Hitmakers • 6 nap
A brit ültetvényesek egykori vadászterületét 1978-ban nyilvánították nemzeti parkká. Ez volt Kerala első nemzeti parkja.
Azzal a szándékkal alapították, hogy megvédjék a Nilgiri Tahr, India endemikus hegyi kecskéjét a kihalástól, ugyanis, alig 100 egyed maradt a vadonban. Azóta számuk 3000 fölé gyarapodott, 800 körüli egyed él ebben a parkban.
A 97 km2-es területen pettyes szarvasokkal, számbárszarvasokkal, vaddisznókkal, leopárdokkal, aranysakálokkal, vadkutyákkal, majmokkal és kisebb rágcsálókkal osztoznak. Az elefántok csak szezonálisan látogatnak ide.
A park növényvilágát füves területek, cserjék és shola erdők (trópusi hegyvidéki örökzöld erdő) alkotják.
Tizenkét évente a Neelakurinji (Strobilanthes kunthianus) tömeges virágzásának lehetünk szemtanúi. A virágzási időszakban, általában augusztus és október között, a domboldalakat lilás-kék virág szőnyeg borítja. A következő virágzási ciklus 2030-ban várható.
A parkban található a 2695 méteres Anamudi, Dél-India legmagasabb hegycsúcsa. Különböző nehézségű és hosszúságú, túraútvonalak hálózzák be az Anamudit és a mellette lévő Raja Mala csúcsot. Mindre engedélyt kell igényelni.
Ha csak a parkot szeretned meglátogatni, Munnarból a legegyszerűbb odajutni. Célszerű reggel korán nyitásra odamenni, később nagy lesz a tömeg és ezzel együtt a zaj. Az indiai ember a természetben sem tud csendben maradni.
A belépő külföldieknek 500 rupia fejenként és csak fizikai kártyát fogadott el a jegyautomata. Busszal felvisznek egy bizonyos pontig, onnan kb. 1 kilométert lehet sétálni a kiépített útvonalon.
Az első busszal mentünk, szerencsére nem voltak sokan. Mivel még korán volt, a kecskéket magasan a domboldalban láttuk, de ahogy telt az idő, egyre lejjeb ereszkedtek, és talán 10-11 óra körül már ott kószáltak körülöttünk az úton. Nem gondoltam, hogy ennyire szelidek, és megszokták az emberi jelenlétet. A vadőrök vékony pálcákkal néha leparancsolták őket az útról.
Lebilincselő volt megfigyelni őket, természetes előhelyükön, nyugodt környezetben. Legelésztek, ugráltak, pihentek, semmi nem zavarta őket. Egész közel mehettünk hozzájuk, akkor sem szaladtak el, csak kíváncsian ránk meresztették nagy, sárga szemüket. Természetesen etetni, fogdosni, fotózkodni nem szabad.
