Csapolt tábori kisszék

Egy erdei táborozás során nagyon gyorsan átalakul a “kényelem” fogalma az emberben. Már egy kidőlt fa is csábító ülőalkalmatosságnak ígérkezik összevetve azzal, mintha a földön foglalnánk helyet. Hosszabb kint tartózkodás alatt azonban még praktikusabb lehet egy saját ülőke készítése helyben talált anyagokból.

A néprajzi szakirodalomban gyalogszék vagy kisszék névvel illetik a deszkalapba, rönkdarabba belecsapolt lábú, támla nélküli ülőbútorokat. Táborozás, bushcraftolás keretében könnyen összerakhatunk egyet néhány egyszerű kéziszerszámmal. Jelen esetben fűrész, balta, kés és kézifúró kerültek felhasználásra.

Az ülőkét többféle méretben, többféle módon, többféle kidolgozottsági szinten készíthetjük. Az itt bemutatott változatot én egy jó kompromisszumnak gondolom mind a használt szerszámok mennyisége, mind a kivitelezés minősége, mind az elkészült kisszék stabilitása, tartóssága és hordozhatósága szempontjából is.

Az ülőlap

Elsőként vágjunk le egy akkora rönkdarabot, amely megfelelően vastag és széles ülőfelületet biztosít majd. Ez alsó hangon kb 30-35 cm-es hosszt (saját testméretekkel kb másfél arasznyi) és legalább kisarasznyi átmérőt jelent. 

Én ehhez egy kidőlt, kiszáradt kőris darabot használtam, amely egyébként nem feltétlen  a legjobb alapanyag, mivel könnyen reped, ráadásul keményfa lévén elég nehéz fúrni is, de hát abból kell dolgozni, ami éppen hozzáférhető.

A vágás felületét nézzük meg alaposabban, van-e már esetleg valamilyen hajszálrepedés az anyagban, mert hasításkor ezt érdemes figyelembe venni, és épp a repedés mentén hasítani.

Hasításhoz baltát és egy ütőfát, vagy akár a korábbi cikkünkben bemutatott ütőbunkót is tudjuk használni. A balta élét egyszerűen illesszük a hasítani kívánt részre, és üssünk többször a fokára az ütőfával erős mozdulattal, amíg a rönk végig nem hasad.

A hasítás után nézzük meg a két fél hasábot, hogy melyikük lesz alkalmasabb a kisszék ülőlapjának. Egy esetleges, szemmel láthatóan zavaró helyen lévő csomó, valamilyen komolyabb anyaghiba vagy egyéb sérülés esetén fontoljuk meg, hogy az adott darabot akarjuk-e használni vagy inkább egy másikkal kezdünk.

Jelen esetben a hasítás viszonylag egyenletesre sikerült, az anyag szépnek tűnik. De a két darab közül az egyiken a középső rész kicsit vastagabbra hasadt, én ezt a darabot választottam a további munkához, mivel ez teret ad arra is, hogy majd faragjak még az anyagból és kiegyenlítsem az ülőfelület egyenetlenségeit.

Fúrás régi kézifúróval

A következő lépés a lábak rögzítéséhez való lyukak, csaplyukak kifúrása. A kisszéket három vagy négy lábbal is készíthetjük tetszés szerint. Tapasztalatom szerint a három lábú változat teljesen stabil és kényelmes, így nem feltétlen érdemes az eggyel több láb elkészítésébe energiát fektetni. Tehát összesen három furatot készítünk, kettőt a hosszú oldal két végefelé, egyet pedig velük átellenesen, középtájt.

Fúráshoz egy régi kovácsolt kézi fúrót használtam, mely a legszélesebb részén kb hüvelykujj széles, vagyis ekkora átmérőjű furatot képez. Fontos megemlíteni, hogy az ilyen jellegű fúrók első körben kúpos furatot hoznak létre fokozatosan szélesedő kialakításuk miatt. Ha azonban az adott faanyagot teljesen átfúrjuk vele, hengeres furatot kapunk. Pontosan emiatt a lábak csapolását is kétféleképp, kúposra vagy hengeresre faragott csapokkal is készíthetnénk. Ebben az esetben én a hengereset választottam, mert ilyen mérettartományban a kézi faragás pontatlanságait is beleszámítva ezt érzem erősebbnek és tartósabbnak, habár tény, hogy több erőfeszítést is igényel a kivitelezése.

Kovácsolt fúróval természetesen messze nem annyira hatékony a munka, mint egy elektromos fúróval. Utóbbiak és a hozzájuk készült fúrószárak nagy fordulatszám mellett egyszerre kis anyagmennyiség leválasztására vannak tervezve, a régi eszközök viszont nagy felületen vágnak a fába, ám így nagy ellenállásba ütköznek. Ezért is van a jellegzetesen terjedelmes nyelük, ez hosszabb erőkart biztosít fúráskor. A művelet nehézségét fokozza, ha vastag anyagot lyukasztunk át, és az is, ha ez valamilyen száraz keményfa… 

Így tehát a kisszék vagy egyéb hasonló szerkezet készítése során egyértelműen a fúrás a legnehezebb részfeladat. Egyszerre kell helyén tartani a munkadarabot, valamint lenyomni és nagy erővel forgatni a fúrót, miközben azt a megfelelő szögben irányozzuk. 

A furat helyének megválasztásakor ügyeljünk arra, hogy ne kerüljön közel a deszka egyik széléhez sem, mert az fokozza a behasadás, berepedés esélyét. Én legalább 4-6 cm (kb 2 ujjnyi) távolságot igyekszem tartani.

Nagyon fontos tényező a fúrás szöge, ez határozza meg, hogy végül milyen irányban állnak ki a lábak az ülőlapból. A cél az, hogy a lábak közepesen tartsanak szét. Párhuzamos vagy nagyon enyhe széttartásnál a kisszék teljesen instabil lesz, míg nagyon széttartó lábakkal ferde vagy használhatatlanul alacsony és széles lehet. Mivel az ülőlapként használt hasított rönkdarab hengeres felületű, így durva megközelítésben a fúrónak nagyjából sugárirányban kell majd haladnia. Illetve csak majdnem, mert az ülőlap tengelyére sem lehet teljesen merőleges, ha azt szeretnénk, hogy kifelé tartson. 

A legjobb módszernek az tűnik, ha a fúróval igyekszünk függőlegesen lefelé tartó irányba dolgozni, és inkább a munkadarabot fordítjuk el. Ekkor tudunk testünkkel a legnagyobb erőt kifejteni a fúróra. Ezt megtehetjük úgy, hogy az ülőlapot féloldalasan alátámasztjuk olyan szögben, hogy ahhoz képest a függőlegesen lefelé tartó fúró épp megfelelő irányt képezzen. Ha a fúró behatolt az anyagba, rendszeresen ellenőrizzük a megfelelő szöget, például úgy, hogy a visszájára fordítjuk, mintha a fúrószár már maga a láb lenne, és azt figyeljük, hogy ez elfogadható irányban van-e.

A kézifúró egy másik hátulütője lehet, hogy a furat  két szélén gyakran nem vágja el rendesen, csak félrenyomja, vagy tépi a fa rostjait, így ezeket késsel kell tisztára metszeni.

Az ülőfelület sajnos könnyen elkoszolódik a fúrás során. Ezt is, és a természetes egyenetlenségeit is ellensúlyozhatjuk, ha késsel (esetleg baltával) simára, tisztára faragjuk a felszínét. Erre egy vonókés lenne a legideálisabb szerszám, ám ennek a kisszéknek a készítésénél igyekeztem minimalizálni a felhasznált eszközök mennyiségét, így ezt direkt kihagytam.

Lábak készítése

A lábak szintén kiszáradt faanyagból, ágból készülnek. Leginkább a lábak hossza határozza meg, hogy pontosan mekkora, és hogy milyen célra is lesz használható a kisszék. A 20-25 cm-es sámli mérettől a 40-50-60 cm magas normál szék magasságig mindegyik indokolhatónak tűnik. Én azért választottam a kisebbet, mert ez már elég kényelmes tábori viszonyok között, épp ideális tábortűzön való főzéshez ilyen magasságban ülni a tűz mellett, miközben még mindig kompakt méret, akár szállítható is.

Először vágjunk három nagyjából hasonló méretű fadarabot, kis ráhagyással. A szék elkészültekor majd tehetünk még egy kiigazítást azzal, ha néhány lábat rövidebbre fűrészelünk.

Jelöljük meg a láb végén kialakítandó csap hosszát. Ez kb akkora lesz, mint az ülőlap sugara, azaz szélességének a fele. A csap faragásához használhatjuk azt a módszert, amelyet az ütőbunkó készítésénél már bemutattunk. Azaz az anyag körbefűrészelését és lehasogatását a kellő átmérőre. Végül késsel faragjuk meg hengeresre és simára a felületet. Faragás során mindkét irányba dolgozzunk, mert enélkül könnyű elkövetni azt a hibát, hogy szándékunkkal ellentétesen mégiscsak kúposra faragjuk a csapot.

Lábak beillesztése

Igazán szorosan és pontosan illeszkedő lábakat befaragni a bemutatott egyszerű kéziszerszámokkal az egyfajta türelemjáték. A fúró ugyan nagyjából hengeres lyukat képez, de messze nem tökéletesen, így ezt is érdemes lehet még késsel korrigálni. De sokkal inkább a csapot kell faragni, javítgatni, ha megakad a behelyezéskor. Valószínűleg többször ki is kell húznunk a már megszoruló lábat, ehhez jó segítség lehet célszerszámként egy picit kisebb átmérőre hegyezett bot, amivel ki tudjuk ütni a helyéről.

Amikor teljesen sikerül beilleszteni a lábakat, azok a meghagyott vállig felfekszenek, akkor az ülőfelület elsimítása érdekében fűrészeljük, faragjuk le a csapok kiálló végeit. 

Ezen a ponton felmerülhet a gondolata annak, hogy be is ékeljük a lábakat. Tapasztalatom szerint azonban ha aprólékos munkával elég precízen faragtuk a csapokat, akkor a kisszék ékelés nélkül is teljesen stabilan összeszorul. Hosszabb távon azonban elképzelhető, hogy a kisszék elkészülte után annak faanyaga tovább szárad, különösen ha fedett, zártabb helyre visszük, ahol kisebb a páratartalom. Ez esetben a korábban passzentos csapolás az anyag zsugorodása miatt már nem lesz elég szoros, és indokolttá válik az ékelés.

A legutolsó lépés a szék vízszintezése, azaz a lábak méretre igazítása. Én ezt a lépést most kispóroltam, mivel nem volt annyira jelentős az eltérés, ráadásul a terep apró egyenetlenségei miatt amúgy is kell egy picit játszani minden lehelyezéskor, hogy egyenesbe kerüljön.

Végezetül

Az elkészült ülőke kifejezetten kényelmessé teszi a szabadban, ülve töltött időt, legyen az sütés-főzés a tábortűznél, étkezés, farigcsálás vagy épp csak belefeledkezés a természet látványába. Ha hosszabb táborozáson veszünk részt, vagy van kertünk, telkünk, teraszunk, ahol ezt rendszeresen fogjuk használni, akkor simán megéri a készítésére szánt pár óra fáradságot.

A jól elkészített kisszék meglepően masszív, tartós darab. Tapasztalataim szerint éveket is kibír még úgy is, ha a táborhelyen hagyjuk a szabadban. Csak ajánlani tudom a kipróbálását.