A teljesítménytúrázás a természetjárás egyik extrémebb válfaja, mely Magyarországon különösen népszerű. Lényege roppant egyszerű: adott időkorláton belül végig kell haladni egy adott útvonalon, bizonyos ellenőrzőpontok érintésével. Téves lenne azonban azt hinni, hogy semmi másról nem szól, csak a lehető leggyorsabb célbaérkezésről. Tapasztalataim szerint a résztvevők nagy része nem elsősorban a versenylehetőség miatt indul neki, inkább az erdő szeretete hajtja őket egy olyan megmérettetésre, melyen alapvetően önmagukat kell legyőzniük. Másrészt a teljesítménytúrák általában hazánk legszebb vidékein át haladnak, így az egészséges testmozgás mellett van alkalmunk a tájban is gyönyörködni, esetleg eldugott természeti kincseket vagy ódon építményeket is felfedezni.

Népszerűsége folytán meglehetősen sok és sokféle teljesítménytúra közül választhatunk. Mivel a rövidebb – úgy 20-40 kilométeres – változatok kevésbé okoznak gondot, ebben a cikksorozatban elsősorban a hosszútávú teljesítménytúrázásra szeretnék koncentrálni (a rövidebb túrák kedvelői számára ettől függetlenül ugyanúgy szolgálhat hasznos tanácsokkal), azon belül is a legpatinásabbra, s egyben az egyik legspártaiabbra, a hagyományosan májusban megrendezésre kerülő Kinizsi Százasra.

A LÉLEKTANI OLDAL
Talán furcsa, hogy épp a lélektani résszel kezdem a felkészülést, de nem árt rögtön az elején tisztázni, mire is vállalkozunk. A Kinizsi Százas például bő száz kilométer megtételéről szól, hegyen és völgyön át.
Egyszáz kilométer.
Nem kétszer ötven.
Nem tízszer tíz.
Egyszáz.
Száz kilométer még autóval is több mint egy óra - országúton. Száz kilométer az annyi, mint Keszthelytől a Balaton keleti végéig és utána vissza Tihanyig.
Száz kilométer az 100.000 méter, száz kilométer az durván 140.000 lépés. Mindezt 24 órán belül. És akkor a szintváltozásról még nem is beszéltünk, ami bő 3100 métert jelent. Függőlegesen.

Azok, akik még nem tettek meg ekkora távot, először is gondolják át mindazt, ami ezzel járhat. A felhólyagzott sarok már negyven kilométer után is nagyon fájdalmas – milyen lehet mondjuk nyolcvanötnél sötétben, egyedül? És ez még csak egy példa a számos megpróbáltatásra, amelyeket szerencsére legyőzhetünk a szükséges felkészüléssel.

Mérjük fel először is azt, hogy hány és milyen hosszú túrát tudhatunk magunk mögött. Milyen eredménnyel teljesítettük ezeket? Volt-e gond a szintidővel? Hogy éreztük magunkat utána? Tanultunk-e a hibáinkból? Hogyan szuperált a felszerelésünk? Mindez azért fontos, mert minden évben látunk olyanokat, akik nagy mellénnyel indulnak neki a száz kilcsinek, aztán a táv negyedénél található Pilis-nyeregben már levegőért kapkodva telefonálnak haza, hogy jöjjön valaki értük, mert menten megpurcannak… Ilyenkor elgondolkozom, hogy ők mégis mire számítottak és hogyan készültek fel?

Első dolgunk tehát legyen saját fizikai állapotunk és eddigi teljesítményünk reális felmérése. Ha ezekkel nincs gond, és lelkileg pozitívan állunk hozzá egy komolyabb megmérettetéshez, az már jó kiindulópont. Ha ezt akarjuk, akkor viszont komolyan álljunk rá a témára és készüljünk fel. Nemcsak fizikailag, hanem lelkileg, szellemileg is.

Mit jelent ez?
Sokan szinte megszállott elkötelezettséggel mennek neki a százasnak, évről évre. Nem röpke ötlet volt ez náluk. Elhatározták, hogy megcsinálják. Elszánták magukat. Felkészültek. Nekimentek és beleadtak apait-anyait. Újra és újra. Csak arra kívánok rámutatni ezzel, hogy ha sikerrel akarjuk ezt a száz kilométert abszolválni, mi is adjunk bele apait-anyait, és nemcsak a túra folyamán: minden egyes nap, amikor készülünk, erre gondoljunk. Akkor is, amikor futásedzésre indulunk, akkor is amikor nyugovóra térünk. A túrákon sok minden lélekben dől el, és egyszerűen hergelnünk és kondicionálnunk kell önmagunkat a próbatételre és a sikerre.

Természetesen nemcsak lelkileg, hanem agyilag is fel kell készülnünk. Ide tartozik a térkép és az útvonal előzetes tanulmányozása. Mivel a Kinizsi útvonala közismert, illetve a kisebb változásokat évről évre bejelentik, szánjunk időt arra is, hogy tanulmányozzuk a térképet és a hivatalos honlapot indulás előtt többször is. A vonatkozó internetes fórumokat (köztük a legfontosabbat) is érdemes szemmel tartani, mivel rengeteg tippet és ötletet szerezhetünk, amellett pedig megismerhetjük jövendő túratársaink némelyikét is.

Úgyhogy most kicsit gondolkozzunk el azon, mit akarunk valójában. Ha nem sikerült elvennem az olvasó kedvét attól, hogy élesben is kipróbálja a hosszútávú túrázást, akkor Isten hozta a HVDJE-mozgalom tagjai között. Hogy ez a rövidítés mit takar, az később derül ki…

További előkészületeinket alapvetően két csoportra oszthatjuk: a fizikai felkészülésre, illetve a felszerelés kiválogatására és tesztelésére. Egyik jelentőségét sem lehet túlhangsúlyozni.

FIZIKAI FELKÉSZÜLÉS
A fizikai felkészülés olyan dolog, ami első alkalommal tuti lutri, mert aki még sohasem vett részt egy Kinizsin, az csak mások tapasztalataira hagyatkozhat, holott minden esetben személytől függő, hogy mire és abból mennyire van szükség. Én is csak irányelveket tudok adni, saját tapasztalataim alapján.

Először is érdemes áttekinteni, hogy milyen lehetőségeink vannak a fizikai felkészülés terén. Mi az a sport vagy testmozgás, amit amúgy is végzünk, és itt is hasznos lehet? A válasz: szinte minden (mozgással összefüggő) sport segít, különösen a hosszas kitartást igénylők (tenisz, labdarúgás, kerékpározás, és így tovább). Közülük kiemelném persze a futást és a gyaloglást. Jómagam ez utóbbiakat tartom a legfontosabbnak.

Na, futás!
A túraszezonra elsősorban futásedzésekkel készülök. A futás köztudottan az állóképesség fejlesztésének legegyszerűbb és leghatékonyabb formája, mely már néhány hét alatt jelentős pozitív változásokat hozhat teljesítményünkben, és komolyan meghálálja magát egy hosszabb gyalogtúra során. Veszélyekkel is jár persze: elsősorban csontozatunk láthatja kárát, ha nem megfelelő helyszínen, vagy épp túlerőltetve végezzük edzéseinket. Hát igen, sokszor hallom, hogy betonon nem egészséges futni, de lássuk be, sokan nem tudnak máshol, bár szerencsére egyre több helyen alakítanak ki rekortán futópályát egy-egy nagyobb parkban. Mindehhez érdemes egy pár rendes futócipőt és talpbetétet beszerezni, mely talpunkat és térdünket hatékonyabban védi.

Rengeteg ember szájából hallottam már azt a kifogást, hogy futni unalmas. Be kell valljam, amíg el nem kezdtem teljesítménytúrázni úgy tizennyolc éves koromban, én is untam és utáltam a futást. Az egyik lehetséges motiváció – mely másféle testmozgásnál is nyugodtan alkalmazható – a zene. Az mp3-as lejátszók segítségével könnyen magunkkal vihetünk valami ütemes és lelkesítő muzsikát. Mindenki higgye el, érdemes kipróbálni, és nemcsak az edzések, hanem a majdani túra során is igen jól jön.

Hogy egy-egy alkalommal mennyit futunk, és hetente hányszor, ismét csak tőlünk függ. Mivel azonban hosszútávú túrázásra készülünk, érdemes legalább 5 kilométeres távokat megtenni. Nálam a táv a bemelegítő szakaszban (az első durván egy hétben) 4-6 kilométer, ezt követően pedig alkalmanként 6-10 kilométer. Ha van rá lehetőség, akkor természetesen ne csak sík terepen fussunk.

Az edzés gyakorisága függ attól, hogy még milyen testmozgást űzök abban az időszakban. Általában minden másnap kerül rá sor, bár a másféle testmozgásokba is lehet némi futást belecsempészni (például bemelegítés vagy levezetés címszóval). A túra előtti pár napban viszont már csak módjával eddzünk, nehogy egy szerencsétlen lesérülés meghiúsítsa részvételi szándékunkat, illetve nem árt kicsit rápihenni a nagy nap előtt.

Gyalogolni jó
Ha már túra, akkor persze nem árt a felkészülésbe néhány túraalkalmat is betenni. Ha még soha nem próbálkoztunk száz kilométeren, akkor azt javaslom, legalább egy 65-70 kilométeres túrát tegyünk meg. Az a tapasztalatom, hogy aki egy ilyet képes úgy teljesíteni, hogy „nem hal meg a végére”, az jó eséllyel próbálkozhat száz kilométeren is. Itt is felhozhatnám azon barátom esetét, aki semmit nem edzett rá, mégis végig tudta csinálni (az ő beszámolóját elolvashatjuk a túrabeszámolók között), de mindenkinek javaslom, ha nem muszáj, ilyet ne tegyen, mert komoly fizikai következményei lehetnek.

Túrákat összehozni persze nem nehéz, szervezett teljesítménytúrákból pedig szinte minden hétvégére esik legalább egy (a részletekért lásd az internetes túranaptárat). Ha egy közismert túrán szándékozunk részt venni, akkor az előre kijelölt útvonalon is tarthatunk főpróbát, ahogy a Kinizsi veteránjai is gyakran teszik egy-egy hosszabb-rövidebb szakaszon. Ezek a túraalkalmak azért is fontosak, mert lehetőséget biztosítanak a felszerelés tesztelésére.

Következik: A FELSZERELÉS

Köszönet a kiegészítésekért Bozót, T. Gábor és Sistergő kollégáimnak.