Az utóbbi évek nemzetközi szinten is sikeres irodalmi alkotása Cormac McCarthy: Az út című könyve, melyből filmváltozat is készült. Egyesek az évtized regényének tartják, mások szerint lapos és unalmas. Ezt ítélje meg ki-ki saját benyomásai alapján. Sok olvasóban viszont önkéntelenül is felmerült a kérdés, miközben beleélte magát a történetbe: mit tennék én hasonló világvége helyzetben?

Ha még nem olvastad a könyvet, de a filmet se láttad, tedd meg, és utána folytasd ezt az írást!
Számos összefoglaló, cikk, blogbejegyzés született már a műről, melyek leginkább irodalmi szempontból elemzik. Az is igaz, hogy a történetben az apa-fiú kapcsolat a leglényegesebb, és minden más csak körítés. Ezen túllépve azonban vizsgáljuk most kissé gyakorlatiasabb módon: mit tettek, vagy tehettek volna még a szereplők a túlélés érdekében?

Alaphelyzet és körülmények
A történet szerint valamilyen közelebbről meg nem nevezett okból kifolyólag elpusztult az élet a Földön, se növények, se állatok nem maradtak életben, emberek kicsiny csoportjaitól eltekintve. Sokfelé tüzek pusztítottak, és még pusztítanak is, mindent hamu borít, a nap nem látható, mert a levegőben jelenlévő por leárnyékolja, emiatt egyfajta örök sötétség, nukleáris tél köszöntött a világra - bár ez inkább egy állandósult borús szürkeséget, mint éjszakai sötétséget jelent. Az író vélhetőleg szándékosan nem is akart e katasztrófa hátterében elmélyedni, mert a regény központjában egyértelműen az emberi kapcsolatok állnak, elsősorban a két főszereplő apa és fia között, akik ebben az élettelen világban akarnak életben maradni. Mi azonban nem mehetünk el a kérdés mellett.
Lássunk pár lehetőséget:
- Nukleáris háború
- Vegyi háború
- Ipari katasztrófa
- Meteorbecsapódás
- Vulkáni tevékenység
- Földönkívüli civilizáció támadása
- Ezekből több egyszerre

Áttételes utalást azért találunk a könyvben, ami az emberiséget okolja a bolygó állapotáért, így akár feltételezhetnénk, hogy az első három tippünkkel nem járunk messze a valóságtól. Egy helyen megolvadt toronyházakról is szó van, amely mégiscsak a nukleáris csapást feltételezi leginkább, bár nem zárja ki több katasztrofális esemény egyidejűségét sem.
Ami viszont kissé irreális a könyvben, hogy bármelyik katasztrófa is következett be, hogyan lehetséges az, hogy tulajdonképpen minden élő dolog elpusztult a földön, de egyes emberek mégiscsak életben maradtak? Az ugyan még esetleg elfogadható, hogy az élőlények nagy része kihal, ilyenre volt pár példa a történelemben, bár az a legdurvább esetben sem volt 100%-os, mint amit a történet ábrázol. Ugyanakkor az emberek egy része miért is tudna életben maradni egy ilyen szintű katasztrófában? Megkockáztatom, esetleg nagyon jól kiépített óvóhelyek megmagyarázhatnák ezt, de erről nem volt szó a történetben.
Az élővilágban nukleáris tél esetén az okozná az egyik legnagyobb kárt, hogy az elsötétülő égbolt miatt a fotoszintézis megszűnik, és így az egész erre épülő tápláléklánc összeomlik. Ezzel szemben, a szerves anyagok lebontásából táplálkozó élőlények és táplálékláncuk feltételezhetően legalább részben megmarad, ami máris jelent némi élelmet hőseinknek is. Ne feledkezzünk meg az esetleges nukleáris háttérsugárzásról sem a pusztulás okozói közt, bár ennek mérete és hatásai helyenként teljesen eltérőek lehetnek, a könyv pedig egyáltalán nem törődik velük.
Érdekes kérdés az időjárás is, ugyanis a könyv szerint leírtak egyáltalán nem tűntek extrémnek, egy átlagos kontinentális ősz és tél időjárása jelent meg, pedig a nukleáris télre 10-20-30 Celsius fokos lehűléseket jósolnak a szokásos hőmérséklethez képest. Ehhez képest ugyan hideg, de be nem fagyott felszíni vizekkel találkoztak rendszeresen a szereplők.

Cél a túlélés
Idézzük fel ismét a nemrégiben bemutatott túlélés piramist. Ezt figyelembe véve, mi is tartotta a lelket embereinkben? A művet végigkíséri az a vívódás, hogy van-e egyáltalán értelme életben maradniuk. A helyzet egy nagyon érdekes eleme más túlélőhelyzetekkel összevetve, hogy a szereplőket sehol senki nem várja haza, nincs is hova hazatérniük, nincs meg, vagy nagyon gyenge az a motiváció, hogy "csak ebből a csávából keveredjünk ki, utána minden rendben lesz". Ennek ellenére az ösztön hajtja az apát, hogy fia életkilátásait javítsa, és ameddig csak tudnak, életben maradjanak. Ezért tűzik ki azt a célt, hogy eljussanak délre, melynek ki nem mondott oka nyilván az, hogy dél, vagyis az egyenlítő felé közeledve még a nukleáris tél ellenére is jó eséllyel melegebb az éghajlat, így nagyobb a valószínűsége annak is, hogy fennmaradt élőlényekre, emberekre, élelemre bukkanjanak.

Ismeretek
A főszereplőknek szinte alig volt egymáshoz mondanivalójuk, az apa azon gondolkozott, hogy mit is mesélhetne a régi világról, hisz az úgyis megszűnt létezni. A valóságban azonban nagyon is fontos lett volna, hogy minél több dolgot tanítson fiának, amik növelhetik a gyerek ismereteit és így esélyét a túlélésre - hiszen végül is azt akarta, nem igaz? Taníthatott volna neki túlélési készségeket, legalábbis amit ő tudott róla, önvédelmet, földrajzot, természetismeretet - annak fényében ami megmaradt a természetből, eszköz- és szerszámhasználatot, egyszerű gépek működését, gyógyászatot, biológiát, kémiát, fizikát. Taníthatott volna elméletet és gyakorlatot egyaránt. Ezek nélkül ugyanis később, ha netán megfelelő készletekre, eszközökre bukkant volna a srác élete folyamán, fogalma sem lett volna, mit kezdjen velük, a tudás pótlólagos megszerzésére pedig legfeljebb megmaradt könyvekből, vagy emberektől lett volna képes - mindkét megoldás abszolút bizonytalan és nagyon nehéz.

Felszerelés
A főszereplők alapfelszerelése a rajtuk lévő ruházatból állt. Ezt egészítette ki egy-egy hátizsák, melybe nagyon dicséretes módon összeállítottak a legfontosabb dolgokból egy kisebb túlélőcsomagot, és ezt állandóan hátukon hordták, arra az esetre, ha ott kell hagyni a felszerelésük többi részét, és az azt szállító bevásárlókocsit (melyre alább visszatérünk). Utóbbiak közt találunk esőponyvát, takarókat, a begyűjtött tartós élelmet, olajat kannában, vizespalackokat, szerszámokat és nyilván egyéb kisebb tárgyakat, melyeket a könyv sajnos nem részletez. Hőseink nagyon jól tették, hogy ruházatukat jobbra cserélték alkalomadtán, bár a történet szerint a gondot inkább a használható lábbeli beszerzése jelentette.
 
Fegyver
A történetben többször is előkerül önvédelmi fegyverként egy pisztoly. Lévén a lőszerutánpótlás enyhén szólva is kérdéses, felmerülhet bennünk, hogy milyen egyéb önvédelmi eszköz állt volna rendelkezésükre. A kés, vagy a kihegyezett bot a legalapvetőbb, még a világ vége után is beszerezhető és nélkülözhetetlen fegyver. Ehhez képest a fiút túszul ejtő férfi kését is otthagyták a könyvben leírtak alapján. De ne felejtsük el, hogy több  alkalommal jutottak be szerelőműhelyekbe, ahol bizonyára lehetőségük nyílt volna különböző pengék, szúró és vágóhegyes eszközök készítésére, dobókés vagy csatacsillag legyártására. Több alkalommal találtak olajszármazékokat, amelyből akár molotov-koktélt is csinálhattak volna - bár a történetben nem volt rá szükség, jármű, vagy csoportos támadás ellen a semminél mindenképp jobb védelmet jelenthet ez is.
A történet végefelé az apát íjjal lövik meg egy emeleti ablakból, aki erre egy jelzőpisztollyal végez támadójával. Most tekintsünk el attól, hogy a valóságban elég kicsi lett volna az esélye, hogy egy ilyen pontatlan eszközzel semlegesítsen egy amúgy fedezékben lévő támadót. De ha már leszámolt vele, sőt, még az épületbe behatolva ellentámadásba is lendült, ahol végül megtalálta ellenfele holttestét, akkor logikus lett volna az említett íjat magához vennie, amely kifejezetten jó alternatívája vagy kiegészítője a csak ideig-óráig használható utánpótlás nélküli tűzfegyvereknek. Illetve  érdemes lett volna átkutatni a szobát, hogy hátramaradt-e még egyéb dolog. Igaz, a könyv szerint az íj eltűnt mire a helyszínre ért, nem így a filmben.

Víz
A víz beszerzésével a regény szerint nem voltak különösebb gondok. A bolygó lég- és vízáramlása, úgy tűnik fennmaradt, legalábbis erre utal a számtalan eső, amiről szó volt. Az valószínűtlen, hogy a hamutól lenne állandóan szürke és koszos az összes patak. Ha fel is égett minden, az esők gyorsan kimossák a port és kormot az alsóbb légrétegekből, és a felszínen lévő hamut is belemossák a talajba. Ugyanakkor a fák pusztulásával a növényzet képtelen megkötni a vizet, így fokozódik az erózió, könnyebben alakulnak ki áradások, és a meg nem kötött, elmosódó talajrétegektől zavaros lehet a víz. Köves hegyi terepen talán továbbra is lehet kristálytiszta vízre számítani. Azzal sem árt számolni, hogy az elpusztult emberi létesítményekből kiszivárgó vegyi szennyeződés ihatatlanná teheti az ebben érintett vizeket.

Élelem
A legnagyobb kihívás az élelem beszerzése volt, ez elsősorban a civilizációból megmaradt tartós ételeket, konzerveket jelentette. Mint fentebb szóbakerült, eléggé valószínűtlen a természet olyan szintű összeomlása, hogy abszolút semmi ehető ne maradjon, se szárazföldi, felszíni és földalatti, se vízi élőlények, se rovarok, se földigiliszták, se gyomnövények, se gombák. Utóbbit egyébként találtak is egy alkalommal. Az se valószínű, hogy egy helyen megmaradt a gomba, de sehol máshol... Ha a fák mind ki is száradtak, csak volt közte olyan, amely nem égett el, a fenyők és a gyümölcsfák gyantája pedig többnyire ehető, a semminél ez is több táplálékot jelent. Ezzel szemben egyáltalán nem volt jó ötlet a patkány vizelettel és ürülékkel szennyezett liszt felhasználása, ez ugyanis leptospirózist okozhat, és akkor gyorsan véget érhet a történet. Ha viszont éhségükben már ezt a kockázatot is bevállalják, akkor adandó alkalommal magukat a patkányokat is megfoghatták és megsüthették volna...
Szintén érdekes kérdés, hogy pusztán tartós élelmiszeren meddig bírná az emberi szervezet, mert a vitaminok hiánya előbb-utóbb megmutatkozik. Már csak ezért is érdemes lett volna mindent megtenniük, hogy az esetlegesen mégiscsak életben maradt növényeket megtalálják és megegyék.

Közlekedés
A történet legközpontibb eleme a már említett hosszú, kimerítő és fárasztó gyaloglás keresztül az országon, dél felé.
Szállító eszköz gyanánt egy bevásárlókocsit használtak. Szárazföldön ez alapvetően nem rossz ötlet, de csak addig a pillanatig működik, amíg tiszta és jó minőségű aszfaltúton lehet vele haladni. Kérdés, hogy több évvel a civilizáció pusztulása után rendelkezésre áll-e még ilyen? Vagy az út felrepedezik, ellepi a kosz, por, hamu, sár, falevelek, és eltorlaszolják az autóroncsok? Mert bármelyik esetben ezek közül a bevásárlókocsi használhatatlanná válik, mint ahogy akkor is, ha le kell kanyarodni az útról az erdőbe, vagy földútra. A filmben (és rövid időre a könyvben is) egy idő után áttérnek egy nagyobb kerékátmérőjű kétkerekű taligára, ami máris jobb off-road használatra, ezt viszont kézzel kell egyensúlyban tartani.
És ha már gyaloglás, remélhető-e, hogy a használt, koszos, toldozott-foldozott lábbeli, amit viseltek, nem töri fel a lábukat a mindennapos menetelés során? Mert ez a valóságban tovább lassítja őket, ráadásul a sebek a hiányos táplálkozás miatt sokkal nehezebben gyógyulnak.
Összességében talán úgy jártak volna legjobban, ha kerékpárral mennek, esetleg kiegészítve egy kisebb kerékpár-utánfutóval, vagy az említett taligával, ha olyan rengeteg felszerelésük van, hogy anélkül nem tudnák szállítani. Szóba jöhetnének még természetesen a triciklik vagy egyéb, emberi erővel hajtott járművek, ám ezek nagyon ritkák a bicajjal összevetve, és kicsi az esélye, hogy ilyenhez hozzájussanak, valamint túl nagy méretük is hátrányos. Az jópofa ötlet volt, ahogy a lejtőn a bevásárlókocsira kapaszkodva gurultak le a könyv egyik jelenetében, (én is szeretek ilyennel szórakozni a teszkó parkolójában,) de egy nagyobb lejtőn vélhetőleg borulás lenne a móka vége, a magasan lévő tömegközéppont és a nehéz kormányozhatóság, meg a feltételezett úthibák és törmelék miatt.

De egyáltalán van-e értelme ennek az egész energiapazarlásnak? Az Egyesült Államok - merthogy a történet ott játszódik - folyóinak túlnyomó többsége hosszú távon dél felé folyik. Teljesen kézenfekvő megoldás lett volna, hogy egy elhagyott vitorlást, csónakot, vagy akár csak egy összeeszkábált tutajt használjanak, és pusztán a folyó vagy a szél segítségével tegyék meg az út legnagyobb részét. Ezzel hihetetlen sok időt, és főleg energiát megtakarítottak volna. Ételük kevés volt, erejük nagy részét a gyaloglás emésztette fel. Aki volt már több napos túrán, jól tudja, mennyire kimerítő tud lenni még a legjobb felszerelés és rengeteg élelem mellett is. Vízi közlekedéssel ezt mind megspórolják, legrosszabb esetben egy önerőből hajtott kenuval is gyorsabban és hatékonyabban tudtak volna haladni, a sokkal nagyobb rakodókapacitásról nem is beszélve.

Mindezek mellett nem lehet kizárni a lehetőségét, hogy valahol rábukkannak egy működőképes gépjárműre, és esetleg még üzemanyagot is sikerül bele szerezni, ami egy időre legalább biztos segített volna a továbbhaladásban. Igaz, egy ilyennel szinte képtelenség feltűnés nélkül közlekedni, de a sebessége és így a gyors eltávolodás lehetősége mégiscsak biztonságot jelent a fenyegetéstől.

Tűz
Többször is előfordult, hogy annyira nedves volt minden, hogy hőseink képtelenek voltak tüzet rakni. Ha előzőleg sohasem csinálták, akkor is nehéz elhinni, hogy pár nap után ne jusson eszükbe: magukkal kell vinni egy köteg száraz gyújtóst és tűzifát, és nem este, az utolsó pillanatban keresgélni, így mindig lenne náluk anyag a tűzgyújtáshoz. Ezek után ha nedves fát találnak, azt a már begyújtott tűz köré rakva kiszáríthatják, majd elégethetik, de mégjobb ha széthasogatják, ugyanis a sok esetben a nedves fadarabok belseje is száraz marad. (Utóbbira egyébként van is példa a könyvben, bár ha egyszer eszükbe jutott, akkor máskor miért nem?) A meggyújtáshoz pedig olajszármazékokat is felhasználhattak volna, amit amúgy több alkalommal is nagyon ügyesen sikerült összeszedniük, de a történet szerint olajmécses céljából használták - lássuk be, sokszor teljesen pazarló módon. Bár arra is van példa, hogy fémtárggyal pattintanak szikrát. Ez egy furcsa következetlenség a történetben, hogy az amatőr és a profi szint között ingadozik a tűzgyújtókészségük.

Az sem lett volna rossz ötlet, hogy egy kisebb fémhordóba, vödörbe, fémedénybe parazsat rakjanak a reggeli induláskor, amely akár egész nap megmarad, hiszen a bevásárlókocsiban elfért volna, napközben is lehet mellette melegedni, menet közben vizet melegíteni, újabb adag tüzifát, vagy ruhát szárítani, és tüzet rakni is sokkal egyszerűbb a már izzó parázsból. Egyébként ahhoz képest, hogy rettegtek a többi embertől, elég bátran raktak tüzeket mindenfele, pedig éjszakánként az könnyen felhívja rájuk mások figyelmét.

Menedék
A történetben apa és fia gyakran szándékosan nem épületben, hanem a szabadban töltötték az éjszakát. Bár ez félelmeik mellett érthető, a mostoha időjárás miatt összességében felesleges kockázatkerülésnek tűnik. A zárt épület jelentette védelem az elemektől nagyobb előny, mint az a veszély, hogy rájuk bukkannak a rosszemberek, főleg, hogy az emberiség igen jelentős része már nincs életben. A könyv szerintem nem ábrázolja hitelesen, hogy a hideg önmagában mekkora veszélyt jelent. A normális menedék kialakítása és a tűzgyújtás valójában sokkal lényegesebb, mint azt a történetből érzékeljük.
Amikor pedig végre egy mindennel ellátott raktárt találtak, azt nem lett volna szabad elhagyniuk, amíg a készletek olyan mennyiségűre csökkennek, amit már teljes egészében magukkal vihetnek, ők pedig ezalatt kipihenik a fáradalmakat, és visszanyerik erejüket. Következetlenségre vall, hogy néha az úton lévő kamionokban vagy útmenti táborhelyen, házakban is megaludtak, ugyanakkor a remek földalatti óvóhelyet pánikszerűen menekülve otthagyták. Ugyanígy meggondolandó lett volna az is, hogy a hideg ősz és tél során nem rohannak dél felé, hanem egy-egy településre beérve hosszabb időre megpihennek, teljesen átkutatják azt, és nem fecsérlik kevés energiájukat a hidegben. A rendes hőmérsékleten való pihenés talán az apa egészségi állapotára is kedvezően hathatott volna, meghosszabbítva életét.

Társak
Az ember alapvetően társas lény, közösségben a túlélés lehetőségei is jobbak, mint egyénileg. A főszereplők félelmeik miatt kerülték mások társaságát, bár barátkozni próbáltak a fenyegetettséget nem jelentő öregemberrel például.  A könyv végén viszont a fiúra rátaláló családról kiderül, már jó ideje követte őket. Ez amúgy érthetetlen, mert egy ilyen követés rengeteg energiát emészt fel, miközben saját szükségleteiket sokkal nehezebb ellátni. Helyette már korábban meg kellett volna próbálni a kapcsolatfelvételt, hiszen legkésőbb élete végéhez közeledve az apa is beláthatta, nélküle fiának sem marad sok esélye egyedül. Ráadásul ha egy komplett család áll elé, az mindenképp nagyobb bizalomra ad okot az idegenekkel szemben is, mintha rosszarcú elállatiasodott kannibálok fenik rájuk a fogukat.

Összességében elmondhatjuk, hogy Az út szereplői igen szélsőséges, irreálisan élhetetlen világba kerültek, és sajnos sokszor egyáltalán nem megfelelően cselekedtek, így tulajdonképp az a meglepő, hogy ilyen sokáig életben maradtak.