2011. jún 19. Monty & Bozótnéger
Mátra Közösségi Teljesítménytúra: 124 km kulináris élvezet

Mátra Közösségi Teljesítménytúra: 124 km kulináris élvezet

Létezhet-e jobb túra a Kinizsi Százasnál?

Örömmel jelentjük be az első vendég-cikket blogunk történetében. Egyik kedves olvasónk, akit nevezzünk mondjuk FerRaRónak, itt, a Vadon szava hasábjain kívánja közzétenni exkluzív beszámolóját egy valóban nem mindennapi teljesítménytúráról.  Köszönjük neki.


Egy hét elteltével rávettem magam, hogy rendezzem és összefoglaljam azt a rengeteg élményt, amit a 2011. június 4-5-i Mátra 115 Közösségi Teljesítménytúra adott.  Hogy mitől közösségi ez a teljesítménytúra? Talán attól, hogy Te is szervezőjévé válsz a nevezési díjjal, ami nem más, mint egy tálca sütemény, természetesen lehetőleg házi készítésű. Jó érzés, amikor visszamosolyog rád a sütid a 100. kilométer tájékán, egy állomáson. De közösségi még ez a túra azért is, mert nincs sok indulója és így valóban van lehetősége az embernek megismerkedni a túratársaival. Ezt szolgálja az indulás előestéjén a rajtban, Kisnánán szervezett Mátra bál, amikor az egybegyűlt túrázók egy kis élőzene és egy korsó sör mellett közösen hangolódnak a másnapi megmérettetésre. A szervezők mindent megtesznek tehát, hogy közösséget formáljanak az indulókból.
Nem voltam sok teljesítménytúrán eddig. Hiszem, hogy van egy egészséges határa ennek a sportnak. Véleményem szerint elég évente 2 vagy 3 hosszabb teljesítménytúrán részt venni. Eddig négy Kinizsi 100-on voltam, mindig más okból, de már tavaly eldöntöttem, hogy nekem másra van szükségem. Elsősorban sokkal kevesebb emberre, új utakra, kicsit nagyobb kihívásra és jobb ár-érték arányra. Ugyan voltam még kétszer hosszabb teljesítménytúrán (A híd túl messze van 90km, Szeged; Sárga 70 Dorog-Budaörs) viszonyítási alapnak mégis a Kinizsit, mint Magyarország legnépszerűbb teljesítménytúráját fogom többször elővenni.
Felkészülésem leginkább abból állt, hogy vettem egy új túracipőt, mert a másik szétszakadt. És a cipőt, hogy ne érjenek meglepetések, a Sárga70 elnevezésű túrán járattam be. A további felkészülést lélekben végeztem, illetve bevásároltam a szokásos túrakajákat, amik aztán szinte érintetlenül megjárták a Mátrát és azóta is abból nasizom.
A Mátra115/88/55 elnevezés kicsit sandít, mert valójában 124, 94,8, 58,1km-es távokat jegyez a túra. Ha valaki útközben meggondolja magát akkor anélkül, hogy bármit kéne tenni, átnevezhet a túra többi (rövidebb vagy hosszabb) távjára. Ami ezt az ország egyik legnehezebb túrái közé emeli, az a szintemelkedés. A 124 km-es távnak 6374 méter a szintemelkedése. Összehasonlításképpen a Kinizsi100-nak csak 2775 méter a sokkal hosszabb Turul192-nek 5126 méter vagy a Kazinczy200-nak is „csak” 7000m a szintemelkedése. A túra végigmegy a Mátra legmagasabb hegyein és legmélyebb völgyein, a rend kedvéért Galyatetőn kétszer is. Bekanyarodik a Mátra legismertebb falvaiba és megismertet egy-két eldugottabb helyet is. Kinizsi 100-asban jártas embereknek írom, hogy úgy kell elképzelni ezt a túrát, mint egy jópár sorbakapcsolt Nagy-Getét. A pontosabb útvonalról és szintemelkedésről álljon itt egy térkép és a szintmetszetek:


Az indulók számát tekintve, a nehézsége miatt és talán azért mert még kevésbé népszerű, jóval elmarad Kinizsitől. Azt kell, hogy mondjam, hogy ez a szerencse, segít megőrizni a túra családias jellegét. A 2011-es Mátra 115 Közösségi Teljesítménytúra és résztávjai (Mátra 88, Mátra 55) 186 indulót vonzott, ebből 120 ember indult a leghosszabb távon, amiből 86-an teljesítették azt. A többiek részben feladni kényszerültek részben átneveztek az egyel rövidebb távra. A leggyorsabb teljesítőket is érdemes megemlíteni, azért hogy lássuk, habár „csak” + 25km a táv a Kinizsihez képest (ahol 9 óra körül szokott alakulni a leggyorsabb idő) a szintemelkedés igencsak rányomja a bélyegét a teljesíthetőségre. Idén a leggyorsabb és ezzel rekordot felállító teljesítő Karlowits-Juhász Tamás volt 17.40-es idővel. Az átnevezésre a legjobb példa egy lány volt, aki az 55-ösön indul és úgy döntött már egészen az elején, hogy ahol az 55 kihagy egy hurkot, hogy ő végigmegy a barátjával a 124 kilométeren. Végigment.
A túrán hárman indultunk el. Egyikőnk sajnos a legmeredekebb szakaszon lefele Ágasvárról lesérült, így feladni kényszerült. A másik túratársam pedig az eggyel rövidebb távra nevezett át. Amíg együtt haladtunk addig nagyon könnyű volt, aztán éjjel egyedül az erdőben már sokkal nehezebb. Nagyon fontos a jó fejlámpa! Itt nem pislákolnak 5 méterenként a túrázók fényei, se előtted se utánad senki. A Muzslára már teljesen egyedül mentem fel, ahonnan lekocogtam Diós-patakig (95,5). A holtpont innen jött a Havas, a Káva és a Tóth-hegyes megmászása. Reggel volt és hát nagyon megérződött, hogy 24 órája gyalogolok, nagyon álmos voltam. Itt jóval lassabban is haladtam. Amikor meg már belátható távolságra került a cél, akkor már megint lendületbe jön az ember, megérzi, hogy végre megállhat és aludhat egy jót! Az álmosságon kívül nem volt semmilyen problémám, persze a vége felé már fáj az ember talpa, elnyűvi a sok kilométer, felpuhul. De szerencsére jó egészségben értem be a célba és két nap múlva már futottam is a busz után.
A szervezés profi. Vérprofi. A szívük-lelkük benne van! Nem is tudom, hol kezdjem annyira sok a pozitív élmény. Talán ott, hogy mindenki ismeri a főszervezőt, Medveczky Györgyöt, Gyurit aki az előjelentkezés után (mert elő kell nevezni!) többször írt emailen a túrával kapcsolatban a részletekről. A rajtnál ő indítja egyszerre az összes túrázót és a célnál is ő várja a befutókat személyes kézfogással. Jó volt, hogy tudtam, kihez forduljak a köszönetemmel, mielőtt felszálltam a hazafelé tartó buszra.

A költségeket tekintve a túra elvileg ingyenes, egy tálca sütemény csak a nevezés. Ha kér az ember ellátást, akkor az 2000 Ft. Megpróbálom felsorolni, hogy mi van ebben: 4-szeri (!!!) meleg étkezés – nehogy valaki menzakaját képzeljen el, inkább tartalmas ízes leveseket és pörköltet – és hivatalosan 9 hideg étkezés, ám gyakorlatilag sokkal több helyen lehet elemózsiához jutni, hála a saját sütiknek. Ez az a túra, ahol ha az ember megkérdezi a 82. km-nél a Hidegkúti Turistaháznál lévő elágazásnál, hogy van-e kávé, akkor nem azt mondják, hogy ne bolondozz, hanem visszapasszolják a kérdést, hogy instantot tudunk adni, az fél perc, vagy megvárod amíg lefőzünk egy rendes feketét, de az lehet, 2-3 percig is eltart, melyikre van időd? Amikor ezt meghallottam, hirtelen nem tudtam, hol vagyok. Az hogy mindenhol van hozzá tej, tejszín, cukor, azon már meg sem lepődik az ember. Ezen az állomáson nem mellesleg masszázzsal is kényeztetheti az ember a megfáradt tagjait. 107,66km-nél Fajzatpusztánál megkérdezik, hogy kérek-e sört. Hezitálok, inkább nem, nem tudom milyen hatása lenne. A mellettem álló rábólint, erre az autóból egy hűtőládából előkerül egy dobzos Kőbányai afrászt üveges Pilsner Urquell. Ezen az állomáson ettem a szezon első dinnyéjét is. Az állomások standard ellátmányai közé tartoztak a házi sütik, a friss gyümölcsök (banán, narancs, alma), az aszalt gyümölcsök (datolya, barack, szilva stb.), olajbogyó, a befőttek (körte, barack stb.), zsíros és lekváros kenyér, magneB6 tabletták, sótabletták, izotóniás italok, mindenféle csodakenőcsök, üdítők, pl.Cola vagy Hohes-C (sose veszek, olyan drága), többféle tea: hagyományos, menta, gyümölcs, limonádé (frissen facsart citromból!!!) és még tényleg sorolhatnám…
Ja igen, rizskoch várt minket kólával pl. az Ágasvári turistaház jóvoltából. Vagy 114 kilométernél, Tóth-Hegyesen egy kis palacsinta, hogy megadja az utolsó löketet. Víz mindenhol van! Minden állomáson! Az állomások fele pedig olyan csúcsokon van, ahova magunkat is nehéz felcipelni nemhogy a vizet, összességében nem is keveset, és a szervezők bizony felviszik nekünk 25 literes demizsonokban! Nem is akartam elhinni, hogy mindezt miattunk. A kevés induló miatt nincs nagy tömeg az állomásokon, nincs sorban állás, lesik minden vágyadat, odahozzák, bekeverik, megtöltik, kidobják… Az ellátás és a szeretet, amivel ezt adják, nagyon sokat segít, hogy az ember végigmenjen.  Erre a túrára tényleg nem kell kajával készülni, két fél literes flakon és max 3-4 csoki, de azt is csak unaloműzőnek a holtpontokra, meg egy jó fejlámpa, ennyi kell! A bőséges ellátás ellenére a szervezők biztosítanak néhány állomásra, egyéni csomagszállítást. Depózással nem kell küszködni, teljesen felesleges.
A túrázók között kiosztanak 25 GPS készüléket, így őket az otthon maradottak élőben követhetik. De a többieknek sem kell szomorkodnia, az adatokat az állomások folyamatosan feltöltik a netre, így ha nem is rögtön, de elég rendszeresen frissülnek a grafikonok az emberről. A teljesítési görbék már a túra beérkezésével elérhetővé válnak a neten. (Próbáltam statisztikát nézni a tavalyi Kinizsi 100-asokról, de 2006-ig visszamenőleg nincs semmi feltöltve…) A Kékestetőn pl. minden beérkezőről készítettek fényképet, amit szintén feltöltöttek félóránként a netre.
A célban mindenkit kolompolás, a már beérkezettek és a szervezők elismerő tapsa vár. Mindenkiről készül célfotó, mindenki kap egy oklevelet és egy egyedi túrajelvényt, egy festett mátrai követ. Tényleg hazaviszünk egy darabot a Mátrából. Nincs két ugyanolyan jelvény.

És persze egy utolsó nagy kajálás vár a túrázóra. Nem is kezdek bele, mi minden van ott is. Hazafelé egy idősebb sráccal beszélgettem. Ő a második szervezett túrán volt  annak idején, és most jött el újra. Azt mondta, hogy a történelmében kimaradt pár év, amikor senki nem szervezte, azért mert ragaszkodtak ahhoz a színvonalhoz, amit most is nyújtanak. Vagy jót vagy semmit! És igazuk van: ennek a túrának csak így van értelme!

Izzasztó volt a túra.

[A szerző megfelelő mennyiségű saját fotó hiányában a képek egy részét, és a diagrammokat a Mátra 115 közösségi teljesítménytúra honlapjáról vette át. Egyúttal megragadva az alkalmat ezúton is szeretné megköszönni a szervezők munkáját.]

Szólj hozzá

túrázás vendégposzt teljesítménytúrázás