még egy üzleti kimutatást is készítettek arról, hogy maga a baltafej legyártatása, a tervezésre, a nyél- meg a védőtok készítésére fordított saját munka, a gyártóhoz tett háromnapos utazás, és az ezalatt kiesett jövedelem összesen 12,75 dollárjába került neki, amelynek eredménye egy szerintük legfeljebb 2 dollár értékű balta lett. Itt természetesen a 19. század derekán érvényes árfolyamról beszélünk, a napi bevételt 1,25 dollárnak számolják, azaz Nessmuk nagyjából tíznapi jövedelmét költötte a baltájára. (Ennek fényében manapság egy több tízezer forintos kézműves balta vagy egy közismerten nagyon drága Gransfors fejsze már nem is tűnik annyira abszurd választásnak.) Nessmuk mindezek mellett is nagyon elégedett volt a szerszámmal, amelyet 30 éven át használt, amíg egy barátja el nem veszítette…

A balta méretéről nincsenek pontos információk, de a szerző is többször “zsebbaltaként” hivatkozik rá. Egy későbbi híres táborozási szakértőhöz, Horace Kephart nevéhez fűződő becslés szerint a Nessmuk-balta nyele 28,9 cm (11 ⅜ hüvelyk) lehetett. Teljes tömegét pedig különböző becslések 340 és 567g közé teszik.

Nessmuk elmeséli, hogy harmincas éveit taposva egy alkalommal egy cimborával és két idősebb veterán erdőjáróval karácsonyi táborozásra indultak. Az öregek lenézőek voltak a kisbaltájával kapcsolatban, ők maguk a nagy döntőfejszét preferálták, de azt persze nem cipelték magukkal, hanem “előrelátóan” még pár hónappal korábban elrejtették egy üveg itókával egyetemben egy rönk alá a táborhelyen. Csakhogy amikor odaértek, kiderült, hogy az őszi áradás átrendezte a terepet, és a becses szerszámot nem találták meg a havas, fagyott környezetben. Ők azzal számoltak, hogy valakinek muszáj lesz elmennie szerezni egy fejszét, mert enélkül végük van a téli vadonban. Ám Nessmuk a kisbaltájával megoldotta a helyzetet, és elég tüzifát tudott vágni (köztük akár 25 cm-es átmérőjűt is), amely fedezte a szükségleteiket egy egész héten keresztül.

És akkor egy szó a késekről. Ezek elsődleges fontosságúak, és a legjobbaknak kell lenniük mind a forma, mind a penge keménysége szempontjából. Az általában kapható “bowie kések” és “vadászkések” vastag, esetlen darabok, amolyan gerincvonallal a penge közepén, gyilkos kinézetűek, de kevéssé használhatóak. Inkább egy ponyvaregénybe illenek, vagy Billy, a Kölyök övére, mint egy vadász felszerelésébe. Az ábrán látható darab vékony pengéjű, és alkalmas nyúzásra, húsdarabolásra vagy evéshez. Az erős duplapengés zsebkés a legjobb típus, amit eddig találtam, és a fixpengés késsel együtt teljesen alkalmas tábori használatra.

Ennél többet nem ír a késeiről. Az általa használt és könyvében ábrázolt jellegzetes pengeformájú fix pengés kés (lásd a fenti ábrán) nem ismert korábbról, így feltételezhető, hogy mint a baltáját, úgy ezt is ő maga tervezte és gyártatta le. A kés méreteiről sincs biztos információ, a teljes hosszát 9 hüvelykre (22,86 cm) becsülik, melyből a pengehossz mintegy 5 hüvelyk (12,7 cm) lehetett. A penge vastagsága pedig bizonyára nem haladta meg a korszakban elterjedt ⅛ hüvelyket (3,2 mm-t), ráadásul mint a fenti szövegrészben látható, kifejezetten vékony pengét említ a szerző.
Bár teljesen biztosat nem tudni, az a feltételezés, hogy ahogy a balta két különböző élét, úgy a két kést is eltérően használta. A fix pengés kést a durvább, a pengét jobban igénybe vevő feladatokra, míg a zsebkést a precízebb, vagy jobb élet igénylő műveletekre (mint a faragás) használta. Napjainkban nem látszik ennyire indokoltnak két külön kés használata ezen célokra, de sokan vannak most is, akik egy táborozásra a fixpengés kés és az esetleges kisbalta mellett még egy harmadik vágószerszámot, például svájcibicskát, multifogót vagy behajtható pengés kisfűrészt visznek.

Nessmuk, mint az első modern kenutúrázó

Maga a kenu észak-amerikai eredetű találmány, amely évszázadokon át hatalmas szerepet töltött be a közlekedésben és a kereskedelemben a kontinensen. A prémkereskedelem azonban a 19. század közepére kifulladt, és a vasútvonalak kiépítése is csökkentette a kenu jelentősségét. Az 1880-as években sport és rekreációs célzattal inkább csak a vitorlás kenuk voltak népszerűek, a mai értelemben vett kenutúrázás nem volt jellemző. Bár a hagyományos evezős, 2-3 személyes nyírfakéreg kenu is egy relatíve könnyű járműnek számított, amit akár egy ember egyedül is tudott cipelni átemeléskor, még ezek tömege is bőven 20-30 kg fölött járt. Megjegyzendő, hogy az egyszemélyes kéregkenuk sem voltak ismeretlenek, melyet gyakran vadászatra használtak az indiánok.

Nessmuk azonban a lehető legkönnyebb változatot akarta, így a korszak egy ismert kenukészítőjével, John Henry Rushtonnal lépett kapcsolatba, aki korábban is kísérletezett már könnyű kenukkal. Összesen öt kenut vásárolt tőle az évek során, minden túrájára egy-egy újat. Bár mindegyikkel elégedett volt, a készítővel együtt szerették feszegetni a fizikai határokat, ezért is rendelt újabbakat. Ezen kenuknak a nyugati tuja (Thuja occidentalis) szolgált alapanyagául. Közülük még a legnagyobb is csak 3,2 méter hosszú és 10 kg, míg a legutolsó és legkisebb, 1885-ben használt kenu már csak 2,6 méter és 4,5 kg (!) volt.

Vadász, horgász és természetvédő

Nessmuk szenvedélyes vadász és horgász volt, de rajongott az érintetlen vadon hangulatáért is. Sok évtizednyi természetjárás során azonban maga is érzékelte a változást, hogy a tömeges fakitermelés és az ipari tevékenység hatására pusztulásnak indult a természeti környezet, amely így többek közt a halak és vadak eltűnését is magával hozza.
Könyvéből az is kiderül, hogy abban a korszakban mai szemmel meglehetősen pazarlóan bánt az ember a természeti erőforrásokkal. Nessmuk azt a korabeli gyakorlatot is elutasította, hogy csak kedvtelésből, a lövöldözés öröméért vadásszon valaki, az elejtett zsákmány felhasználásának szándéka nélkül.
A természetvédelem gondolata még csak ezidőtájt jelent meg, Nessmukot is az egyik első természetvédőként tartják nyilván, mivel többször szót emelt a természetkárosítás ellen.

Több helyen, így a vadászat kapcsán is előbukkan a könyvben sajátos humora, melyet az alábbi részlet is szemléltet.

Cserkelő vadászatnál fogadd meg, hogy sosem lősz rá az erdőben egy homályos, mozgó, szarvasnak vélt célpontra, hacsak pontosan nem láttad, hogy az tényleg egy szarvas. Manapság legalább annyi vadász van az erdőben, mint szarvas, és nehéz, fárasztó munka egy hullát vagy egy sebesültet a 15-20 km-re fekvő tisztásig cipelni. Ez nemcsak, hogy elrontja a vadászat örömét, de még ellenérzéseket is képes kelteni az illető rokonságában.

Emlékezete

George W. Sears olyan földrészen élte le életét, ahol az emberek egy jelentős részének közvetlenül a természeti környezet biztosította a megélhetést, és már csak a saját érdekükben is meg kellett tanulniuk a vadonban való boldogulás és önellátás titkait. Ezen a téren tehát bizonyára sokan bírhattak komoly ismeretekkel. Ami Sears-t kiemeli közülük, hogy ezen tudását, tapasztalatait írásain keresztül remekül tudta kommunkálni a polgárosodás útjára lépő társadalomban, bemutatva az aktív természetjárás és természeti élet életminőség-javító hatását. Több területen is újdonságszámba menő gondolatokat képviselt, így ma Nessmukot egyaránt tekinthetjük mind az ultralight túrázás-, mind a kenutúrázás-, mind a woodcraft- vagy bushcraft-mozgalom, de akár a természetvédelem, esetleg a kés- és outdoor felszerelést gyűjtögetők egyik legelső képviselőjének, és mindezen témák egyik legelső ismert szakírójának is. Nessmuk már életében is példaképe volt a természetbe vágyó emberek sokaságának, művein keresztül pedig számtalan generációnak adott inspirációt mindehhez az elmúlt másfél évszázadban.

Végezetül álljon itt Erdei táborom című versének utolsó versszaka, melyet egyéb fordítás híján saját magam igyekeztem magyarra ültetni.

Mikor őszi fagyok festik a tájat
Arany árnyra, karmazsinvörösre,
Átadom magam ismét e magánynak,
Hol mohás a forrás, s kunyhóm áll mögötte,
Újra belégzem a hegyi levegőt.
Nem vágyok mást, csak az erdei lakot,
Pecabotot, puskát, s kitartó erőt,
S hogy ott kedvemre kószálhatok.
Mit bánom én a bankár vagyonát,
Ha álmatlan aggódik pénze fölött.

Felhasznált irodalom

• George Washington Sears “Nessmuk”: Woodcraft and camping [link]
• Bodine Mazie Sears:  Nessmuk – Nature’s Own. Wellsboro Gazette, 1942. június 4. [link]
• Sears George W: Nessmuk’s Adirondack Letters  [link]
• Canoeing the Adirondacks with Nessmuk: The Adirondack Letters of George Washington Sears  [link]
• Forest Life: Practical Meditations on Canoeing, Fishing, Hunting, and Bushcraft  [link]
• On George Washington “Nessmuk” Sears - Northernbush  [link]
• The Nessmuk Trio – An Outdated Concept? - Wood Trekker  [link]
• Nessmuking: A Return to Simple - Paddling Light  [link]