2011. júl 03. Bozótnéger
Guggolás - pihenés

Guggolás - pihenés

Egy régi bölcsesség azt javasolja, hogy r-betűs hónapokban ne üljünk a földre (gyk. a hideg miatt). De még nyáron is megeshet a szabadban, hogy például egy kiadós esőzés után nem találunk száraz ülőalkalmatosságot. Ilyenkor elsőre a guggolás tűnhet egy alkalmas pihenő testhelyzetnek, ám lábizmaink ebben a helyzetben is gyorsan elfáradnak. Lássunk pár egyéb pihenő testhelyzetet az ilyen esetekre, tehát amikor elsősorban csak lábbelinken keresztül érintkezhetünk a talajjal.

Asszimetrikus guggolás
Ami elsőként leginkább adja magát, az az asszimetrikus guggolás. Ekkor egyik talpunk kissé előrébb kerül, kényelmesen felfekszik a talajon. Testsúlyunk elsősorban másik, hátsó lábunkra nehezedik, sarkunkra ráülünk. Mindkét könyökkel a combunkra támaszkodunk, amely segít egyensúlyozni felsőtestünket. Könnyű felkelni ebből a guggolásból, és testhelyzetünket egyszerűen átrakhatjuk másik sarkunkra, ha már fáradunk.
 

Telitalpas guggolás
Talpunk ugyan pihen, ha úgy guggolunk hogy teljesen leérjen, de a legtöbb embernek ekkor nagyon hátra kerül a tömegközéppontja, és igen nehéz megmaradni ebben a helyzetben. De vannak olyanok is, akiknek ez egy kényelmes testhelyzet. Azt tapasztaltam, hogy a bakancs talpa mivel a sarkánál vastagabb, ez jelent egy pár milliméternyi magasságkülönbséget, ami már elég lehet az egyensúly megőrzésére.
 

Alátámasztott sarok
A telitalpas guggolás egyensúly-problémáját remekül megoldja ha egy kb. 3-6 cm vastag fadarabot teszünk sarkunk alá. De az is jó, ha lejtős talajon guggolunk. Ez már elég ahhoz hogy tömegközéppontunk ismét talpunk fölé kerüljön, és stabilan tartson.
 

Rönk-ülés
Kissé kilóg ebből a listából, de azért meg kell említeni, hogy nem csak a sarkunkat támaszthatjuk alá, de ha van megfelelő vastagságú, vagy elég magasan fekvő rönk, természetesen arra is rá lehet ülni.
 

Ülés fél lábfejen
Egyik lábunkat magunk alá hajlítva teljesen ráülhetünk a lábfejünkre-bakancsunkra. Lábszárunkat viszonylag kényelmesen elemelhetjük a talajtól, így gyakorlatilag ebben az esetben is csak a bakancs (oldala) érintkezik a talajjal. Tapasztalatom szerint honvédségi surranóban a legkényelmesebb ez a testhelyzet.
 

Ülés lábfejen
Az előzőhöz hasonlóan természetesen akár mindkét lábfejünkre is ráülhetünk egyszerre, egyfajta törökülés-jelleggel. Lényeges, hogy ez esetben is kizárólag lábfejünk és bokánk ér le a földhöz. Szintén surranóval működik a legjobban.
 

Guggolás háttámasszal
Kidőlt rönköt nem biztos hogy találunk, amire rá lehet ülni, ám egy álló fának nekivetve hátunkat, szintén kényelmesebb a guggolás, és ez esetben is csak a talpunk ér a talajhoz.
 

 

Szólj hozzá

pihenés testhelyzet