2022. dec 28. Monty & Bozótnéger
Oldaltáskák terepre

Oldaltáskák terepre

A természetjáró emberek többségéről elmondható, hogy foglalkozik felszerelése fejlesztésével és optimalizálásával. Ennek pedig kulcsfontosságú elemét jelentik a hordozóeszközök, azon belül is elsősorban a hátizsák, másodsorban az ilyen-olyan málhaöv, övtok, mellény vagy épp az oldaltáska. Most ez utóbbi használhatóságáról lesz szó, illetve néhány olyan típust is bemutatunk ebből a kategóriából, amelyhez személyesen volt szerencsénk.

oltaltaskak_02_k.jpg

Az oldaltáskák, vagyis a tarisznyaszerű oldalzsákok bár önmagukban is megállják a helyüket, sok esetben mégis inkább kiegészítő szerepet kapnak egy hátizsák mellett. Ennek fő oka, hogy méretük, illetve tömegük nem lehet túl nagy, mert úgy meglehetősen kényelmetlenné válnának a féloldalas terhelés miatt. 

Előnyük, hogy nagyon jól kézre állnak: egy oldaltáska tartalmához viselés közben is hozzá lehet férni, míg egy hátizsákéhoz nyilván csak akkor, ha levesszük. Emellett, mivel üresen általában elég kicsire összehajthatóak, ha nincs rájuk éppen szükség, a hátizsákba is el tudjuk tenni őket. Hátrányuk viszont, hogy néha még kis méretük ellenére is útban vannak, kezünket akadályozhatják, vagy idegesítően előrecsúszhatnak, gyalogláskor combunkat vagy oldalunkat verdesik, futás közben zavaróan himbálóznak, túlzottan megpakolva pedig a felsorolt negatívumok még fokozottabban jelennek meg. 

oltaltaskak_03_k.jpg

A fentiek bár súlyos érvek az oldaltáskával szemben, bizonyos esetekben mégis indokoltnak találtuk a használatukat akár kint a szabadban, akár az oda vezető úton:

Kisebb erdei séta során
Ha csak pár órára szaladunk ki a természetbe, víz, nasi, egy dzseki vagy pulóver, esetleg egy-két faragószerszám számára bőven elég egy oldaltáska. 

Nagy hátizsák hordása közben
A nagyobb zsák melletti kiegészítőként igen hasznos tud lenni, hiszen nem kell levennünk ez utóbbit, hogy hozzáférjünk a legfontosabb holmikhoz. (És ha a zsák pántjai alá vesszük az oldaltáskát, valamennyire kiküszöbölhetjük a himbálózást is.) Kifejezetten hosszabb nagyzsákos túránál a legtöbben alighanem a nagy hátizsákba igyekszünk bepakolni mindent, de egy kitűzött táborhelyre, vadkempingezésre való kijutáskor, ahol nem a gyalogláson, hanem inkább a főzésen, bushcraft-technikák gyakorlásán vagy a közösségi összejövetelen van a hangsúly, az ezekhez szükséges többletfelszerelés kiszállításában a plusz kapacitás sokat segíthet.

Tábori körülmények között
Egy nagyobb táborozás, vadkemping, cserkésztábor vagy egyéb kültéri program során is előfordul, hogy pár órára hátrahagyjuk a sátrunkat/menedékünket/függőágyunkat, illetve a nagy hátizsákot a felszerelésünk jelentős részével, és csak ivóvizet meg egy-két szerszámot viszünk magunkkal, amelyhez az oldaltáska megfelelő hordeszközt jelent. 

Élelmiszeres zsák
Számunkra szintén bevált tábori alkalmazása az oldaltáskának, hogy a régi katonai terminológiát használva kenyérzsákként azaz élelmiszeres zsákként alkalmazva ebben tároljuk élelmünket, illetve akár konyhai eszközeinket is. Ez a tábori élet során az étkezést teheti könnyebbé, hisz olyankor csak ezt a táskát kell magunkhoz vennünk, nem pedig a nagy hátizsákból szedegetni ki mindent. A táborhelyen az étkezések között pedig könnyen felakaszthatjuk egy fára, megelőzendő, hogy mondjuk rókák vagy kóbor kutyák férjenek hozzá élelmünkhöz.

Gyűjtögetős zsák
Az oldaltáskák elfogadható megoldást jelentenek a szabadban való bóklászás során a gyűjtögetéshez, már csak a könnyű hozzáférhetőségük miatt is. Legyen az akár éleszték, gyújtós, vagy egyéb hozzávaló az esti tűzgyújtáshoz (a száraz fűcsomótól kezdve a nyírfakéregdarabokon át az íjas tűzfúró különböző alkatrészeiig), fadarabok farigcsáláshoz, de említhetnénk itt a zsinórsodráshoz szánt csalán szárat vagy egyéb növényi rostokat is. És ha nincs éppen kéznél erre alkalmasabb eszközünk, akkor ehető növényi részeket, vagy akár gombát is szedhetünk bele. (Bár különösen ez utóbbiakra természetesen minden szempontból jobb lenne egy kosár.) Hátrányként meg kell említeni azt is, hogy az ilyen célokra használt oldaltáska az fokozottabban fog elkoszolódni belülről a benne lehulló, lemorzsolódó apró darabkák miatt.

Utazás során
Ha valaki utazott már tömegközlekedéssel hosszabb túrázásra, táborozásra, talán megtapasztalta, hogy mennyire praktikus egy oldalzsák a nagyhátizsák mellé, benne útravalóval, vonat- vagy repjeggyel, térképpel, könyvvel, miegymással. Akár ülünk, és az ölünkbe tesszük, akár állunk, vagy várunk (például tömegben), jobban járunk egy oldaltáskával, mintha minden a nagyhátizsákunkban van. Egyes repülőjáratokon és jegytípusoknál két kézipoggyász is lehet nálunk, ekkor is a kishátizsák és oldaltáska kombót ajánlanánk azoknak, akik hozzánk hasonlóan nem a gurulós bőröndöket preferálják.

Monty utazási tippje

Amikor még gyakrabban utaztam busszal, például síelni, elgondolkoztam azon, hogy hogyan lehetne az útravalót könnyebben elérhetővé tenni. Mert ilyenkor az ember vagy az ölébe veszi a holmiját, vagy az ülés alá suvasztja, vagy megpróbálja felakasztani valahova, már ha van hova. Egy ízben aztán megvilágosodtam, és a következő buszútra már magammal vittem amerikai fenékzsákomat, később pedig a cikkben említett Gurkha oldalzsákot. Rövid elfűzős pántokat is bepakoltam, és az utazás kezdetén az előttem levő üléstámla hátuljára ezekkel rögzítettem a táskát, vagyis ülő helyzetemben nagyjából fejmagasságban végig ott figyelt az úti csomagom. Ennek az elhelyezésnek az előnye, hogy egyrészt könnyen elérhető, áttekinthető és rendezhető a holmink, másrészt nem az ülés alatt kell keresgélni, ha kell belőle valami (hogy aztán a kipotyogó cuccok szépen elguruljanak a többi ülés alá), illetve ilyen módon a lábunkat sem zavarja semmi. 

Oldaltáskák terén persze széles a választék, az ördög pedig az apró részletekben rejlik, ezért szeretnék megosztani saját tapasztalatainkat, amelyeket egyes típusok használata közben szereztünk. 

Magyar szimatszatyor

Az egykor honvédeink (illetve rockerek, csövesek, bölcsészek és alter ifjak) által használt gázálarctáska, azaz népszerű nevén szimatszatyor a ‘80-as és ‘90-es években igazi divatikonnak számított hazánkban, elsősorban a lázadó ifjúság szemében. Ma már ritkábban látható az utcán, de tipikus képviselője volt a katonai eredetű és a túrázók körében is elterjedt daraboknak. 

oldaltaska_szimatszatyor_00_k.jpg

Fontos megemlíteni, hogy többféle változatban (eltérő színekben és eltérő zsebellátottsággal) készült, és ez a honvédség aktuális pénzügyi lehetőségei miatt alakult így. Mi leginkább a három külső zsebbel ellátott változatot használtuk régebben. Méretét tekintve kb. 24 cm széles, 28 cm magas és 10 cm mélységű, de a tárolórekesz belülről mérve inkább 23 × 27 × 9,5 cm-nek tűnik (vagyis űrtartalma nagyjából 5,9 liter). Üresen 325 g tömegű. Ezek az adatok a különböző példányokon kissé eltérhetnek. (Ahogy egy kedves ismerősünk említette, a néphadseregben általánosan alkalmazott AHS [Ahogy Sikerül] szabvány alapján készültek.) 

oldaltaska_szimatszatyor_09_kk.jpg

Viszonylag tartós, zöld lenvászonból készült, illetve a zárópántoknál natúr bőrt és fémcsatot, illetve fémszegecset használtak. A három külső zseb jól használható, ameddig a pántok megbízhatóan záródnak, habár még a legnagyobb, elülső zseb is csak 8 × 13 × 3 cm. Ezek egyikébe használaton kívül bele lehet suvasztani a keskeny, fémkarabinerrel ellátott derékpántot. Ez utóbbi puha, gyűrődékeny pamut, és a hordást valóban kényelmesebbé teszi, hiszen a himbálózást kiküszöböli, ha magunkon rögzítjük, bár kissé igénytelen hatást kelt. A vállpánt szintén állítható, pamut anyagú, viszont az átlagmagasságot meghaladó túrázó számára már a leghosszabb állapotában is kissé rövidnek bizonyulhat. A táska mellső oldalán  két keskeny gurtni lóg, amivel mondjuk egy összetekert esőkabátot rögzíthetünk. A belső kamrát egy vékonyabb vászon térelválasztó osztja fel két vagy éppen három részre. (Mely, úgy tűnik, megintcsak példányonként eltérő lehet.). Ezen a vásznon egyébként egy gombbal záródó apró zseb is megtalálható – ezt nevezhetjük talán a holmi legkifinomultabb részének. 

A fedősapkát lezáró bőrpánt nem igazán segíti a táska beszabályozását, ahhoz túl rövid, a leglazább és legszűkebb állapota között mindössze néhány centiméter a különbség. Hasonló gond, hogy a fedősapka kétoldalt egyáltalán nem lóg túl a zsák testén, esővédő funkciója így korlátozott, bár az anyagból kiindulva eleve nem vízállóra tervezték ezt a holmit (más szóval műanyag bélést nem kapott, de zsák anyaga sem impregnált vászon, mint mondjuk egy sátorlapé). Mivel csak egy záró bőrpánt van középen, és gallér sem került bele, így a kisebb tárgyak kétoldalt könnyebben kiesnek, vagyis csomagolásnál és a hordásnál erre is ügyelni kell. 

A szimatszatyor itt-ott még a mai napig is beszerezhető, akár egész barátságos áron is. Természetesen már az “új” példányok is elég régiek, alighanem eldugott raktárakban vagy ládák mélyén pihentek eddig. Manapság már lényegesen jobb kialakítású oldalzsákok is elérhetőek, így a gyakorlati alkalmazásukat az esetleges olcsó beszerzésen kívül talán leginkább a természetjárás vonalán is megjelenő retró (vászon+bőr alapanyagok iránti) igény indokolja.  

Kódorgó tarisznya

Sátorvászon és bőr felhasználásával nem csak a régi időkben készültek táskák, a természetes eredetű alapanyagok ma is sok természetjáró számára szimpatikusabbak a napjainkban elterjedtebb gyöngyvászonnál. Ezekből készít túrafelszerelést egy hazai vállalkozás, a Remete Kelmék is. 

oldaltaska_remete_00_k.jpg

A Kódorgó tarisznya kb. 30 cm széles, 25 cm magas, 10 cm mélységű kívülről, üresen 425 g tömegű. A belső rakodóteret 27,5 x 24 x 8 cm-nek mértük, űrtartalma tehát valahol 5,3 liter környékén alakul, amihez még hozzájön a fedősapka, amely maga is egy nagy zsebként funkcionál. A táska belső oldalain egy nagyobb és számos kisebb zsebet találunk, valamint egy karabinerben végződő hevedert, kulcs vagy egyéb apróbb tárgy rögzítéséhez. A fedősapkát két hagyományos fémcsatos bőrszíj zárja, amelynek a kezelése hosszadalmasabb egy műanyag dugzáras csathoz képest, cserébe természetes a pánt anyaga, és maga a csat tartósabb.

oldaltaska_remete_14_kk.jpg

Anyaga, mérete és formavilága miatt önkéntelenül is a szimatszatyorhoz hasonlítja az ember ezt az oldaltáskát, de természetesen egy jóval átgondoltabb és igényesebb darabról van szó. A dupla és kissé hosszabb bőr zárócsat, a zsák testénél valamivel szélesebb fedősapka, az impregnált vászon anyag, vagy a varrott széleket takaró és egyben a táskát is erősítő hevederpántok, a normális hosszúságú vállpánt vagy a belső-alsó sarkok fokozott megerősítése azok az apróságok, amitől ez a táska sokkal jobban működik a szimatszatyornál.

Külső zsebek nincsenek rajta, ami egy letisztultabb, kompaktabb kinézetet kölcsönöz neki, de ha valaki ragaszkodik hozzá, az talál oldalzsebes tarisznyákat is a cég kínálatában. Akinek egyszerre fontos hogy a táskája természetközeli hangulatot árasszon és  funkcionálisan is hatékony legyen, annak ez egy ideális választás, nagyon szerethető darab.

Gurkha többfunkciós táska

Bár hivatalosan ez is magyar gyártmány, eredetét tekintve tengerentúli, hiszen elsőre is látszik, hogy az amerikai haderőknél az 1980-as és 1990-es években hordott fenékzsák modernizált változatáról van szó. Az átdolgozás pedig határozottan jót tett neki. 

oldaltaska_gurkha_00_k.jpg

Mérete kb. 25 × 27 × 13 cm (ami 8,7 litert jelent). Az anyag nagyon erős gyöngyvászon, belül pedig egy bélés húzódik alul és két oldalon. Mindez egyfelől tartást és tartósságot biztosít, másfelől viszont növeli a táska üres súlyát (ami nagyjából 920 gramm), illetve keménysége folytán néha kényelmetlenül eláll a testünktől.

oldaltaska_gurkha_08_kk.jpg

Zsebei és térelosztása kimondottan baráti és gyakorlatias: kívül, két oldalon és a fedősapkán négy, a fedősapka alatt egy szélesebb, laposabb zseb, ezek tépőzárral záródnak.  A belső tér hátsó oldalán egy lapos, nyitott zseb, két oldalán palacktartók. A zárást a fedősapkán állítható hevederes műanyag csatok, a többi helyen erős tépőzárak biztosítják. A vállpánt kellően merev és könnyen állítható; a karabinerek és D-gyűrűk műanyagból készültek. A fedősapkán találunk egy fogantyút is, ami mindenképp hasznos. Aki időnként fenékzsákként alkalmazná, esetleg pluszban a nagy hátizsákjára rögzítené, megteheti, ugyanis a hátsó oldalon találunk két D-gyűrűt, illetve hátul és a fenékrész peremén 3+1 sor MOLLE-pántot. Ugyanitt a fegyveres testületek táskáin szokásos, az azonosítást segítő ablakocska is lapul. 

A Gurkha oldaltáska nálam kiválóra vizsgázott. Személyes szívfájdalmam annyi volt, hogy a cég mindössze feketében, multicamben és egy kissé szerencsétlen árnyalatú zöldben gyártotta, pedig a homokbarna és a bézs verzió szerintem a mai világban alapkövetelmény. Nagyobb baj, hogy a közelmúltban mintha eltűnt volna ez a típus a boltokból… 

Brit gázálarctáska

Hogy a világ másik pontjáról is lássunk egy szimatszatyrot, vizsgáljuk meg a brit hadsereg S10 gázálarctáskáját, hivatalos nevén ABV-tokját (angolul “NBC Haversack”). Ez a darab a cikkben szereplő egyéb holmiktól eltérően eredetileg deréktoknak, és nem válltáskának készült, hiszen málhamellény vagy szerelék viselése közben és után is elvárás, hogy a katona magánál tarthassa. (Az 1990–91-es öböl-válság idején készült brit és amerikai tábori fotókon jól látszik, hogy a katonák még pihenés közben, illetve nem fegyveres tábori szolgálat is alatt is hordták, mivel a koalíciós erők vezetése komolyan tartott attól, hogy Irak vegyi fegyvereket vet majd be ellenük.) 

oldaltaska_brit_s10_haversack_00_k.jpg

A szögletes formájú tok igen erős, tartós, DPM mintás gyöngyvászonból készül, de a korábbi változatokat egyszínű olajzöldben gyártották. Mérete 23 × 27 × 9 cm (ez nagyjából 5,5 litert jelent). A fedősapka egyetlen patenttel és némi tépőzárral záródik, kívül pedig egy apró hurok segíti a nyitást. Ez lényegében vízmentes zárást tesz lehetővé, de maga a zárás művelete több figyelmet igényel, mint a többi típusnál (ugyanakkor ez olyan táska, amit a katonák jóval ritkábban nyitogattak). A már említett derékpánt természetesen állítható, nagyjából 2,5 cm (vagyis egy hüvelyk) széles, az egyik oldalon levarrt, a másik oldalon műanyag dugzáras csattal kapcsolódik. 

oldaltaska_brit_s10_haversack_12_kk.jpg

A táska hátoldalán tépőzárral és patenttel záródó fül található, alatta a PLCE-szereléknél is látott fémnyelvecskék, amelyekkel szükség esetén a brit málhaövre is rögzíteni lehet. Jobb oldalon egy tépőzáras fedősapkával rendelkező zseb található. A bal oldalon, alul elhelyezett apró zseb viszont nyitott, ebben egy vékony gurtni lapul, amelyet kihúzva, és combunk köré tekerve valamennyire rögzíthetjük a tokot lábunkhoz. Belül, kétoldalt egy-egy tépőzáras hurok, ami a tartalék szűrők elhelyezését segítette, illetve egy szintén tépőzáras zseb, amiben a vegyi támadás után használandó injekciós tűk, illetve egyéb tartozékok tárolhatók (civil használatban tollaknak és kulcsnak ideális). 

A brit gázálarctok olyan típus, amit kimondottan kiegészítő szerepre tudnánk javasolni (egyikünk például nagy hátizsákba süllyesztve szállította, és elővéve tábori kenyérzsákként használta, elsősorban kulacs, csajka és főzőkellékek tárolására), méghozzá a derékpánt miatt, bár ezt nem nagy dolog egy szélesebb, puhább, szintén állítható hevederre cserélni. Beszerezhetősége hazánkban nehézkesebb, bár kiszuperált brit katonai holmik időről időre feltűnnek a boltokban. 

Helikon-Tex Satchel

A lengyel cég bevallottan bushcraftos célra gyártott oldaltáskája pár évvel ezelőtt jelent meg a piacon, és nálunk biztos befutója a kategóriának. Egy mind civil, mind erdei használatra alkalmas, kellően spártai, de jól átgondolt termékről van szó. 

oldaltaska_satchel_helikon-tex_00_k.jpg

Mérete nagyjából 30 × 32 × 17,5 cm, mi belülről a tárolókapacitást 30 x 25 x 16 cm-nek mértük (ami nagyjából 12 literes űrtartalmat ígér). Üres tömege kb. 480 gramm. A belső térben egy hálós, cipzárral záródó zsebet, illetve két oldalon palacktartó zsebet találunk (mondjuk egy nyitott irat- vagy táblagéptároló zsebnek még örültünk volna). Kívül egy lapos, nagy cipzáras zseb figyel, a két végén pedig azonos módon egy kisebb zseb, és egy “lyukas” inkább tartópántként alkalmazható zseb található, amelybe mondjuk baltát, hosszabb, és emiatt kiálló kés(toko)t lehet rögzíteni. Szintén oldalt és alul, a fenekén pedig egy sor MOLLE-pánt található. Ezenkívül a széleken fülek húzódnak, így nemcsak ilyen rögzítésű tokok, hanem késtok vagy balta is becsúsztatható ide. Továbbá két oldalon egy-egy elfűzős beszabályozó pánt is helyet kapott. A könnyen állítható hordszíj mindkét végén dugzáras csattal illeszkedik. Ennek egyik előnye a fixen felvarrt hordszíjhoz képest, hogy egy vastagabb faágra, vagy akár fatörzsre is könnyen rögzíthetjük a táskát úgy, ha kicsatoljuk a szíját, és a fán átvetve visszapattintjuk.

oldaltaska_satchel_helikon-tex_11_kk.jpg

Ennek a típusnak nincs fedősapkája, viszont a hagyományos válltáskákra jellemző, középen, fent végigfutó, kétkocsis YKK cipzár legalább kapott esővédő csíkot. A zsák 500D cordurából készült, és elsőre ez az anyag talán túlzottan is vékonynak vagy puhának érződik (érdemes lenne egy vastagabb anyagú verziót is gyártani), de kiegészítő táskaként ennek annyi előnye van, hogy használaton kívül könnyedén elpakolhatjuk (ugyanis kicsire összehajtogatható), emellett könnyen idomul a testünkhöz. Bepakolásnál ügyelni kell a kemény vagy kiálló tárgyak elhelyezésére, de némi rutinnal ez nem okoz gondot. (Kisegítő megoldásként esetleg egy méretre vágott, vékony, de kellően merev műanyag lap behelyezése, bevarrása ajánlható, de azt meg az összehajthatóság fogja megsínyleni.)

A táska egyik fő jellegzetessége és egyben nagy előnye az a kialakítás, hogy a tetejének két vége egy picit csúcsosan kifutva illeszkedik a vállpánthoz, és így a táska szája, illetve az azon lévő cipzár hosszabb, mint egy szabályos téglalap kialakítás esetén lenne. Ez az apró változtatás tapasztalataink alapján sokkal könnyebben pakolhatóvá teszi. A fedősapka hiánya miatt akár a zsáknál kicsit magasabb tárgyak is hordozhatóak benne.  Erre jó példa a vízzel teli 10 literes kanna, amelyet kézben nagy kínlódás cipelni, ebbe a zsákba helyezve viszont jóval vállalhatóbb feladat volt kijuttatni a táborhelyre már számtalan alkalommal. Az sem mellékes, hogy elég komoly szín- és mintaválasztékban kapható. 

Szólj hozzá

elemzés értékelés molle szimatszatyor oldaltáska tarisznya hordfelszerelés