A vadon felfedett titkai
A túlélési ismereteknek szerencsére egyre bővül a szakirodalma, amelyben a konkrét túlélő- vagy bushcraft-kézikönyvek mellett igen érdekes lehet a téma szakértőinek önéletrajzi beütésű írásait is olvasgatni. Ezek sorába illik André-François Bourbeau: Wilderness secrets revealed: Adventures of a Survivor (magyarul kb: A vadon felfedett titkai: egy túlélő kalandjai) címmel angol nyelven megjelent kötete.
Bourbeau neve bár kevéssé ismert idehaza, személyében Kelet-Kanada egyik legnevesebb túlélési szakértőjét tisztelhetjük. Quebec tartományban született 1953-ban, és Ontarioban nevelkedett. Gyermekkorától vonzotta a természet és az abban való élet, túlélés tudománya, amelyhez az ismereteit leginkább könyvekből és saját tapasztalataiból szerezte. Középiskolai tanárként kezdte pályafutását, ahol túlélőszakkört is szervezett a diákoknak, rendszeres hétvégi programokkal. Ezt követően az Észak-Coloradói Egyetemen szerzett mester és doktori fokozatot, utóbbit már a túlélés oktatásának témájából. Ezért ragasztották rá diákjai a Doc Survival, azaz Túlélődoki nevet. Oktatói karrierjét egyetemi tanárként folytatta a Quebeci Egyetemen. Ennek során végig a túléléshez és a természeti élethez kapcsolódó témákat oktatta és kutatta.
A Wilderness secrets revealed című munkája kapcsán nem szigorúan vett önéletrajzi könyvről beszélünk, hanem saját élményeinek anekdotikus felidézésről és az ezekből leszűrhető tanulságokról. Az egyes fejezetek sok esetben egy-egy túlélő kiruccanásának tapasztalatait foglalják össze olvasmányos formában.
Bourbeau történeteiből eléggé kiviláglik, hogy fiatalon meglehetősen felelőtenül viselkedett, és sokszor az is a szerencsén múlott, hogy egyáltalán túlélt egy-egy kalandot. Volt hogy középiskolás csoportjával tévedtek el a vadonban. Máskor kitalálta, hogy egy 17. századi ember felszerelésével tölt kint egyedül egy hetet a kanadai télben, és már mindjárt az első éjszaka majdnem halálra fagyott, mert nem volt elég tűzifája… Megint máskor az öccsével fogadott, hogy külön-külön hálózsák nélkül töltik kint az éjszakát, hatalmas hóban. Még azt is kipróbálta, hogy milyen, ha kifejezetten lázas betegen kell a szabadban éjszakáznia. Ahogy a könyvből kiderül, leginkább az olyan kihívások izgatták, hogy hogyan lehet minimális felszereléssel több napot is túlélni a vadonban különböző időjárási viszonyok között.
Bourbeau egyértelműen legnagyobb kalandja az volt, amikor 1984. augusztusában egy társával 31 napos túlélési gyakorlatot tartottak Kanada egy elhagyatott részén. Ehhez kizárólag a városi átlagember, azaz az "utca emberének" felszerelését vitték magukkal.
Bár a kihívást nyár végére ütemezték, ami elvileg még az északi erdőségekben is a legélhetőbb időszak a viszonylag melegebb időjárás, a már beérő termések, és a már mérséklődő szúnyoginvázió miatt, egyáltalán nem volt ilyen szerencséjük. Egy mocsaras részen tette ki őket a helikopter, és az első pillanattól kezdve szúnyogok sosem látott sokasága támadt rájuk. Az időjárás jóval hidegebb volt a vártnál, az élővilág pedig sokkalta szegényesebb. Nagy mennyiségben gyűjthető bogyókra, vadakra, halakra számítottak élelem tekintetében, és ehhez képest szinte semmit sem találtak. Vért izzadtak, amíg ilyen körülmények között sikerült használható tűzfúrót eszkábálniuk és végre tüzet gyújtaniuk. Ám nem sokkal később az első menedékük le is égett, és ott álltak megint védtelenül. Úgyhogy az indulás után alig néhány nappal már volt egy pont, amikor majdnem feladták, és ebben csak az akadályozta meg őket a megszégyenülés gondolatán túl, hogy a segélykérő rádiójuk sem működött… Végül összeszedték magukat, és annak ellenére, hogy hetekbe tellett, amíg bőrük érzéketlenebbé vált a szúnyogokra, valamint több vihart is át kellett vészelniük, és annak ellenére, hogy a második menedékük is leégett, benne a cuccuk egy jó részével, mégis végigküzdötték a kitűzött egy hónapot, többször komoly életveszélyben.
Ezt a kihívásukat Survivathon néven illették, amelynek a korabeli sajtóban is megvolt a visszhangja. Sőt, ezzel a teljesítménnyel Bourbeau-ék be is kerültek a Rekordok könyvébe, és mintegy 30 évig tartották vele a leghosszabb önkéntes vadonbeli túlélés rekordját.
André-François Bourbeau előadása a Bushcraft Szimpóziumon.
A könyv előszavát, Les Stroud, a Survivorman – illetve Magyarországon Túlélőember – címen elhíresült túlélő-dokumentum-reality sorozat főszereplője írta. Ő akkor került közelebbi barátságba a szerzővel, amikor feleségével együtt azt tervezték, hogy egy évre kiköltöznek a vadonba. Bourbeau készítette fel őket erre a kihívásra.
A könyv azonban nem csupán önéletrajzi írás és érdekes anekdoták gyűjteménye. Ezek mögül ugyanis egy személyiségfejlődés teljes íve rajzolódik elénk, ahogy a lelkes és tapasztalatlan kamaszból egy kalandvágyó, de bizony felelőtlen fiatal tanár, majd hosszú évek során egy tapasztalt férfi, végül egy higgadt, felelősségteljes professzor válik. Az önnön határait folyamatosan tágító, de ezalatt rendszeres közvetlen életveszéllyel kacérkodó ifjúból a kockázatkezelés tudományos szakértőjévé formálódás története ez.
“A kedvenc tézisem az, hogy a kaland a hozzá nem értés jele. Ha minden megfelelően van kezelve, ha nincs elkalkulálás, ha nincs tévedés, akkor ami történik, az éppen az, amire számítottál, hogy történni fog, és az, amire felkészültél, és így meg is tudsz birkózni vele. Lévén teljes mértékben tudatában ezen alapelvnek, végtelenül szégyellem beismerni milyen kalandjaink is voltak.”
Vilhjalmur Stefansson
Ha Stefansson kijelentése az 1913-as, Életem az eszkimókkal című könyvéből igaz, és a saját tapasztalataim alapján bizonyosan annak tűnik, akkor nagyon szégyellnem kell magam. Bőséges részem volt kalandokban, és leginkább a hozzá nem értésem miatt. Az egyetlen vigaszom, hogy az elmúlt húsz évem viszont meglehetősen egyhangúan telt. Úgy gondolom, az életem első négy évtizedének rázós helyzetei és az ezek révén szerzett bölcsesség összegződött a kicsit visszafogottabb és kevésbé kalandos szabadtéri nevelésben töltött életpályámban. De ebben az időben az én feladatom az volt, hogy hagyjam másoknak megélni az izgalmat, eljuttatva őket oda, amit Jean Brunelle úgy nevez, hogy “a finom bizonytalanság zónája”, egy felügyelt környezetben. És ebben nagyrészt sikeres is voltam szerencsére. Szinte már kiábrándító módon sem én, sem a tanítványaim nem szenvedtek súlyosabb balesetet.
Igazság szerint az élet izgalmasabb volt akkor, amikor még megengedtem a tanítványaimnak, hogy a saját magunk által készített fűkötélen ereszkedjenek le a sziklákról. Manapság viszont – még úgy is, hogy magam próbálom ki először, ahogy mindig is tettem – már nyilvános megfeszítés járna egy ilyenért. A kockázatkezelés legyűrte világunkat, amelyért részben én magam is felelős vagyok, hiszen én írtam a quebec-i szabadtéri kockázatkezelési kézikönyvet. Életeket menteni, baleseteket megelőzni jó dolog, de én valahol még mindig sóvárgok egy térkép nélküli kenutúra után, ahol reménytelenül eltévedhetnék, miközben egy nem létező tóhoz vezető nem létező átjárót keresek. Még mindig vágyom egy rosszul szervezett kiruccanásra, ahol gyékénygyökéren meg gombákon tengődhetnék pár napig.
Nos, ez a könyv visszavezet bennünket egy olyan korba, amikor a kockázatot még kevésbé elemezték. Igen, Mr. Stefansson, bűnös vagyok a hozzá nem értés vádjában. De legalább jól éreztem magam.
André-François Bourbeau a 2019-es Bushcraft Világszimpózium egyik fő előadója volt, több érdekes előadással és felszólalással is. Egy remek humorú, nagy tudású túlélési szakértőt ismerhettem meg a személyében. Könyvét jó szívvel ajánlom elolvasásra a téma rajongóinak.
Wilderness Secrets Revealed: Adventures of a Survivor
Szerző: André-François Bourbeau
Előszó: Les Stroud
Kiadó: Dundurn, 2013
264 oldal
