Amilyen speciális a dzsungelbakancs, majdnem olyan speciális a sivatagi is, mely nevéből adódóan egészen más körülmények közt kell helyt álljon. 1990-ben azonban, amikor az amerikai haderők megindultak a Perzsa-öbölbe, enyhén szólva nem jutott mindenkinek ilyen, így a többség kénytelen volt bőr- vagy dzsungelbakancsban tevékenykedni. Bő egy évtizeddel később, Irak lerohanása idején már nemigen voltak ilyen gondok.
A külső megjelenés nyomán rögtön megállapíthatjuk, hogy a tervezők nem akartak gyökeresen újat alkotni, hiszen a két lábbeli formára lényegében ugyanaz, a részletek terén azonban akad egy-két különbség.

A műszálas részek mellett immár hasított bőrből készült az orr és a sarok-rész. Erről elmondható, hogy valamivel jobban szellőzik és gyorsabban szárad, mint a valódi bőr,  viszont kevésbé áll ellen a nedvességnek. Esztétikai szempontból annyiban előnyösebb, hogy rárakodó por nem befolyásolja a külsejét annyira, mint egy előzőleg kifényezett valódi bőr bakancsnak. Tisztítását viszont összességében nehézkesebbnek találom: míg egy bőrbakancsról egyszerűen lekaparom a sarat, hagyom megszáradni, majd cipőkrémmel nekimegyek, a hasított bőr - rücskösebb felületéből adódóan - nem olyan könnyen tisztítható kefével vagy ronggyal, ugyanakkor állítólag eleve nehezebben koszolódik. Ez utóbbiról nem vagyok meggyőződve: úgy látom, nehezebben kopik, de koszolódni ugyanúgy tud... Ráadásul ha nemcsak megtisztítani akarjuk, hanem ápolni is, akkor a cipőkrémnél drágább sprayt kell beszereznünk, már csak a műszálas rész védelmére is (ezt tábori körülmények között nem olyan nagy öröm tárolni és cipelni).
A bakancs felső pereme a dzsungelbakancstól eltérően párnázott, ami máris kényelmesebb viselést tesz lehetővé, különösen, ha hosszúnadrágunkat nem tűrjük be a szárba, hanem mondjuk a bakancsszáron kívül húzzuk össze (vagyis “blúzoljuk”). A fűzőlyukak is eltérők, hiszen az alsó két párt leszámítva a gyorsfűzőkre emlékeztető, de nem kampós szerkezetű változatokat kapjuk. A bokarészen található megerősítő folt szélesebb, mint a dzsungelbakancson. A lábbeli nyelve most is mindkét oldalon le van varrva, s a talp ugyanaz a Panama-változat, mint a késői dzsungelbakancsokon. Szellőző- és vízelvezetőnyílások ezen a darabon nem találhatók, de megjegyezném, hogy sok gyártó saját sivatagi bakancsán igen.

Viselése közben az első dolog, amit észrevettem, hogy a hasított bőr jobban megőrzi formáját, de ez a keménység a lábbeli betörése idején határozottan kellemetlen... A bokát talán valamivel jobban tartja, mint a dzsungelbakancs, de a teljes bőrbakancsoktól ilyen téren még mindig távol áll. Ezeket leszámítva kellően kényelmes (különösen az általam preferált sport-talpbetéttel használva), még ha érződik is rajta, hogy egy eredendően tömeggyártásra szánt katonai lábbeliről van szó. Hazai használatra tavasztól őszig javaslom.

Számos cég gyárt ilyen vagy ehhez hasonló, de továbbfejlesztett (például másféle talppal ellátott) sivatagi bakancsot; Európában a Sturm is kiveszi a részét ebből az üzletből. (A mellékelt képek egy ilyen változatról készültek.) Fontos megjegyezni, hogy a gyártótól függ az adott darab színe: akadnak nagyon világos homokszínűek, ahogy sötétebb, barnába hajlók is. A koszolódás megnehezítése végett ez utóbbiakat javasolnám.

Az amerikai haderőknél manapság már nemigen látni ezt a változatot. Bakancsok terén eleve nagy a kavalkád, de az egyenruha mellett a lábbelikből is folytonosan újakat rendszeresítenek. Ilyen például a Belleville gyártmánya, melyről a combatgear.blog.hu-n olvashatunk.