Ez a cikk kivételesen nem felszerelési tárgyat ajánl az olvasó figyelmébe, hanem inkább azt szeretnénk példázni vele, milyen házi módszerek léteznek, ha elégedetlenek vagyunk valamilyen cuccunkkal.

1997 környékén sürgős szükségem volt egy katonai jellegű hátizsákra, lehetőleg olyanra, ami többnapos kirándulásokra is megfelelő. Aki emlékszik azokra az évekre, tudja, hogy korántsem volt ekkora választék, pláne, ha az ember ragaszkodott mondjuk az olajzöld színhez és az elérhető árhoz. Végül durván ötezer forintért jutottam hozzá ehhez a Bundeswehr-zsákhoz. Eredeti űrtartalma 35 liter, és többféle színben (például zöldben, feketében és woodlandben) volt kapható. Anyaga kevertszálú kanavász. A képen érdemes megtekinteni, hogy nézett ki eredeti formájában, mivel utólag már nehéz lesz elképzelni…

A zsák a negyvenes-ötvenes évek színvonalát tükrözte, bár elsőre ez nem aggasztott. Anyaga korántsem volt vízálló, és tartósabbat is láttam már. Ami határozottan zavaró volt benne:
- hátmerevítés nuku
- a vállpántok fémgyűrű segítségével kapcsolódtak a zsák testére, de a rögzítések nagyon gyengék voltak és szinte azonnal javításra szorultak
- az amúgy is hatástalan elfűzőpántok végére szerelt fémfülek eleinte ütemesen csilingeltek menet közben, egészen addig, míg le nem váltak a hevederekről…
- a külső-hátsó zseb lényegében nem jó semmire, nyitni-zárni ehhez képest elég macerás
- kevés külső rögzítési ponttal rendelkezett

Még egy éve sem volt meg a zsák, mikor úgy döntöttem, drasztikus lépéseket teszek hatékonysága növelésének érdekében. Mivel pénzügyileg akkor még nem voltam  olyan jól eleresztve, házi módszerekhez nyúltam ennek érdekében – vagyis irány a rövidárubolt! (Ezekből is mennyivel több volt akkoriban, mint manapság…) Szükségem volt erős olajzöld hímzőfonalra, bőrvarrótűre, illetve plusz hevederekre. Sajnos akkoriban még nem volt kapható zöld heveder, így kénytelen voltam a legsemlegesebb színűt, a feketét választani, mely 2 és 4 centiméteres szélességben állt rendelkezésre. (A képeken látható zöld hevederhez évekkel később jutottam csak hozzá…)

Az átalakítást a vállpántokkal kezdtem. Először levágtam a használhatatlan fémgyűrűket, és a hevedert géppel rávarrattam a zsák hátlapjára. Az alsó végére 2 centis műanyag (később pedig ALICE-rendszerű) elfűzőket tettem. Az ezekbe való pántokat a zsák alsó sarkához rögzítettem, egyszerű kézi varrás útján. A párnázatot egy kiszolgált csehszlovák gyártmányú túrazsákról vágtam le, s piros színe miatt zöld vászonnal vontam be. Ezt kézzel varrtam fel a hevederre. A zsák tetejére stabilizáló pántokat is rögzítettem, rajtuk 2 centis elfűzőkkel.

A hátrészhez tartozik még, hogy a zsák szerencsére rendelkezett egy belső tokkal, a háti oldalon. Ide egy duplán összevarrt padlószőnyeg-darabot illesztettem, mely bármikor kivehető. Így már sokkal jobb lett a tartás, de tudtam, hogy egy derékpánt és egy mellpánt sem ártana. Utóbbi egyszerűen elkészíthető egy méter hevederből, egy dugzáras és pár leszorító csatból. Előbbin azonban agyalnom kellett pár hónapig. Megint a padlószőnyeg jelentette a megoldást, melyből 7-8 centiméter szélességben kivágtam egy darabot, ezt is zöld vászonnal beborítottam, majd kisebb-nagyobb hevederek és csatok rögzítése következett: a derékpánt tényleg komfortosabbá tette a hordást. Eszembe jutott azonban még egy lehetőség… A padlószőnyegből és a zöld vászonból ezúttal hátpárna készült, melyet azonban nem akartam felvarrni, gondolván, hogy a vállpánt egyszer még kiszakadhat, és akkor hozzá kell férnem a hátrészhez. Ezt a problémát tehát tépőzárral oldottam meg.

A záróhevederek és a rögzítőpántok (a MOLLE-rendszer előfutárai) kicserélése is igen lényeges volt, de továbbiakat is felvarrtam, egyrészt oldalt, másrészt a zsák fenekén. Ezeket is fekete színű szíjakból alakítottam ki, és évekkel később cseréltem csak zöldre ezek többségét. Az eredeti elfűzőktől megszabadultam és műanyag változatokat szereltem fel helyettük.

Az eredeti tárolókapacitás nem volt igazán meggyőző, ezért kitaláltam, hogy a túrazsákoknál népszerű megoldással egy belső gallért varrok be. A már ismerős zöld vászon ekkor még kellő mennyiségben állt rendelkezésre, úgyhogy csak a szükséges méretek kiötlése okozott átmeneti fejtörést. Kézzel varrtam be a gallért, az összehúzó madzag pedig ejtőernyőszsinórból készült. Rendkívül egyszerű, de nagyon is fontos kiegészítő volt ez.

Ha már tárolókapacitás, említettem a külső-hátsó zsebet, melyet nemigen használtam. Az ALICE-hátizsák (erről is írtunk már!) példájából kiindulva egy egyedi zsebet terveztem a helyére. Először óvatosan levágtam az eredeti zsebet, majd – rövid megfontolás után – az alját felhasználtam, mint az új zseb fedelét! A tulajdonképpeni test vékony zöld sátorvászonból készült, melyért egy barátomnak tartozom köszönettel. Hogy ne kelljen több kört futni, ravasz módon először is elkészítettem a zseb mérethelyes makettjét papírból, így oda tudtam próbálni majdani helyére. A méretezés szerencsére jól sikerült, így a zseb elkészítése is könnyen ment, bár az anyag keménysége folytán a bőrvarrótűnek ismét bizonyítania kellett.

Mindezen változások megvalósítása éveket vett igénybe (néha egész délutánokat töltöttem a varrogatással), részben a szerzett tapasztalatok és ötletek fényében. Akadt vele meló elég, de nem bántam, mert nagyon hasznos volt, illetve jó érzés látni, hogy egy-egy saját elképzelés valóban működik a gyakorlatban. Manapság már nem vállalkoznék egy ilyen mértékű átalakításra, de nincs is rá szükség, mivel a hátizsák-kínálat több, mint elégséges.

A puding próbája persze az evés, tehát a fő kérdés az, hogy mennyire volt tartós a zsák ezek után. Nos, büszkén állíthatom, hogy kiállta számos portya és tábor viszontagságait. Kellően kényelmes volt, megnövelt raktere pedig elég nagynak bizonyult, főleg, hogy én általában szerelékkel együtt viseltem (tehát általában a ruházat, a tartalék élelem, a hálózsák, a derékalj, és a tisztálkodó felszerelés kapott benne helyet). Külső rögzítési pontjai lehetővé tették két tartalék ALICE-kulacs, sátorlap és ponyva rögzítését. Javítgatni persze kellett néha, de ez a sokat használt hátizsákok legtöbbjéről amúgy is elmondható. Általában a felső stabilizáló pántok okoztak gondot (párszor leszakadtak, ami nem is csoda), ezeknél jobb lett volna, ha a felvarrás előtt a sapka belső oldalára vékony bőrfoltot teszek, hogy erősebben fogjanak és ne tudjon a zsák anyaga kiszakadni (ez a trükk ősrégi, de én sajnos későn ismertem meg).

Az eredeti zsák a mai napig kapható (bár népszerűsége valószínűleg már kisebb), mindamellett a vállalkozó szelleműeknek csak ajánlani tudom, hogy gond esetén nyugodtan alakítsák át ízlésüknek megfelelően.