Tábori konyha 1.- Palacsintasütés és eszközei
A palacsinta alighanem az egyik legnépszerűbb édesség hazánkban, és tábori viszonyok között is könnyen elkészíthető. A receptre – lévén elég ismert – nem vesztegetném a karaktereket, álljon itt inkább néhány gondolat a gyakorlati megvalósításhoz.
A palacsinta több szempontból is ideális tábori desszert. Viszonylag kevés eszközzel készíthető a szabadban is, melyek vagy eleve részei tábori felszerelésünknek, vagy olcsón beszerezhetőek, vagy helyben is összeállíthatjuk őket. Ezen kívül a recept egyszerű, az alapanyagok pedig viszonylag olcsóak, és (legalábbis részben) eltarthatóak erdei viszonyok közt is. A harmadik szempont, hogy sütése látványos, íze finom, így hangulatfokozásra is alkalmas, ha a fáradtság vagy egyéb demotiváló tényezők már kicsit megviselték a társaságot.
Az alapanyagokból a liszt, és a sütéshez szükséges olaj mindenképp, de valójában a tojás is eláll hűvösebb, száraz, szellőző helyen egy darabig hűtő nélkül is, elég, ha arra gondolunk, hogy boltokban is sokszor hűtés nélkül árusítják. A tej már egy érdekesebb kérdés. Ha hidegebb évszakban megyünk, ez eleve nem jelent problémát. Nyáron az egyik megoldás, hogy előre behűtjük, és ha mondjuk az indulás napján felhasználjuk, addig pedig igyekszünk hűvösben tartani, akkor nem lesz gond. Másik megoldás, hogy UHT tejet használunk – ezzel a fő bajom az ízvilága. Ám valójában tej nélkül, azaz a tejet vízzel helyettesítve is elfogadhatóan működik a recept, még ha van is némi különbség az eredményben.
A töltelékre csak érintőlegesen kitérve, a stílszerű az, hogy az adott évszakban a táborhelyünk környékén elérhető vad gyümölcsöket (például csipkebogyó, som, kökény, vadalma, vadcseresznye, erdei szamóca, bodza stb.) vagy ehető virágokat (például bodza, fehér akác, vadrózsa szirmok, gyermekláncfű stb.) gyűjtjük be. Ezeket közvetlenül felhasználva, esetleg a tésztába sütve vagy cukorral sziruppá, lekvárrá főzve adnak remek ízeket a palacsintához.
Az eszközök tekintetében a fő kérdés maga a palacsintasütő. Valószínűleg otthon sokan a teflon bevonatú, bakelit nyelű alumínium serpenyőt használják, de táborban ezt egyáltalán nem javaslom. A teflon borítás elég sérülékeny, mind használat, mind szállítás közben karcolódhat, a nyél nem alkalmas a tűzön való használatra, és a súlya sem kedvező. Ennél sokkal jobb választás a klasszikus vaslemez palacsintasütő. Ez könnyű, olcsó és nagyon el sem tud romlani. (Első használat előtt ne felejtsük zsiradékkal kiégetni, ez adja majd meg a tapadásmentes felületet.)
Szükség lesz ezenkívül egy nagyobb edényre, tálra, csajkára a tészta bekeveréséhez, amely, ha nincs meg legalább 2 literes, az kissé körülményessé teszi a műveletet.
Itt említem meg azt az ötletet, hogy a folyékony tésztát akár otthon is elkészíthetjük előre, és előhűtés után egy (szélesebb szájú) csavaros kupakú műanyag palackba töltve így is vihetjük magunkkal az erdőbe. Ezzel megspóroljuk a munka egy részét a helyszínen, viszont hűtés nélkül mielőbb fel kell használni a tésztát, és számomra valahogy annak a varázsa is csorbul ezzel, hogy a természetben készítettük el az ételt.
Előbbiekre megfelelő alternatívát jelent még és nekem bevált a Tatonka Kettle rozsdamentes acél tábori edény (vagyis nagyobb változatai, a 2,5 és a 4 literesek). Ennek fedele és az arra illeszthető nyél viszonylag jól funkcionál palacsintasütőként, maga az edény pedig alkalmas a tészta bekeveréséhez.
A tészta bekeveréshez kell egy kanál, amelyet helyben is faraghatunk, de valójában a legegyszerűbb lehántolt fadarab is megteszi. A sütőbe való adagoláshoz akár tábori bögrénk, akár egy faragott csanak vagy nagyobb (fa) kanál is megteszi – majd valamikor ezek elkészítéséről is megemlékezünk itt a blogon. Ami még kell, az egy olajozó ecset, és egy palacsintafordító lapát, melyeket pillanatok alatt elkészíthetünk, így fölösleges otthonról vinni.
A tapadásmentesség fenntartására érdemes minden egyes palacsinta előtt vékonyan és egyenletesen beolajozni a vas serpenyőt. Praktikus megoldás, ha kis olajozó ecsetet készítünk. Ehhez fűszálak merevebb száraiból vágjunk 8-10 cm hosszú darabokat, majd a kis köteget spárgával, esetleg saját zsinórral kössük rá egy nyélként szolgáló pálcikára.
Szintén nélkülözhetetlen eszköz egy palacsintafordító lapát vagy egy keskeny spatula. Ezzel lehet alányúlni a tésztának és segíteni a serpenyőtől való elválasztásban, ha tapadna, illetve nyilván fordíthatjuk is vele – bár azt sokkal látványosabb feldobálva. Ezenkívül ha véletlenül mégis beleégne, ezzel kaparhatjuk le a szenes darabokat a serpenyőből. Egy arasznyi hosszú és 2-3 cm vastag bot végét faragjuk le laposra késsel, legalább 4-5 cm hosszan, a legvégét kicsit elkerekítve, és meg is vagyunk.
A sütés maga a legegyszerűbb módon parázson történik, ez intenzív és egyenletes hőt biztosít. A legjobb, ha folyamatosan égetünk egy tüzet, és a parazsat abból pótoljuk időről időre. Árok- vagy T alakú tűz jó lehet erre, hogy némileg elszeparáljuk a tüzet (és ennek erős hőjét) a sütögetéshez használt parázstól és a sütést végző személy számára ideális alacsonyabb hőmérséklettől. Mivel a sütés hőt von el a parázstól, és a serpenyő felülete a parázs oxigén ellátását is korlátozza, így az folyamatosan hűl, ezért néhány sütésenként igyekezzünk felizzítani, illetve frissíteni a tűzből.
Jó palacsintázást!
