Egyedül egy szigeten 1.
Sokan álmodoznak róla, hogy milyen romantikus volna az élet egy lakatlan trópusi szigeten, de alig van ember, aki ezt valóban kipróbálja. Tom Neale ilyen ember volt. Nagy ívben elkerülve a tömegverekedéseket, három alkalommal összesen 16 évet lakott egymagában a Csendes-óceán közepén. Önszántából.
Erről a szigetről lesz szó. Borzalmas lehet itt lakni. Talán még internet sincs.
Tom Neale 1902-ben született az új zélandi Wellingtonban, apja angol katona volt, anyja régi telepesek leszármazottja. Neale egész életét gyerekkorától kezdve áthatotta a tenger és a szigetek iránti vonzódás. 18 évesen került a haditengerészethez, de ekkor már túlkorosnak számított, hogy tisztképzésre mehessen. Négy évet húzott le a flottánál, de aztán otthagyta, hogy többet láthasson a világból. Egyik szigetről a másikra vándorolt a csendes-óceáni térségben, annyi munkát mindenhol talált, ami biztosította a megélhetését. A 2. világháború még javában zajlott, amikor összetalálkozott az amerikai Robert Dean Frisbie-vel, aki számos Polinéziáról szóló könyv szerzője volt. Ő irányította Neale figyelmét a Szuvarov-atoll-ra, mely a Cook-szigetek egyik félreeső, lakatlan része, távol a kereskedelmi hajóútvonalaktól, a legközelebbi ember lakta helytől 300 km-re.
- Tom, Szuvarov a világ legszebb helye, és aki nem élt ott, az nem is élt valójában.
Neale annyira belelkesült, hogy elhatározta, akkor ő márpedig oda fog költözni.
A háború vége felé hajózó barátja révén sikerült meglátogatnia a szigetet, és így elhatározása véglegessé vált. Akkortájt még ott tartózkodott egy kihelyezett katonai figyelőegység. Ők egy nagyobb kunyhóban laktak, melyet Tom ki is nézett magának. A katonák sorscsapásnak érezték, amiért számkivetettként kell ott élniük, Tom viszont pont ezt irigyelte, és egyre jobban várta a napot, hogy ő tegye ki a sziget teljes lakosságát.
Az őrök a háború után elhagyták a helyet, ám Tomnak az odaköltözés nem ment egyik napról a másikra, a sziget félreeső volta miatt. De türelem tornaterem. Hét évet (!) várt, amíg végre talált egy hajót, amely a kedvéért - na meg persze egy nagyobb összegért - hajlandó volt azt a kis kitérőt megtenni.
Neale három hét alatt mindent beszerzett, amit szükségesnek vélt, és 1952. október 7-én, 50 éves korában végre eljutott álmai szigetére. Ez a várakozás és az életkor jól mutatja, nem egyszerű ifjúkori fellángolás, hanem komoly elszántság állt elhatározása mögött...
Akciófilmet nemigen forgatnak majd életéről a fordulatos cselekmény hiánya miatt, és így cikkünkben is inkább túlélőszemmel igyekszünk áttekinteni a szigeti tetteit.
Balra fönt van egy szakadás a gyűrűn, alatta egy légypiszok. Az az Anchorage, főhősünk szigete.
A Szuvarov-atoll a Cook-szigetek 15 szigetének, szigetcsoportjának egyike. Nevét az azt 1814-ben felfedező, Szuvorov nevű orosz hajóról kapta, amely pedig Alekszandr Vasziljevics Szuvorov orosz hadvezérről. Több mint 800 km-re található a Cook-szigetek fővárosától, Rarotongától. Hogy a távolságokat könnyebben elképzeljük, jó tudni, hogy a Cook-szigetek majdnem akkora vízfelszínt foglal magába, mint a Földközi-tenger, és ebben annyi a szárazföld összesen, mint Málta legnagyobb szigetén. Az atoll jó 10 km átmérőjű gyűrűt alkot az óceánban, ám kevéske szigete közül a legnagyobb, az Anchorage sem nagyobb széltében 150, hosszában 800 méternél.
Nézd meg az Anchorage-t teljes képernyős térképen!
Ide érkezett tehát Tom Neale. Elsőként bejárta az egész birtokot. A már említett kunyhó még megvolt - igaz, a trópusi növényzet kezdte erősen hatalmába keríteni. A ház egy teraszból és három szobából állt, egy dolgozó, egy háló és egy raktárszoba lett kialakítva ezekből. A konyhai feladatokra egy külön épület, a "főzőház" szolgált. Szintén külön volt a mosdó épület, valamint a latrina is.
Felszereléslista
Na de nézzük, mit is vitt magával Neale a szigetre:
Ruházat: 2 hosszúnadrág, 2 rövidnadrág, 4 ing, néhány trikó, 3 ágyékkötő (pareu), 2 szandál, 1 esőkabát, 6 pár teniszcipő
Ágynemű: matrac, 2 lepedő, 1 katonai pokróc, 1 takaró, 2 párna, 2 párnahuzat, 2 törülköző
Higiénia: mosószappan (12 db), mosdószappan (12 db), borotvakészlet (20 új borotvapengével), fogkefe, 4 tubus fogkrém
Írószer: 2 üveg tinta, papír, írótollak, borítékok, 2 napló, 1 naptár
EÜ készlet: kötszer, ragtapasz, gézpólya, vatta, vazelin, fertőtlenítőszer, lázcsillapító
Élelem: babkávé (20 kg), kétszersült (20 kg), tea (1 kg), malátás tejpor (12,5 kg), vaj (2 kg), tejkonzerv (12 doboz), liszt (25 kg), rizs (12,5 kg), só (2,5 kg), cukor (37,5 kg), dzsem (6 kg), marhahús konzerv (24 db), zsír (5 kg), dohány (negyed kg), cigarettapapír, bors, curry
Konyhai felszerelés: tálak, evőeszközök, üvegpoharak, konzervnyitók, zománcos edények, főzőedények, kávédaráló, kávéskanna, mosogatórongy, törlőruha, alumínium teáskanna, ezüst teáskanna, teaszűrő, 3,5 literes öntöttvas kanna, 4,5 literes befőttesüvegek (12 db), linóleum- az asztalra
Vetőmagok: paradicsom, uborka, sárgadinnye, görögdinnye, futóbab, fehér bazella, mogyoróhagyma, édesburgonya-gumók, banánhajtások
Szerszámok: zsebkés, csákány, lapát, ásó, kapa, vésők, fémfűrész, fafűrész, tartalék fűrészlap, fejsze, szekerce, bozótvágók, kalapács, csavarhúzó, reszelők, lemezvágó olló, satu, seprű, biciklipumpa, acél emelőrúd, varrókészlet, bambusz horgászbot - 7,5 m
Eszközök, és alapanyagok: 144 doboz gyufa, szögek, 2 doboz festék, gömbvas - szigonynak, 100 halászhorog, horgászzsinór, petróleumos láda - 2 db 18L-es kannával, hosszú, vékony fatörzsek, 4-6 kg-os vulkanikus kövek (tucatnyi), 2 vasrács
Világítás: viharlámpa, asztali lámpa, tartalék lámpabél, 90 liter petróleum
Továbbá: olvasnivaló könyvek, egy barométer és 2 macska
A csomagoláshoz: kézitáska, bőrönd, ládák, kartondobozok
Összesen 21 csomag (plussz kövek, szerszámok, botok, macskák).
A magával hozott felszerelésen kívül jópár hasznos dolog maradt hátra Szuvarov korábbi használói közül.
- Maga a ház 3 szobával, ágy, asztal, szekrények, polcok, könyvek
- főzőhelység - bádogtetővel, latrina
- 2 víztartály - 1,35 és 1,8 köbméteresek, és több 180 literes hordó
- 150 méternyi kerítésdrót, drótkötél
- repedt csónak
- fenéksúly
- téglák (21 db)
- 5 db elvadult disznó és jó pár tyúk
Élet a szigeten
Az első időszak a ház és környezete rendbetételével telt. A túlburjánzott növényzettől kellett megszabadulni, megjavítani a tetőt, rendbehozni az udvart, és a melléképületeket, tüzifa készletet felhalmozni. Rengeteg feladat várt rá, de ezekre fel volt készülve:
...ami azt illeti, életemnek több mint a fele telt el az előkészületekkel. ...számos munkahelyemen megtanultam bánni a szerszámokkal. Megszoktam, hogy minden gyakorlati problémát megoldjak, és a szárazföldi munkáim során - őserdőirtás, banánfa-ültetés, sőt, a raktárkezelés közben - megtanultam, hogyan gondoskodjam magamról. Én voltam a megtestesült ezermester. Négyféle módját ismertem a tetőfedésnek, tudtam szigonnyal halászni, tüzet gyújtottam nagyítóüveg segítségével...
Frisbie könyvéből és személyes beszélgetéseikből is tudta Tom, hogy 1942-ben egy hatalmas hurrikán érte el az atollt, az ár számos szigetecskén átcsapott, Frisbie a saját gyerekeit is fák ágaihoz kötözte ki, hogy a vihar és a víz el ne ragadja őket. Bár ez szélsőséges eset, az atoll a ciklon zónában fekszik, így viszonylag gyakoriak a nagyobb viharok, főleg az esős évszakban, decembertől februárig. Óvintézkedés gyanánt mindenesetre megerősítette a kunyhót. Drótköteleket vetett át az épület fölött. A lelógó végeket nagyobb korallkövekre kötözte, ezeket pedig beásta a földbe a kunyhó mellett. Így a szél vélhetőleg jóval kisebb eséllyel képes leszaggatni az épület tetejét. Összeállított egy túlélőkészletet is végszükség esetére: a szerszámosládát gyufával és tartalék cipővel összecsomagolva minden vihar előtt beásta az egyik fészer aljába.
Szuvarov egy tagadhatatlan előnye, hogy gyakorlatilag mentes a repülő rovaroktól így a szúnyogoktól is, mely amúgy - különösen trópusi éghajlaton - az egyik legzavaróbb dolog, és az egészségre is a legnagyobb veszélyt jelenti. Köszönhető mindez a sziget kis méretének és a trópusi viharoknak. Ezzel szemben voltak patkányok - melyet még az őslakosok hurcoltak be magukkal - ezek elhárítására kellett a két macska.
Az őrszolgálat hátrahagyott egy azóta elgazosodott konyhakertet, valamint 5 elvadult disznót és egy jó pár baromfit is a szigeten. Neale tervbe vette, hogy a kertet újjáépíti, és a magával hozott magokat elveteményezi, a tyúkállományt pedig egy zárt kifutón belülre telepíti. Nagy gondot jelentettek azonban a disznók, melyek mindent széttúrtak a szigeten, és befalták a friss hajtásokat. Neale elhatározta, hogy végez velük. Saját készítésű lándzsával holdfényes éjszakákon át várakozott rájuk egy erre a célra emelt magaslesen. Végül, amikor arra tévedtek a jószágok, a lándzsát belevágva leszúrta az egyiket, majd hasonló módszerrel további éjszakák során egyenként az összeset levadászta. Lelkileg megviselte ez az öldöklés, és ezért nem evett a disznókból, mindössze elásta őket. Ez egyébként túlélő szemmel nézve kissé érthetetlen, hiszen rengeteg ételt dobott így ki, pedig később kiderült, már csak az egyoldalú táplálkozás miatt is szüksége lett volna rá. Az állatokat pedig a gyors lemészárlás helyett akár valahogy vissza is háziasíthatta, egy kisebb területre elkeríthette volna, amellyel ugyanúgy megkíméli a növényvilágot, sőt hosszabb távon trágyázhatta volna az amúgy tápanyaghiányos talajt a konyhakertben.
Az első néhány hónap megfeszített munka után kialakult egy kényelmes életritmusa. Napközben néhány órányi munkát végzett a ház körül, vagy halászott. Esténként kiült a tengerpartra egy csésze teával, megnézni a naplementét, macskái az ölébe ugráltak. Lefekvés után, még a petróleumlámpa fényénél könyvet olvasott egy ideig.
Tápláléka nagy részét különféle halak, rákok, valamint a kenyérfa-gyümölcs, papaya és kókusz tette ki, magával hozott készleteivel ugyanis a lehető legjobban takarékoskodni akart. Miután a tyúkállomány szaporodásnak indult, vasárnaponként egy az asztalra került közülök is, és a tyúkudvar kialakítása után friss tojás is akadt bőven. A szigeten fészkelő csérek tojásait költési szezonban ette. Ennek állítólag nincs halíze, ellentétben pl a tyúkkal, amely a hal alapú tápanyagtól halízűt tojik. Édesvíz kizárólag a rendszeres esőzések, és a szerencsére állandóan teli víztartályok révén állt csak rendelkezésre.
Eleinte többágú szigonyával halászott, ám ez a kisebb halakat nagyon szétroncsolta, így egy gömbvasból egyágú szigonyhegyet kovácsolt, majd reszelővel élesre hegyezte. Keresett egy hosszú rudat, behasította, beillesztette, és dróttal rögzítette.
Azért választottam lakhelyemnek a csendes-óceáni szigeteket, mert ott az élet olyan békésen zajlik, ahogyan a Jóisten azt eredetileg eltervezte, amikor megteremtette a Napot, hogy melegítsen minket, és nekünk adta a föld gyümölcseit...
Tom Neale hitvallása
Az atollra egy nap eltévedt vadkacsa érkezett - ezek a madarak ugyanis szinte ritkábbak, mint a fehér holló, azon a vidéken. Mintegy szórakozásként Neale ételt szórt neki, és hosszú hónapok alatt megszelidítette, végül a kacsa szó szerint már a tenyeréből evett.
Ember a gáton
A sziget korábbi hasznosítása során már épült egy kikötőgát, amely azonban az évek során tönkrement, kövei szétszóródtak. Neale elhatározta, hogy újjáépíti. A köveket egyenként kellett összeszednie, kézzel görgetnie, emelgetnie, visszajuttatni a gát vonalába. Gyakran csak egy-egy darab mozgatása is órákig eltartott, a tömbök nagy súlya, és az emelőszerkezetek hiánya miatt. Igyekezett kihasználni a dagályt, hiszen ha az egész kő a víz alatt van, nagyobb felhajtóerő hat rá. Naponta több órát dolgozott rajta, és ez teljesen felemésztette az erejét. Az éles korall kövek gyakran felsértették a kezét. Ilyenkor nem egyszer előfordult, hogy a seb elfertőződött, és Neale belázasodott. A legdurvább alkalommal 4 napig feküdt lázrohamokkal az ágyában.
Ebben az időszakban elfogyott a cigarettája is, melyből korábban csak napi egy szálat szívott, de megérezte hiányát. Ezzel összefüggésben vagy ezzel párhuzamosan - vélhetőleg a megerőltető munka miatt - valamilyen tápanyaghiány léphetett fel nála. Sem a halak, sem a tyúkhús nem volt már jó neki, utolsó marhahúskonzervjére ácsingózott. Ezt azonban önfegyelemből egyelőre nem akarta megenni, a hiányérzet viszont egyre fokozódott. Fájt a hasa, elment a munkakedve, egyre gyengült. Már-már a megszelídített kacsa húsára kezdte fenni a fogát, ám érzelmileg kötődött az állathoz, így egy végső erőfeszítéssel elzavarta inkább, semmint hogy egy fegyelmezetlen pillanatában a lábasba juttassa.
Egy nap azonban egy jó másfél mázsás teknőst talált, először a szigetre érkezése óta. Kalapáccsal végzett vele. Úgy láttam, hogy a hús egy része zöldes, más része vörös. Tudtam, hogy a szigetlakók megeszik a zöld húst, de bármennyire éhes voltam, erre nem tudtam rászánni magam. Ezért levágtam a vörös húst, amely éppen olyannak látszott, mint a marhahús, és hazavittem éléskamrámba.
Ettől az új tápláléktól aztán teljesen rendbe jött, a cigaretta hiányt sem érezte többé.
Végül 6 hónap megfeszített munkával elkészült a jó 20 méteres kőgát. Tom meg is ünnepelte, felavatta szertartásosan. (Vélhetőleg ez volt minden idők legkisebb költségvetésű Sziget Fesztiválja.) Egy nap sem telt el mikor a barométer szerint a légnyomás máris zuhanni kezdett, másnap pedig egy brutális vihar érte el a szigetet. Emberünk visszahúzódott a kunyhóba. Amikor az idő újra kitisztult, kiment a partra - és a gát már nem volt sehol, a vihar egy éjszaka alatt elpusztította fél év kínkeserves munkáját...
Végzetes (ki)rándulás
Az őrszemélyzettől megörökölt Neale egy 3 méter hosszú csónakot, amelynek azonban több méretes repedés futott végig az alján, és így természetesen nem lehetett használni. Végül egy kötelet bontott szét szálakra, az így kapott kócszerű anyagot használta tömítésre, a repedésekbe szorította. Ezt lefestette, átitatta festékkel. A résre egy lécet is felszögelt, majd ismét több réteggel lefestette. A megoldás végül bevált, sikerült a csónakot használhatóvá tenni, nem ázott be később sem. Így aztán lehetősége nyílt, hogy Szuvarrov többi kis szigetét és zátonyát is bejárja. A változatosságon kívül ezzel az is célja volt, hogy fákat ültessen, illetve partra vetett tárgyakat gyűjtögessen. Talált labdát, üvegeket, és egyszer 10 kg viasztömböt is, amelyből később gyertyát öntött.
Egyik nap a lagúna egy másik szigetére átevezve, épp kikötés után éles fájdalom hasított a hátába. Úgy érezte, hogy sérvet kapott. A legkisebb mozdulatra is eszméletlen fájdalom kerítette hatalmába. Félt, ha lefekszik, bár a hátának talán jobb lesz, valószínűleg nem fog tudni újból felkelni. Vissza akart jutni a házába a saját szigetére, de képtelen volt a mozgásra. A csónak csak 10 méterre volt tőle, de lehetetlennek tűnt közelebb kerülni hozzá. Számtalan próbálkozás után, valahogy annyira összeszedte magát hogy egy jó óra alatt eljutott odáig. Sikerült bemásznia. A horgonyt kénytelen volt levágni, hiszen beemelni nem tudta volna. A vitorla segítségével, és minimális evező használattal a jó 5 km-es távot vissza a szigetre egy fél nap alatt tette meg. A hajót - horgony híján - egy fához kötötte ki kötéllel, majd a kunyhójába ment.
Pár dolgot összekészített az ágyához, és végre vízszintbe kerülhetett. Első ízben keveredett olyan nehézségbe, amit esélye sem volt egyedül megoldani. Egyetlen halvány reményt az jelentett számára, hogy a fájdalom és görcs talán magától is enyhülni fog. Amennyiben ez nem következik be, és továbbra is képtelen lesz mozdulni, csúnya kínhalál vár rá: éhen és szomjan hal úgy, hogy néhány méteren belül több hónapra elegendő élelem van felhalmozva.
A következő részből megtudjuk, így történt-e.