2010. ápr 06. Monty H.
Combat & Survival magazin

Combat & Survival magazin

Hazánkban sajnos hiába is keresnénk túléléssel kapcsolatos folyóiratot – bár amennyi „outdoor és túramagazin” van a piacon, szerintem simán elférne, sőt, talán meg is élne mellettük egy ilyen. Nyugaton persze más a helyzet, s az ottani szaklapok közül az egyik leghíresebb az angol Combat & Survival.

A lap 1989 áprilisában indult, vagyis most tartanak a 22. évfolyamnál. Ennyi idő alatt természetesen több változást is megértek, ezeket pedig könnyen tetten érhetjük egy régebbi, illetve egy jelenkori példány kézbevételekor. A kilencvenes években mintha jobban domináltak volna a gyakorlatias tudnivalók, bár a katonai vonal már akkor is jobban uralta az oldalakat, mint a mezei túlélés. A különböző hadgyakorlatokról készített tudósítások, a felszerelés-bemutatók, illetve a könyvajánlók akkoriban is szerepeltek, de a Len Cacutt-féle Túlélésre jellemző instruktív leírásokat ma már hiába is keresnénk… Gondolom, az évek során eljutottak odáig, hogy már minden témát kiveséztek, és nem akarták önmagukat ismételni. Ebből viszont az következik, hogy manapság már más a módi.



Először is – ahogy az elvárható – a nyomdai és tördelési minőség sokat javult. A témák között leginkább éles bevetésekről készült beszámolók (mostanában Irak és Afganisztán a slágertéma), katonai alakulatok, illetve új fejlesztések és termékek leírásai kapnak helyet. Minden számban találunk egy nagyobb túléléssel kapcsolatos cikket is. Érdekesség, hogy időnként még egy katonai témájú játékprogramot is bemutatnak. A képanyag általában bőséges (a ruhadarabokat bemutató fotósorozatok például hihetetlenül alaposak). Időnként egy kisebb terjedelmű mellékletet is csatolnak (2007 szeptemberében például a nehéz mesterlövészpuskákról - köztük a magyar Gepárdról - szóló füzetet adtak hozzá.)



Hogy kicsit konkrétabb legyek, szerepeljen itt néhány példa az egyes rovatokhoz:

Beszámolók:
A Black Watch ezred Irakban
Özvegycsinálók - Amerikai mesterlövészek Bagdadban
A Sivatagi Patkányok Bászrában
Herrick hadművelet – Gurkhák Afganisztánban
Helyzetjelentés Elefántcsontpartról
Az osztrák Cobra terrorelhárító alakulat
A Gulf Shield 2008 hadgyakorlat
A csádi holland békefenntartó kontingens

Túlélés:
Hogyan küzdjünk meg a hőséggel?
Csapdaállítás állatoknak
Elejtett állatok feldolgozása és főzése
Átkelés a folyón
Kullancsriadó
Ismered-e a fákat?
Hogyan kell horgászni?
Túlélés a dzsungelben

Felszerelések:
A Benelli M-4 félautomata sörétes
Leatherman Supertool 300 multifogó
Az új ausztrál szerelék
A tigriscsíkos egyenruha
A Minimi golyószóró
A SASS zubbony
Camelbak BFM hátizsák
A rhodesiai málhamellény
A MaxxPro MRAP páncélozott jármű

A jelenleg 76 oldalas magazin havi megjelenésű és jelenleg 3,5 angol fontért kapható. Sajnos idehaza sehol nem vásárolható meg, legfeljebb megrendelhető. A kiadvány honlapja a www.combatandsurvival.com címen található meg.

Szólj hozzá

folyóirat túlélés katonai