2010. okt 25. Monty & Bozótnéger
Éjszakai túra 2. - Felszerelés

Éjszakai túra 2. - Felszerelés

Az előző részben kitárgyaltuk, hogy hogyan használjuk a szemünket és többi érzékszervünket éjszaka, illetve hogyan mozogjunk sötétben. Most ejtsünk pár szót az éjszakai túrázáshoz szükséges felszerelésről. Erről egyébként sokat lehet beszélni, de hogy kinek mi a megfelelő, az teljesen egyénfüggő, így itt ötleteket, szempontokat adhatunk saját tapasztalataink alapján, de mindenkinek magának kell kitapasztalnia, mi válik be.

A magam részéről egy éjszakai túrára alapvetően pont ugyanolyan felszerelést viszek, mint egy nappalira. Ez persze kicsit kifordított megfogalmazás, talán pontosabb lenne úgy mondani, hogy egy nappali túrán is ugyanaz a felszerelés van nálam, ami egy éjszakaihoz kellene.

Lássuk mi az, amit megfelelő felkészülés esetén optimális esetben magával vinne az ember egy estétől reggelig tartó sétára.

Az ábrán igyekszünk egyszerre bemutatni az éjjeli túra minden, többé vagy kevésbé szükségesnek vélt kiegészítőjét, nem kitérve a hátizsák belsejében elhelyezett dolgokra.
1.) Túrabakancs
2.) Hosszúnadrág
3.) Kesztyű
4.) Széldzseki
5.) Bozótkalap
6.) Fejlámpa
7.) Tartalék lámpa
8.) GPS
9.) Térkép
10.) Hátizsák
11.) Fehér rongy
12.) Hangjelző bögre
13.) Bot

Kezdjük a lábbelivel. Éjszakai túrára (mint ahogy nappalira is) (túra)bakancsot vagy magas szárú túracipőt javaslunk. Mivel éjjel kevésbé látjuk, hová is lépünk, még fontosabb, hogy lábunk védve legyen a kövektől, ágaktól, sártól, pocsolyától és egyéb tereptárgyaktól. A túraszandál felejtős, a félcipő sem az igazi.

Nadrágként feltétlenül hosszúnadrágot viseljünk, lehetőleg oldalzsebeset (egyet már e blogban is ismertettünk). Sáros vagy havas időben húzzunk lábszárvédőt is, ami nem csak a koszolódástól és a hótól véd, de sípcsontunk fölött is egy plusz védőréteget képez, a nadrág szárán kívül. Felsőruházatot évszak- és időjárásfüggően öltsünk magunkra. Ne feledjük, hogy éjszaka mindig hűvösebb az idő, mint nappal, ezért legalább egy réteggel több ruha legyen nálunk, mint ha ugyanaznap mennénk nappali túrára, bár ha mozgásban vagyunk, nem feltétlenül érezzük szükségét. Fülledt nyári éjszakán talán elég lenne egy póló, de ismét csak jó pár karcolást megspórolhatunk, ha hosszú ujjú ruházatban gondolkodunk, pl. egy katonai ingben, zubbonyban, vagy legfölső rétegként egyszerűen egy széldzsekiben.

Nagyon fontosnak és hasznosnak vélem a kesztyű használatát éjszaka, legyen az a legigénytelenebb 200 Ft-os munkavédelmi vagy egy igényesebb bőrkesztyű, sötétben tapogatózva nagyobb szükségünk van rá, mint nappal, és ha botot használunk, a feltöréstől is védheti tenyerünket. A bozótkalap, vagy legalább egy ellenzős sapka szemünket és arcunkat védi a gallyaktól, illetve segít megőrizni éjjeli látásunkat azáltal, hogy árnyékol. A fejlámpa talán a létező legpraktikusabb lámpa (lentebb visszatérünk rá), mert szabadon hagyja kezünket, és mégis oda világít ahova kell, de jól jöhet ezen kívül egy kisebb tartaléklámpa akár nyakba akasztva, akár valamelyik zsebünkben, plusz tartalék akkumulátor szintén jó ha van - ha nem nekünk, esetleg egyik társunknak szüksége lehet rá. A térkép és a tájoló legalább ugyanolyan fontos mint nappali túrán. A GPS pedig ilyenkor talán még hasznosabb is, mivel adott esetben úgy is elirányít, hogy csak minimálisan kell figyelnünk a sötétben nehezen kivehető környezetre. Természetesen vigyünk hátizsákot, (melyekről már többször is írtunk), amiben a tartalék ruha, víz és élelem kerül. Élelemnél vegyük figyelembe azt a szempontot, hogy sötétben is könnyen fogyasztható legyen, mint például szendvics, csoki, alma - nem úgy mint mondjuk egy konzerv.

A hátizsákra kötött fehér póló, rongy vagy fényvisszaverő mellény, esetleg egy karabinerre akasztott fémbögre megkönnyítheti mögöttünk haladó társunknak, hogy kövessen minket, utóbbi a zörgésével ébren tart [a bögrés ötlet T. Gábor barátunktól származik, a Kinizsi 100-as cikkben már említettük] illetve a hang az erdei vadakat is elijeszti utunkból - de az is igaz, hogy ezek akadályozzák, hogy a lehetőségek szerint beolvadjunk a környezetbe. Végül ne feledkezzünk meg a botról, mely az elemlámpa mellett legjobb barátunk egy éjjeli túrán, használatáról az első részben írtunk.

Érdemes úgy pakolnunk, hogy mindennek tudjuk a pontos helyét, és akár csukott szemmel is elő tudjuk venni zsebünkből vagy a hátizsákból, különösen igaz ez az elemlámpá(k)ra és a tartalék aksikra.

Ez persze egy optimális összeállítás volt, természetesen ennél jóval kevesebb dologgal is elleszünk. Elképzelhető azonban a másik véglet, amikor nem szándékoltan, hanem kényszerből kell éjszaka gyalogolnunk, és a fentiek közül gyakorlatilag semmi nem áll rendelkezésre. Ilyenkor elsőként egy botot igyekezzünk szerezni, és ha tudunk, valamilyen világítóeszközt is.

Világítás
A zseblámpák terén a kínálat szélesebb, mint valaha. Ezzel párhuzamosan viszont a minőségi különbségek is megnőttek. Mivel a világítóeszköz extrém helyzetben életet menthet, mindenkinek javasoljuk, ne elégedjen meg gagyival. Természetesen az alacsony ár nem jár törvényszerűen rossz minőséggel, illetve arra se beszélnénk rá senkit, hogy kizárólag 15 ezer forintos rúdlámpával merjen nekiindulni az erdőnek, ezért csak annyit javaslunk, anyagi helyzetünknek megfelelően válasszunk, de mindenképpen tartósabb darabot.

Az elmúlt évtizedben jelentek meg és terjedtek el a LED-es zseblámpák. Feltétlen előnyük a robosztusság, az izzós lámpák egyik hátulütője ugyanis pont az izzó sérülékenysége. Másik nagy különbség, hogy a LED-es lámpák sokkal energiatakarékosabbak, így adott aksival tovább használhatjuk, habár fényerejük is gyengébb valamivel.

Másik szempont az áramforrás. Manapság az AA és AAA-s akkumulátorok és töltőik szinte minden háztartásban megtalálhatóak, (bár ez nem feltétlenül igaz a nagyobb méretű változatokra,) így már csak rossz emlékként kell visszagondolni a drága és környezetszennyező egyszer használatos elemek korszakára.

Lássunk néhány lámpafajtát.

NATO L-lámpa
Jól ismert és közkedvelt típus (volt, valamikor), amely több különböző méretben és eltérő minőségben kapható, fém vagy műanyag testtel. Vásárláskor ellenőrizzük az alapanyag minőségét (műanyag tokosból is láttam már többfélét, rideget és rugalmasabbat, utóbbi talán megfelelőbb). Méretválasztásnál az elem/aksi méret és kapacitás, a kezünk mérete, és a cipelni kívánt súly között találjuk meg az optimumot. Előnye, hogy robusztus a kialakítása, jó a fogása, lapos talpának hála vízszintes felületen megáll, és talpában többféle szűrő (vörös, kék, sárga, fehér) kap helyet, melyet tetszőlegesen variálva tehetünk az izzó elé. Az előző cikkben a szem működéséről írottak figyelembevételével nagyon ajánljuk a piros szűrő használatát. Fém akasztója segítségével egy laza mozdulattal hátizsákunk vállpántján is rögzíthetjük, így kezünk felszabadul.

Mi régebben éveken át használtuk és remekül bevált, habár előkerült olyan példány is, amely zárlatos volt, és viszonylag gyorsan lemerítette az elemet. A véletlen bekapcsolás ellen amúgy bevált az a módszer, hogy amikor még otthon berakjuk a hátizsákba, vagy reggelente, ha elrakjuk terepen, enyhén kijjebb csavarjuk a kupakját, hogy az elemek ne érintkezzenek tökéletesen (bár ilyenkor fennáll a lecsavarodás, elveszés veszélye), vagy esetleg egy papírfecnit  (ha ez terepen jut eszünkbe és papír nincs, akkor egy száraz falevéldarabot) kell tenni a lecsavarható végén lévő elemszorító rugó és az elemek közé. Használatkor ezt még sötétben is könnyen kivehetjük, és nem ér minket az a kellemetlen meglepetés, hogy lemerült az elem/aksi. A típus izzóval működik, amely bár nagyobb fényerejű, a LED-es lámpákkal összehasonlítva igen sérülékeny és drága.

Fejlámpák
Az egyik leghasznosabb fajta, mivel kezünket szabadon hagyja. Gumipántjuk többféle kialakítású lehet (akad, ami csak egy vízszintes gumicsíkból áll, mások viszont a fejtetőt átfogó plusz hevederrel is meg vannak toldva). Ezek is eltérő méretekben, illetve eltérő elem- és izzószámmal kaphatók. Érdemes alaposan körülnézni a piacon, mert tényleg nagy a választék. Hátulütőként talán azt lehet felhozni, hogy egyeseket zavar a homlokukra szoruló lámpatest – melegben alaposan megizzaszthatja az embert. Ezen kívül csoportban az lehet még hátulütője, hogy az emberek kevésbé tudatosan irányozzák a fényt - hiszen amerre néznek, oda világít, így rendre egymás szemébe világítanak. Nem mellékes szempont, hogy természetesen kézi lámpaként is megállja a helyét. A környezetünkben számosan kifejezetten olcsó, egyszerűbb változatokat használnak, évek óta minden probléma nélkül. Ha csak egyféle lámpát vihetünk magunkkal, ezt válasszuk.
 
Kisebb-nagyobb rúdlámpák
Talán a leghagyományosabb típusok, melyekből ugyancsak sokféle létezik. Jelentősek a különbségek minőségben, színben, anyagban, méretben, rögzítési lehetőségben egyaránt. Akadnak azonban átgondolt kialakítású (most már nagyrészt taktikai) lámpák.
A legismertebbek talán a Mag-Lite cég termékei, melyek közül a tíz centiméterestől a félméteresig többféle méret is akad. Eredetileg izzós kiszerelésűek, de mára megjelentek a LED-es változatok is. Mi is használtunk már ilyen lámpákat, és elég vegyes benyomások értek bennünket.

A Micro Mag-Lite kiváló segédlámpa lehet. Hordozása – kis mérete miatt – nem okoz gondot, bár terjedelmes felszerelésünkben néha megtalálni is nehéz egy ilyen apróságot (érdemes tehát tokban, vagy derékszíjunkhoz kötve zsebünkben tárolni, kihasználva a zárókupakon található apró fület). A fémtok belsejében egy tartalék izzót is elhelyeztek. A legnagyobb gond vele, hogy csavaros a feje, vagyis nem lehet gyorsan bekapcsolni. Fejlámpa hiányában szánkba véve irányíthatjuk a fényt.

A Mini Mag-Lite a mellé kapható fejpánttal együtt fejlámpává alakítható. Méretének hála jól kézre áll. Egy külön kapható pótalkatrész segítségével egyébként nyomógombossá alakítható, de ez pénzkérdés.

A 6 elemes Mag-Lite ezzel szemben egy óriás dög. Hat Góliát-elemmel működik, vagyis nemcsak hossza, hanem súlya is tekintélyes, legalábbis ahhoz képest, hogy egyetlen lámpáról van szó (na jó, önvédelmi fegyverként is használható…). Ez már önmagában felveti a kérdést, érdemes-e esetleg amúgy is 10-15 kilogrammos cuccunkat még eggyel megtoldani. Rögzítési lehetőséget nem találunk rajta, viszont ez a típus már nyomógombos, fényereje pedig valóban elsöprő.

Meg kell még emlékezni a napjainkban ismét terjedő tekerős-dinamós lámpákról is, melyek szerintem a tartaléklámpa szerepére alkalmasak leginkább, illetve olyan helyezetben, amikor csak pár másodpercg akarunk megvilágítani valamit. Nagy előnyük akkor mutatkozik meg, ha fő lámpánk lemerül, és nincs lehetőségünk feltölteni az akksikat. Egyéjszakás túrán ez azért nem valószínű.

További világítóeszközök
Az utóbbi években már nálunk is kaphatóak a világító rudacskák. Ezek a műanyag pálcák kétféle folyadékot tartalmaznak. Ha megtörünk és megrázunk egy ilyet, a két folyadék összekeveredik, és néhány órán át világít. A jelenség neve kemolumineszcencia, azaz kémiai reakció eredményeként létrejövő fénykibocsátás. Az eszköz eldobható jellege, illetve ára miatt sokan valószínűleg idegenkednek tőle, de bizonyos esetekben  praktikus lehet. Ha például nem szempont a rejtőzködés vagy az álcázás, akkor hátizsákunkra, vagy nyakunkba akasztva nagyon hasznos, például csoportos menetben. Egy-két darabot, vészhelyzet esetére érdemes tartalékolnunk felszerelésünkben, főleg, hogy méretük és súlyuk elenyésző, ellenben hosszú hónapok múltán is bevethetőek - ellentétben például egy aksis lámpával.
 
Ha semmi lámpa jellegű eszköz nincs nálunk, akár a telefon, fényképezőgép, GPS vagy egyéb kütyü kijelzőjét is használhatjuk világításra, ehhez állítsuk be lehetőség szerint a legvilágosabb (teljesen fehér) képet, háttérképet, ha van ilyen lehetőség,  ez adja a legtöbb fényt. Ezen felül némelyik eszközön állítható a háttérvilágítás fényereje, ezt a szükségleteinkhez mérten állítsuk, nem feledve, hogy a nagyobb fényerő gyorsabb lemerüléshez fog vezetni.

Elektromos készülékek híján gyertyával vagy fáklyával is világíthatunk. Nehézkesebb kezelésük mellett további hátrányt jelent, hogy nem irányított fényt adnak, hanem minden irányba, így a szemünkbe is küldenek egy jópár fotont, amellyel gyakorlatilag elvakítanak, és ugyanúgy nem látunk semmit, mint e nélkül. Ez ellen védekezzünk a szemünkbe húzott karimájú kalappal - miközben a gyertyát fejünk fölé emeljük, vagy a gyertya mögé illesztett árnyékoló eszközzel (például egy nagyobb kéregdarab), és a világítóeszközt tartsuk úgy, hogy a szemünk árnyékban maradjon. Továbbá figyeljünk, hogy a lecsöpögő viasz, vagy egyéb éghető anyagok ne égessenek szét minket és felszerelésünket, a (menet)szél pedig ne oltsa ki a lángot.

Felszerelés kapcsán ajánljuk még a Kinizsi 100 felszereléses cikkünket.

A következő részben az éjszakai túra további tudnivalóival folytatjuk, mint például a tájékozódás, vagy a csoportos mozgás.

Szólj hozzá

lámpa túrázás világítás felkészülés gyaloglás