2010. ápr 20. Monty H.
Cél a Kinizsi Százas – a hosszútávú teljesítménytúrázás titkai: 2. rész – A felszerelés

Cél a Kinizsi Százas – a hosszútávú teljesítménytúrázás titkai: 2. rész – A felszerelés

Ha az előző cikkemmel nem vettem el az olvasó kedvét a Kinizsi Százastól, akkor lássuk, hogy felszerelés terén mivel érdemes készülnünk a megmérettetésre.  A felszerelés kiválogatásában érdemes mind a saját, mind a túratársak tapasztalataira hagyatkozni. (Megint csak az internetes fórumokat hoznám fel példának, ahol sok mindent meg lehet kérdezni.)

Először is a felszerelés mennyisége érdemel figyelmet. Általános tanácsként csak annyit adhatok, hogy minimalizáljuk a cuccunkat. Ehhez ismernünk kell saját szükségleteinket, az útvonalra eső vízvételi, illetve élelemszerzési lehetőségeket (kutakat és boltokat), illetve a várható időjárást.

Hátizsák
Bár akadnak olyanok, akik egyetlen övtáskában képesek minden szükséges holmit elraktározni, én javaslom inkább a kicsi és közepes méretű hátizsákokat (25–45 literig). Természetesen tartsuk szem előtt a kényelmes viselhetőséget (párnázott vállpánt, derékpánt, mellcsat, stb.), mivel egyes városi típusok megalkotásánál nem az ergonómia, inkább a divat volt az elsődleges szempont. A külső zsebek, a beszabályozó zsinórok, illetve a vizestömlő szívócsövének kivezetését lehetővé tevő nyílás, mind-mind fontosak. (Az általunk már bemutatott Viper hátizsák például kiválóan megfelel a fenti szempontoknak.) A vízmentes csomagolás – mely már egyéni felelősségünk – úgyszintén lényeges, és itt nemcsak az esőre, hanem a véletlenül kiszivárgó italokra is gondolnunk kell.

Folyadék
A folyadékpótlás egyrészt felveti a folyadék jellegével kapcsolatos, másrészt a folyadék hordozásával összefüggő kérdéseket. Utóbbira a vizestömlőkkel kapcsolatos cikkekben már utaltam, és amúgy is ez az a tárgy, ami abszolút személyfüggő. Az előbbi viszont némi részletezésre szorul.
Mivel valamennyien tudjuk, fizikai megmérettetéskor milyen lényeges a kiizzadt folyadék pótlása, mindenképp törekedjünk egészséges italok fogyasztására. A legkedveltebb és legelterjedtebb túraital valószínűleg az ásványvíz. Előnye a sima csapvízzel szemben, hogy az ásványianyag-veszteség egy részét is pótolja, élvezeti értéke pedig általában magasabb. Ára még manapság is alacsony, különösen a speciális italok mellett.
Manapság persze rengeteg sportital kapható, és valószínűleg mindenki kóstolt már ilyet vagy olyat. Elsősorban mások tanácsára hagyatkozva én a PowerAde nevezetű, általában félliteres kiszerelésben és többféle ízben beszerezhető izotóniás italra kaptam rá. Nincs túlédesítve, mint némelyik kollégája, ergo a bevitelt is könnyebb szabályozni, ásványianyag-tartalma pedig – ha nem is teljesen pótolja a veszteséget – nem lebecsülendő.
Tartalékként izotóniás italport is vihetünk magunkkal, amelynek előnye, hogy a szinte bárhol szerezhető vízbe beletéve készíthetünk belőle sportnedűt. 
A szénsavas italok fogyasztása esetén számolnunk kell azzal, hogy nagy megterhelés mellett a szénsav negatívan is befolyásolhatja a gyomrunkban zajló folyamatokat. Mindenki tudja magáról, hogy mennyire érzékeny erre, de azért legyünk óvatosak.
Egyéb üdítőitalok is léteznek persze… Egyesek nyári túrákon kifejezetten szeretnek sört fogyasztani, mondván felfrissíti őket, mások számára viszont álmosító hatása van. Az alkoholtartalmú italok egyébként – bizonyos mértékig dehidratálják a szervezetet – eleve óvatosságra intenek, úgyhogy csak csínján… Viszont fenntartás nélkül ajánlható a kulacsba töltött házi (hűtött, mmm) bodzaszörp (a Kinizsi idején általában már szedhető a virága).

Hideg, meleg és eső ellen – a ruházat
Az enyhébb időszakban könnyebb dolgunk van, hiszen nincs szükségünk olyan sok rétegre. A Kinizsi időpontjában általában kellemes meleg vagy forróság uralkodik, bár esős időjárásra is volt már példa. Igyekezzünk olyan ruha-összeállítást magunkkal vinni, melyet minél rugalmasabban használhatunk.
Én például napközben csak egy pólót viselek felül. Jó megoldás lehet még a hosszú ujjú, galléros póló: éjszakára csak le kell tűrni az ujját, s ha meleged van, vissza.
Eső, szél és hideg ellen egy könnyű, vízhatlan, kapucnis széldzsekit viszek. Ez éjszakai pihenő esetén is jól jöhet. Kánikula után egyébként is sokszor hideg éjszaka jön, s kimerülten a hőingadozást nagyon megérezzük. A legtöbben valószínűleg pulóvert visznek ilyen esetre, de én általában nem szórakozom vele, helyette inkább egy kötöttsapkát teszek be. Lényegesen kisebb méretű, fel- és levenni sokkal egyszerűbb, de nagyjából ugyanolyan sokat ér, ha már széldzseki is van rajtunk, mivel az ember a fején át veszíti a legtöbb hőt.
És a poncho? A nagy eső valahogy nem illik a Kinizsihez, de volt már benne részünk. Ekkor természetesen még a ponchó-kamásli páros használatával sem maradunk teljesen szárazak, nem is beszélve arról, hogy a ponchó jobban is izzaszt. Más szóval ízlés kérdése.
A kalap természetesen nemcsak az eső, hanem az erős napsütés ellen is véd. Jómagam a teljes karimával ellátott bozótkalapot kedvelem leginkább, mivel nemcsak az arcot, hanem a nyakat is védi, viharzsinórja révén pedig könnyedén hátratolhatom, ha nincs rá szükség. Fontos, hogy az erdei szakaszokon is érdemes viselni a fejfedőt, ugyanis a lombok között átszűrődő napfény ugyanúgy okozhat napszúrást, mint nyílt terepen. 
Nadrágból mindig hosszút veszek fel, de a meleg miatt sokan jobban szeretik a térdnadrágot. Itt újfent azt kell figyelembe vennünk, mennyire vagyunk hajlamosak a leégésre, illetve mennyire vagyunk fázékonyak. A lecipzározható szárú típusokkal ezt a dilemmát persze nem is olyan nehéz megoldani... Az általam viselt amerikai mintájú BDU-nadrág (erről részletes cikk itt) végső esetben akár térdig is felhajtható, mivel eléggé, de nem túl bő. (A feltűrt nadrág, még ha hülyén is néz ki, nagyon praktikus, bár szellőzése korántsem tökéletes.)
A derékszíjról is érdemes szót ejteni. Lehetőleg olyat válasszunk, amelyik centiméterre pontosan beállítható (ilyenek a manapság népszerű, lapos csattal záródó hevederövek, vagy a katonai jellegű tépőzáras szíjak, lásd részletes cikkünket). Ez azért fontos, mert derékátmérőnk a felvett folyadék- és élelemmennyiség függvényében 24 óra alatt többször is megváltozhat. Arról nem is szólva, hogy erre is tehetünk felszerelést (például bicskatokot).
Tulajdonképpen kiegészítő ruhadarabnak számít, bár sokan csak ezt viselik odalenn, a feszes futónadrág. Akinek a kidörzsölődés gondot jelent, annak érdemes megfontolnia egy ilyen gatyó beszerzését. (Személyes tapasztalatom sajnos nincs e tárgyban.)

Bakancs
Közhely, hogy csak jól bejáratott bakancsban induljunk neki egy ekkora távnak. De mit kell még tudni?
A lábbeli típusa már sok vita tárgya volt, mivel egyesek a könnyű sport- vagy túracipőre esküsznek, míg mások a túrabakancsok mellett teszik le a voksukat. Megint csak saját tapasztalataimra hagyatkozva javaslom, hogy inkább masszívabb, vastagabb talpú, „igazi” túrabakancsot viseljünk. Ennek oka egyszerűen a terep sokrétűsége és ennek hatása lábfejünkre. A Kinizsin bizony hol ilyen, hol olyan az ösvények és utak minősége. Járunk többek között betonon, homokon és köves vagy sáros földúton. Ja, és mindezt száz kilométeren át. Mindezek tudatában a súly nem olyan nagy dolog, ha a bakancs képes hatékonyan megvédeni a lábunkat, főleg talpunkat. Szerintem.
A lábbeli kényelmének fokozása érdekében javaslom a talpbetét használatát. A Deichmann boltokban kapható, géltartalmú sportbetét nálam kiválóan bevált, és ma már mindegyik cipőmben és bakancsomban ilyet használok.

Egészségügyi csomag
Semmiképpen se hagyjuk otthon! Nem kell persze holmi hatalmas elsősegély-ládára gondolni. A túraüzletekben is kapható tok éppen elegendő nagyságú, ha ésszel pakoljuk meg.
Először is legyen nálunk többféle alakú és méretű ragtapasz. (Ha van hely, akkor végtelenített tapaszt is vigyünk magunkkal.) Kötszer és Betadine is jól jöhet. A gyógyszerek közül kiemelném a láz- és fájdalomcsillapítókat, de majdnem ugyanilyen fontosak a hasfogók. A MagneB6 hányinger vagy gyomorgörcs esetén lehet fontos. CA-MG-kapszulákat is mindig pakolok, ezekből amúgy is érdemes túra közben 8-10 óránként bekapni egyet (igaz, embere válogatja, mert van, aki semmilyen pirulát nem szed be közben). Zsebkendőről és törlőkendőről se feledkezzünk el, nem is beszélve egy fél guriga WC-papírról (bár ez utóbbit kellő mennyiségű zsepivel is kiválthatjuk). A zoknicsere alkalmával némi hintőpor is jól jöhet, ezt azonban inkább a zokni mellé csomagoljuk. Vízhólyag kiszúrásához, illetve például szálka eltávolításához egy injekciós tű is jól jöhet.
Mivel alkattól függően a kidörzsölődés is veszélyt jelenthet, főleg a comb, illetve a fenék környékén, többen is hordanak magukkal valamilyen zsíros krémet. Ezek használatáról annyit érdemes tudni, hogy némelyiket csak előzőleg szabad használni (amíg még nincs baj, pl. Árnika balzsam, Gabi babakrém), némelyiket pedig utólag is (pl. Neogranormon). (Akiknek a mellbimbójuk szokott kidörzsölődni, azoknak inkább a sebtapasszal való leragasztást javasoljuk.) Szükségünk lehet még izomlazító krémre (sportkrémre), és egy pár fásli sem árthat. Ez utóbbiból nemcsak térdre, hanem bokára való is létezik.

Kiegészítők
Számos kisebb felszerelési tárgyat is magunkkal viszünk.
A kendő vagy törülköző az egyik leghasznosabb holmink. Típustól függően sok mindenre használhatjuk: nyakunkat védhetjük a leégéstől, megtörölhetjük vele az arcunkat és karunkat, nagyobb terhelésnél két végébe kapaszkodhatunk, hőségben benedvesítve a vállunkra teríthetjük (a hátizsák pántjai alá), de extrém esetben akár a fejünket is boríthatjuk vele. Én egyrészt csősálat (buff) viszek, mely vékony, rugalmas anyagból készült, és adott esetben lehet homlokpánt, nyakbavaló, maszk vagy akár sapka. Emellett nálam szokott lenni egy katonai jellegű, hálós álcakendő, mely mérete folytán mind homlokpántként, mind nyakba akasztott kendőként bevált.
A túrabotot egyre többen használják, és csak ajánlani tudom mindenkinek, pláne, ha a térde vagy háta okozott már neki problémát. Használható egyenként is, de párosával az igazi. Hegyes terepen hatalmas segítséget jelent, amellett pedig harciasabb kóbor kutyák ellen sem utolsó. Fontos viszont megjegyezni, hogy alkalmazása a felsőtestet (főleg a karunkat) is igénybe veszi: a bot megvétele után a korábbi térdkellemetlenség helyett erős karizomláz idézte a túrát. A modern típusok teleszkópos kivitelűek, vagyis használaton kívül könnyedén tárolhatók és szállíthatók. Ám ha viszünk túrabotot, akkor az ujjatlan kesztyűt (például bicajoskesztyűt) se felejtsük otthon, mivel az izzadt tenyér könnyedén feltörik. A másik dolog, hogy előzőleg ellenőrizzük, hátizsákunkra hogyan tudjuk rögzíteni, ugyanis használaton kívül ott a legegyszerűbb tárolni, azonban nem minden zsák alkalmas ilyesmire. 
A túranadrág oldalzsebei sokakat csábítanak azok megtöltésére. (Nekem egy időben rossz szokásom volt teletömni őket – ma már óvatosabb vagyok.) Mivel azonban ez a súly végeredményben derekunkat terheli, a keskenyebb csípőjűeknek érdemes megfontolniuk egy nadrágtartó viselését is. Lehet, hogy elsőre ósdinak hat, de a derékfájdalmakat könnyedén megspórolhatjuk vele. Két potenciális gond lehet vele: az egyik, hogy hátunkat és vállunkat kidörzsölheti, illetve, ha túl rövidre állítjuk, akkor nadrágunk dörzsölheti ki a combunkat...
Kamáslit (bokavédőt) nedves, sáros időben mindenképp viszek, igazi főnyeremény. Személy szerint a nagyjából térdig érő, gyöngyvászonból készült típusokat preferálom, de léteznek más anyagból készült és rövidebb darabok is.
Az UV-szűrős napszemüveg napos időben egyáltalán nem haszontalan dolog. A sportosabb darabok előnye a szárukra rögzíthető nyakpánt. A hozzá való tokot se felejtsük otthon. 
A korábban emlegetett mp3-as lejátszó számomra nélkülözhetetlen kellék, de mivel manapság már a legtöbb mobiltelefon is rendelkezik zenelejátszóval, sok embernek már tényleg csak egy fülhallgató, nomeg pár tucat jól kiválogatott, kellően inspiráló zeneszám kell. Valahányszor lelassulunk, elkedvetlenedünk vagy bármi más problémánk van, próbálkozzunk zenehallgatással. Hatalmas lökést adhat a morálunknak. (Itt javaosolhatnám a Milán barátommal összeállított Abszolút Kinizsi című lejátszási listát.)
A zseblámpa is nélkülözhetetlen egy éjszakába nyúló túrán. Nálam általában egy fejlámpa van, mely kezemet szabadon hagyja. Nagyon hasznos, ha nemcsak fehér, hanem vörös fényt is képes szolgáltatni. Használatakor ügyeljünk arra, hogy minél kevésbé világítsunk másnak az arcába. A tartalékelemet és -izzót se feledjük el. Érdemes ezenkívül egy kisebb darabot, mondjuk egy apró ceruzalámpát is zsebünkbe mélyeszteni.
A térkép, a menetlevél és a tájékoztató füzet tárolásához egy zárható A5-ös zacsekot szoktam vinni, mely nemcsak az esőtől, hanem az izzadságtól is óvja ezeket a holmikat. Néhány szemeteszacskó sem árthat, a fellépő hulladékok ideiglenes tárolásához.  
Mivel karom általában szépen lebarnul vagy leég, már karórámat se a csuklómon viselem ilyenkor, hanem a hátizsák vállpántjának egyik D-gyűrűjére rögzítem, úgy, hogy csak le kelljen pillantanom rá. Ha éppen túrabottal haladok, ez különösen előnyös.

 

Következik: A RAJTVONALTÓL A BEÉRKEZÉSIG: A HOSSZÚTÁVÚ TÚRA GYAKORLATA

 

Köszönet a kiegészítésekért Bozót, T. Gábor, TZH, Efemm, Sistergő, Sánta Kutya, Rum-cájsz és Asciimo kollégáimnak.

Szólj hozzá

túrázás hátizsák ruházat gyaloglás vizestömlő teljesítménytúrázás kinizsi 100