Mors Kochanski, Les Stroud, Lars Fält és Paul Kirtley besétál egy bárba...kezdődhetne így is egy bushcraftos vicc. Viszont ez nem vicc. 2019 júniusában nem csupán az ők, de a bushcraft és túlélés rengeteg további szakértőjének részvételével zajlott minden idők eddigi legjelentősebb nemzetközi szakmai rendezvénye, a Global Bushcraft Symposium.

Az elmúlt évtizedekben elég nagy népszerűségre tett szert a túlélés, bushcraft, primitív készségek témaköre, így mostanra egymást érik az ilyen témájú programok, fesztiválok, – elsősorban Észak-Amerikában és Nyugat-Európában, de kisebb összejöveteleket még idehaza is találni a témában. Ami viszont eddig nem volt annyira jellemző, hogy kifejezetten a szakma legfőbb nemzetközi képviselői gyűljenek össze, és osszák meg gondolataikat egymással és az elkötelezettebb érdeklődőkkel, és ez tette igazán egyedivé ezt az eseményt.

Aki kicsit is komolyabban foglalkozik a bushcraft témakörével, annak bizonyára ismerősen cseng Mors Kochanski neve. Őt illetik a “bushcraft nagy öregje” vagy a “bushcraft nagyapja” címmel is. És nem alaptalanul. Élete jelentős részében a természetben való élet és túlélés módszereit kutatta és oktatta Kanada erdőségeiben. És épp erről szól az 1987-ben megjelent Northern Bushcraft című kötete (újabb kiadásokban csak simán Bushcraft címmel). Ez azon túl, hogy máig is talán a legjobb szakkönyv a témában, az egyik fő tényező volt a "bushcraft" szó nemzetközi elterjesztésében, melyet korábban inkább csak Ausztráliában használtak. 

Mors Kochanski közel a nyolcvanhoz még mindig viszonylag aktív életet él, teljes szellemi frissességgel. A szimpóziumot tanítványai és szűkebb környezetének tagjai szervezték, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy ezzel is megünnepeljék a mester életművét. Meg, hogy mindazon szakértőkről is megemlékezzenek, akik már nincsenek köztünk, vagy koruk miatt esetleg már nem biztos, hogy túl sokáig...

A négynapos rendezvényen előadások, pódiumbeszélgetések, gyakorlatias bemutatók és workshopok sokasága adta a programot. Mindez egyszerre, egy időben több helyszínen, így sokszor igen nehéz volt választani, hogy mit nézzen meg vagy próbáljon ki az ember. Nem is érzem esélyesnek ezt átfogóan bemutatni, inkább csak szemelvényesen tudok beszámolni egyes részekről. 

Fontos kihangsúlyozni, és ez a rendezvényen is eléggé átjött, hogy a túlélés és bushcraft területén valakinek a szaktudása és az ismertsége nem feltétlen áll arányosságban egymással. Az idősebb generáció tagjai például kevésbé otthonosan mozognak a netes világban, így bármilyen nagy tudásuk is van, nem biztos hogy ismertek a szélesebb közönség számára, különösen magyar nyelvterületen. Épp ezért igyekszem egy pár mondatban bemutatni a rendezvény főbb előadóit is.

Les Stroud nevét idehaza is sokan ismerik a túlélés és bushcraft rajongói között. Ő készítette az egyik első túlélős tévéműsort, a Survivormant, mely Magyarországon Túlélőember címmel futott. (Ez nem mellesleg máig is talán a leghitelesebb műsor a maga nemében, ahol is Les önmagát filmezte külső stáb nélkül. Egyúttal meglehetősen realisztikusan mutatja be, hogy a szimulált túlélőhelyzetekben töltött napok tipikusan nem akciójelenetek sokaságát, hanem gyakran enerváltságot, éhezést, unalmas, nyomasztó, vagy a környezeti hatások miatt pusztán csak kínkeservesen telő időt jelentenek – ám ezek más, túlélési tematikájú tévéműsorokkal szemben valódiak.) Les ezen munkássága mellett zenész is, meg hát szokva van a nyilvánossághoz, így nem is csoda, hogy többször is ő volt az egyik beszélgetésvezető a rendezvény során. 

Saját előadásában a bushcraft és túlélési ismeretek kategorizálásáról és az egészhez fűződő viszonyáról beszélt. Elmesélt egy történetet is, mely szerint a 2000-es évek közepén a Survivorman kezdeti sikerei után filmes körökből meghívták egy üzleti vacsorára Los Angelesbe, ahol is a téma az volt, hogy szeretnének vele forgatni egy látványosabb túlélőműsort, sok epizóddal, különböző helyszíneken. Ő azt mondta, hogy nem vállalja, mert a Survivorman forgatása is nagyon megviseli, és egy-egy rész után eleve hetekig tart, amíg regenerálódni tud, ennél több rész meg így fizikailag sem fér bele neki… Azt mondták az nem baj, mert elég ha eljátssza a szerepet, kap rendes ételt, és szállodában szállhat meg, és hát busás fizetést is ajánlottak… Les Stroud erre határozottan nemet mondott, úgy érezte ezzel szembemenne saját elveivel, és méltatlan lenne azon nagyszerű emberek bizalmára, akiktől túlélési ismereteit tanulta. Az üzleti vacsora végén a tárgyalópartnere állítólag a füle hallatára mondta ezt kollégáinak: "Jó, akkor viszont hívjátok Bear Gryllst…" (A többi pedig innen már történelem.)

A skót Patrick McGlinchey egyik előadásában arról beszélt, hogy ő maga hogy kezdett gyerekkorától a bushcrafttal foglalkozni és hogy mit is jelentett ez Skóciában. A másikban pedig a természetben fellelhető szálak, rostanyagok, az ezekből sodorható zsinórok vagy készíthető egyéb eszközök kapcsán tartott egy meglehetősen átfogó vetítést. De a gyakorlatban is hatalmas tudással rendelkezik erről, élőben is fantasztikusan hatnak az általa készített eszközök. Sokak figyelmét magára vonta, a gyakorlati bemutatók közül talán az övén láttam a legnagyobb létszámú nézőközönséget.

A kockázatkezelés témájában tartott előadást André-François Bourbeau, azaz “Doc Survival” (kb. Túlélődoki). Egész életében a túléléssel foglalkozott, és egyetemi tanárként oktatta hosszú évtizedekig ennek ismeretanyagát. Doktoriját is ebből a témából írta, így ragasztották rá tanítványai a fenti becenevet. Egyébként több évtizedig ő tartotta a leghosszabb önkéntes túlélés világrekordját. Valamint ő készítette fel Les Stroudot, amikor egy évre kiköltözött a feleségével a vadonba.

Lars Fält az idősebb generációhoz tartozó túlélési szakértő Svédországból. Élete jelentős részében a svéd haderőknél dolgozott kiképzőként. 1980-ban ő alapította a svéd hadsereg túlélőiskoláját. Rengeteg időt töltött az északi tájakon, valamint az őshonos népek életmódjának tanulmányozásával. Hosszú időn át együtt dolgozott Ray Mearsszel is, közös túlélő kurzust is vezettek.

David Holladay a primitív készségek (magyarul kb. ősemberkedés) egyik legfőbb szakértője az USA-ban. Ugyanez mondható el David Wescottról is. Ő az ún. klasszikus táborozás korszakának (1880–1930) a szakértője is. Mindkét témában sokat publikált szerző, utóbbiról szól Camping in the Old Style címmel írt, meglehetősen színvonalasra sikerült könyve. A rendezvényen egy kiépített és korhűen berendezett századfordulós stílusú táborhelyet és sátrat húzott fel, és több előadást is tartott a témában.

Sean Castillo az 50. szülinapját azzal kívánta megünnepelni, hogy elkészíti Ötzi, a jégember felszerelésének viszonylag korhű másolatát, és ebben mássza meg a 4421 méter magas Mount Whitneyt, amely az USA legmagasabb hegycsúcsa Alaszkát leszámítva. Első nekifutásra egy hóvihar hatására félbeszakította az expedíciót, nehogy valóban Ötzi sorsára jusson... Másodszorra viszont jól sikerült a kaland. Sean lelkesen mutatta be felszerelése darabjait.

Dr. Lisa Fenton még Ray Mearsnél kezdte bushcraftos pályafutását. Immáron húsz éve bushcraft-oktatóként tevékenykedik, PhD-jét is a természeti népek és a bushcraft összefüggéseiből írta. Előadásában szintén ezt a témát, illetve magát a bushcraft eredetét elemezte.

Tom Lutyens az Egyesült Államok Légierejének egyik túlélési kiképzője volt, és egy vetítéses előadásban mesélt az USA katonai túlélőképzésének fejlődéséről, alakulásáról. 

Paul Kirtley (Egyesült Királyság) minden túlzás nélkül napjaink egyik legfelkészültebb aktív bushcraft-oktatójának számít a fiatalabb generációban. Közvetlenül Ray Mearstől tanulta a szakmát, majd Ray Mears bushcraft-iskolájának, a Woodlore-nak képzésvezetőjeként dolgozott éveken keresztül, míg meg nem alapította saját iskoláját, a Frontier Bushcraftot. A rendezvény során a téli táborozásról és fejszehasználatról tartott előadásokat. A fő előadása pedig a bushcraft és a közösségi média viszonyáról szólt, valamint arról, hogy mennyire fontos a tudásunk megosztása és továbbadása mások számára. Ez itt meg is tekinthető: 

A színpadig előadások mellett a nagyteremben kapott helyet különböző bushcraft kötődésű szervezetek, túlélőiskolák, boltok standja is. 

Az előadásokkal párhuzamosan, és különösen délutánonként nagy élet volt a kültéri részlegen. Fejsze- és egyéb vágószerszám-bemutatók, tábori főzési módszerek, a legkülönfélébb kézművességek – a kéregművességtől kezdve a szövésen, zsinórsodráson, toplászkodáson át – elsősegély-ismeretek, csapdázás, bőrkikészítés, növényismeret témájában tartott bemutatók színesítették a palettát.

A szimpóziumon a helyszín fekvése és az évszaknak hála még az esti előadás után is elég sokáig világos maradt. Ekkor mindenféle spontán bemutatók, közös gyakorlatozások, kölcsönös tanulás és nagy sztorizások jellemezték a közönséget. Utolsó este a tűznél például egy kanadai vadász, Chad Dueck mesélte el, hogy hogyan támadta meg évekkel ezelőtt egy grizzly, és küzdött meg vele szinte puszta kézzel, hogy mennyire közel volt a halálhoz, és milyen hosszú hónapokig tartott a felépülése...

A szimpóziumon esténként előkerültek az íjak és a hajítódárdák (atlatlok) is, itt-ott rendre felpörgött a kézi vagy épp az íjas tűzfúró, miközben szépen ránk szállt az éjszaka. 

Az egész rendezvényt egyfajta nyitottság és barátságos légkör jellemezte. Szinte bárkivel lehetett alkalmat találni egy beszélgetésre, a legnagyobb szakértők gyakran a legközvetlenebb embernek bizonyultak élőben. Számomra egyértelműen az volt a legnagyobb élmény, amikor Mors Kochanski mellém ült reggelinél, és hát csak fel kellett tenni néhány kérdés, máris lelkesen mesélte el másfél órában az egész életét…

Fantasztikusan inspiráló volt a szakma legjobbjaitól tanulni, meghallgatni történeteiket, tapasztalataikat. És hát örömtelinek éreztem, hogy vadidegen, különböző országból származó, teljesen eltérő hátterű embereket milyen jól össze tud hozni a természeti élet iránti elkötelezett érdeklődés, és a magas szintű szakmaiság igénye. Hát, ilyen volt a Global Bushcraft Symposium 2019-ben.