Ed Stafford: Felfedezők ​enciklopédiája – könyvkritika

Az expedíciók, illetve extrémebb természeti környezetben tett utazások kapcsán mindig érdekes kérdés, hogy milyen felszerelést és ruházatot vittek annak résztvevői, és ez hogyan segítette vagy akadályozta őket az úton. Alapvetően ezt a témát járná körüli Ed Stafford könyve, a Felfedezők ​enciklopédiája is. 

A szerzőről
De ki is az az Ed Stafford? Bár számos tévéműsorát játszották hazánkban, neve mégsem annyira ismert az itthoni közönség előtt. Nagyon leegyszerűsítve élete és tevékenysége alapján leginkább talán Bear Gryllshez lehetne őt hasonlítani. (Igen, Bear Grylls kétségtelenül megosztó személyiség, már csak ezért is jó a hasonlat.) Staffordot fiatal korától foglalkoztatta a világot keresztül-kasul bejáró, a föld legtávolabbi pontjaira is eljutó, extrém viszonyok közt tevékenykedő felfedezők világa. Gyerekként cserkész volt, majd földrajzot is tanult, valamint négy évet húzott le a brit hadseregben, kezdve azzal, hogy a sandhursti katonai akadémiát is elvégezte. A felfedezők világa továbbra is nagyon érdekelte, és végül saját “expedícióját” is megszervezte: 2008 és 2010 között nyugatról kelet felé végigsétált a dél-amerikai kontinensen, nagyrészt az Amazonas mentén haladva, ami elismerésre méltó fizikai teljesítmény. Stafford később a televíziózásba vetette bele magát, különböző túlélő-reality, extrém kalandos showműsorok arcaként. Az önkéntes számkivetett című korai sorozatában 60 napot húzott le egyedül egy szigeten, saját magát filmezve, ami komolyan megterhelő  kihívás volt számára. Későbbi műsoraiban már több a megrendezett rész, ezekben tipikusan a világ különböző pontjaira megy túlélni (Ed Stafford: Hátrahagyva, Ed Stafford: Út az ismeretlenbe) vagy versenyzik másokkal (A végső erőpróba).

Több könyvet is írt. A Felfedezők enciklopédiája – Mivel készültek a legendás utazók az ismeretlenbe? 2020-ban magyarul is megjelent. Ez 25 ismert és kevésbé ismert expedíció, illetve felfedező vagy extrém sportoló kalandjait mutatja be az 1800-as évek végétől napjainkig.

Tartalom
Kezdjük a címlappal. A könyv magyar címében az “enciklopédia” szó teljesen félrevezető. Egyáltalán nem valami rendszerezett, tudományos szemléletű gyűjtemény ez, inkább egy laza ismeretterjesztő olvasmány. És mi volt eredetiben? “Expeditions Unpacked: What the Great Explorers Took into the Unknown”, ami magyarul úgy hangzana, hogy “Kicsomagolt expedíciók: Mit vittek magukkal a nagy felfedezők az ismeretlenbe?” Ez sokkal inkább kifejezi a szerző eredeti szándékát és a könyv tartalmát. Ő ugyanis a konkrét felfedezések története mellett elsősorban ezen expedíciók felszereléséről próbált írni, azaz ezen lenne a könyv fókusza. A szöveg azonban más irányt vesz, bár ez nem menti a magyar címadást, amelyben a “felfedezők” szó sem stimmel, de erről kicsit később.

Minden fejezet néhány oldalas terjedelemben foglalja össze egy-egy út történéseit és legfontosabb szereplőt. A rövid terjedelem miatt az egyes történetek sok esetben a konkrét eseményekre szorítkoznak, pedig hosszabb terjedelemben a módszerek és felszerelési tárgyak elemzése révén jóval több tanulságot adhatnának át. Az, hogy az egyes részeken belül mennyire hangsúlyos a felszerelés taglalása – vagyis a kötet eredeti célja –, az erősen ingadozó. Helyenként a részletekbe is belemegy, azonban többi esetben hiányérzetet hagy maga után. Persze egy gépjárműves utazás során érthető módon általában nincsenek rászorulva olyan fogásokra vagy speciális segédeszközökre, mint mondjuk egy tutajúton. Bár egy-egy fejezet nyitóoldalán rajzos formában láthatjuk a leglényegesebb felszerelési tárgyakat, a túloldalon pedig a szöveges listát, ezek igencsak leegyszerűsítettek, hiányosak, és pont azokat a részleteket nem tartalmazzák, amik emelnék a könyv értékét. Amundsen vagy Scott kapcsán a szövegben valóban szóba kerül a ruházat fontossága egy extrém hideg környezetben, míg másoknál, például Amelia Earhart esetében erre nemigen van szükség, lévén a pilótanő és navigátora szimplán a kornak megfelelő repülőöltözéket viselte, így ott érdemben nem is foglalkozik a szerző a felszereléssel (az alapkoncepció ismeretében nem is egészen értjük, miért válogatták be ide a hölgyet). Saját beszámolójában (170-179. oldal) Stafford ezzel szemben elejt néhány nagyon is gyakorlatias infót, például Altberg dzsungelbakancsáról, hűséges hátizsákjáról, az Alpacka packraft felfújható csónakról, vagy arról, hogy tudatosan viselt “szakadtas”, tehát olcsó ruhadarabokat és karórát, hogy ne keltsen a néha nagyon is agresszív helyiekben gyanút vagy irigységet (itt jönnek be a képbe a gyakorlati mellett a kulturális szempontok, amelyek egyes térségekben, például Afrikában vagy Dél-Amerikában kiemelt fontosságúak lehetnek a túlélés érdekében egy európai ember számára). 

A könyv tartalmát adó vállalkozások között igen jelentős eltérések vannak. Míg például a 19. század végi, 20. század eleji történetek valódi, klasszikus expedíciók, amelyet többek közt újszerű tudományos eredményekkel jártak, addig az újabbakat már inkább csak extrém sportteljesítménynek illene nevezni. Érdekes ilyen szempontból összevetni a könyvben például a legelső sarkkutatók, Amundsen és Scott, illetve a mai modern, sarkvidéki utazó, Rune Gjeldnes történetét. Ugyanaz a hely, de száz év tudományos és technológiai fejlődés (ami a ruhaanyagokat vagy akár a kommunikációs lehetőségeket igen komolyan befolyásolta) után nem lehet egy napon említeni a kettőt. És itt térnénk vissza a magyar címadás második tévedésére: a “felfedező” titulus távolról sem illik minden itt felsorolt utazóra. Aki nem felfedezetlen tájakra indult, hanem “simán” körülutazta, körülhajózta, körülrepülte a világot, az igazából nem felfedező, még ha (sport)teljesítményként kiemelkedő is az, amit tesz. Már csak tiszteletből se mossuk össze ezeket a szavakat, mert nem ugyanazt jelentik. 

A kötetben erősen felülreprezentáltak a brit nemzetiségű utazók, ha pedig összesítve az angolszászokat nézzük, akkor kiderül, hogy a könyv túlnyomó részét az ő történeteik teszik ki. Hogy ez mennyire volt tudatos döntés a szerzőtől, vagy csak maga is brit nemzetiségű lévén ezekre a történetekre volt nagyobb rálátása, az jó kérdés. És persze az is igaz, hogy történelmi okokból ezen kultúrkör tagjainak volt meg leginkább a lehetősége, anyagi háttere és mentalitása ilyesfajta vállalkozásokhoz.

Egyes történetekból nagyon jól kirajzolódnak a korabeli sajátosságok. Az egyik legérdekesebb ezek közül talán az, hogy a szenzáció- vagy épp a hírnévhajhászás bizony már 100-150 éve is jelen volt a társadalomban. Mint ahogy bizonyos termékek gyártói már akkortájt is azzal próbáltak reklámlehetőséget szerezni, hogy terméktámogatást adtak az expedíciók számára. Ez elgondolkodtató lehet azoknak, akik szerint régen minden jobb volt… De egy modern példa is azt támasztja alá, hogy napjainkban is csínján érdemes bánni a szponzorációs anyagokkal:

Ed Stafford részéről kissé egoistának tűnő húzás volt, hogy saját, Dél-Amerikát átszelő expedícióját, illetve a felesége, Laura Bingham dél amerikai vízitúráját is beleírta a könyvbe, ezzel elérve, hogy immáron mindketten a legnevesebb felfedezőkkel szerepeljenek egy kötetben. Ezen páran elnézően mosolyognak majd, mások meg némi malíciával azt mondják, hogy “reklámnak nem rossz”. Stafford azt sem tudta megállni, hogy neje útjának szervezésében (lásd az utolsó fejezetet) betöltött szerepét ne hangsúlyozza fontoskódóan előadva. Például hogy még a saját régi laptopját is ő adta kölcsön az útra. Meg a bozótvágó késeket. Meg amúgy is ő találta ki az egészet… 

Mivel a kötet alapvetően olyan utazókról szól, akik nehezen megközelíthető helyekre jutottak el, hatalmas hiányosság, hogy egyetlen térképet sem helyeztek el az oldalakon (se világ-, se régiótérképet, sem mondjuk a Mount Everest oldalát mutatót). Pedig ez sokat segített volna az olvasónak, hogy átlássa, milyen útvonalat választottak vagy kerültek el, illetve adott esetben mekkora fába vágták a fejszéjüket. 

Kihagyott ziccer, hogy legalább azon történeteknél, amelynek még élnek a szereplői, nem kereste meg a szerző őket azzal, hogy mondják el személyesen legalább egy-két jól bevált, vagy éppen hogy csalódást keltő felszerelési tárgyukról tapasztalataikat. Az is szomorú, hogy Ed Stafford, aki azért tényleg a világ számos pontján járt, és túlélési helyzeteket szimulált – így a tudása meglenne hozzá –, nem írt saját kiegészítést, elemzést az egyes történetekhez, hogy az adott helyen adott felszerelés mire és hogyan (volt) használható, manapság mit szoktak ehelyett alkalmazni, vagy milyen ötlete lett volna még a felfedezők helyében az életük megkönnyítésére.

Mindezek mellett az albumszerű, keménytáblás könyv kiállítása esztétikus, képanyagban bővelkedő, és illik hozzá a minimalistába hajló tördelési stílus is. Mérete nagy (kb. 26 × 28 cm), ennek hála általában jól érvényesülnek a képek. 

A magyar kiadás néhány pontatlanságot leszámítva egészen rendben van. Például a 26–27. oldalon, Scott kapitány útjánál az egyik bekezdésben még 1912. január 15-ét említ, aztán a következőben már 1912. november 16-át, pedig tényleg csak egy nap telt el közben. Másik helyen ezt olvassuk: “...Jason Lewis lett az első ember a történelemben, aki mindenféle gépesített jármű igénybevétele nélkül kerülte meg a földet.” Ez nem szerencsés megfogalmazás, hiszen a tudomány jelen állása szerint az 500 évvel korábbi Magellán-expedíció túlélő tagjai voltak az elsők a történelemben, akik ezt megcsinálták, itt valójában az első emberi erővel történő megkerülésről van szó. És hát a “vérfertőzés” szó is félreérthető, mert bár van “vérmérgezés” jelentése, utóbbi sokkal egyértleműbb lett volna... Ugyanakkor a zárójeles szerkesztői megjegyzések hasznosak, egyfelől az eredeti kötet megjelenése óta történtek, másfelől a magyar vonatkozások ismertetése végett. 

Összefoglaló
A túlélési szakirodalom etalonjának számító SAS túlélési kézikönyv egyik fontos gondolata, a túlélés piramisa néven nevezett modell, mely szerint túlélés kapcsán a legfontosabb az akaraterő, erre épül a tudás. És a felszerelés ezek nélkül mit sem ér. Mindemellett azonban természeti környezetben tett túra, utazás, expedíció, pláne túlélési szituáció esetén igenis nagy jelentősége van annak, hogy milyen eszközök, felszerelési tárgyak, készletek állnak rendelkezésre, ezek alapvetően befolyásolják az emberek teljesítményét, hatékonyságát, fizikai és pszichés állapotát is. (Nem véletlen, hogy blogunkon mi magunk is rengeteg felszerelési tárgyról írtunk részletes elemzést.) Innen nézve kiváló ötlet, hiánypótló koncepció volt Ed Stafford részéről, hogy önálló könyvet szenteljen annak, hogy korábbi expedíciók tagjai miket vittek magukkal. Az eredmény egy szép és alapvetően érdekes könyv lett, azonban sajnos pont a lényeg, azaz a konkrét felszerelési tárgyak listája, azok alaposabb bemutatása, elemzése, és a következtetések levonása sikkad el. Az egyes összefoglalók figyelemfelkeltésnek így is alkalmasak (akár ifjabb, akár felnőtt olvasókról van szó), és igény esetén máshol utánaolvashatunk ezeknek alaposabban – viszont pont ez utóbbi kitétel miatt könnyen mondhatnák erre sokan, hogy “oké, de erre ott van az internet, minek fizessek külön egy könyvért?” Hát igen, Stafford úr – tapasztalataiból kiindulva – már minimális munkával is hozzá tudott volna tenni mindehhez olyan tanulságokat, amiket az érdeklődők csak itt tudtak volna megtalálni… Ez lett volna részéről a hozzáadott érték, mert az alapvető infók, sőt a képek is ott vannak néhány kattintásra tőlünk a világhálón. Sajnos a könnyebbik utat választotta, így egy innen-onnan összeszedett (ez a megfogalmazás jogos, mivel forrásjegyzék amúgy nincs a kötet végén), nem túl terjedelmes, bár még így is olvasmányos kéziratra futotta tőle. Abban is biztosak vagyunk, hogy néhányan nem lesznek elégedett az expedíciók kiválasztásával (például Shackletonék útját nagy kár volt kihagyni, főleg, hogy tele volt jól dokumentált tanulságokkal), de ez megint csak a szerző szíve joga. Egyáltalán nem rossz könyv, de bizony jóval többet is ki lehetett volna hozni belőle a családi önfényezés helyett vagy mellett. 

Felfedezők ​enciklopédiája - Mivel készültek a legendás utazók az ismeretlenbe?
Eredeti cím: Expeditions Unpacked – What The Great Explorers Took into the Unknown
Írta: Ed Stafford
Scolar, Budapest, 2020
240 oldal