2010. dec 27. Monty H.
A MOLLE-rendszer

A MOLLE-rendszer

Egyes cikkeinkben (például a Viper vagy a Guarder hátizsákjának tárgyalásakor) már előkerült az utóbbi évek egyik legkomolyabb újítása, mely nemcsak katonai, hanem túrázós-túlélős vonalon is jelentős előrelépést jelentett. Alapjában véve egy zseniálisan egyszerű rögzítési rendszerről van szó.

A MOLLE mozaikszó jelentése MOdular Lightweight Load-carrying Equipment, vagyis moduláris könnyű málhafelszerelés. (Kiejtése angolban a Molly női nevével azonos, magyarban általában molleként emlegetik.) A már említett ALICE-rendszer igen hasonlatos ehhez, a különbség a részletekben rejlik, a MOLLE ugyanis lényegesebben rugalmasabb felszerelés-elhelyezést tesz lehetővé. Az alapötlet már 1997-ben megszületett, azonban csak 2001 után jutott el a nyugati haderőkhöz – azóta több hadseregben is rendszeresítésre került már ez a szisztéma.

A MOLLE alapját az adott felszerelési tárgyra általában vízszintesen felvarrt gyöngyvászon pántok képezik, melyek több sorban, összességben igen nagy felületen kapnak helyet, például egy hátizsák hátán vagy egy védőmellény teljes mellső és hátsó oldalán. A pántokra aztán a tulajdonos szinte teljesen tetszőlegesen helyezheti el a szükséges kiegészítőket, elsősorban tokokat, de mondanom sem kell, hogy sok más dolog (karabiner, tollak, világító rúd, stb.) rögzítésére is alkalmas.

A tokok hátán kapnak helyet azok a lepatentolható fülek, melyeket angolban PALS-ként ismernek. (A rövidítés a Pouch Attachment Ladder Systemet rejti, vagyis a tokrögzítő „létrarendszert”.) Ezek az apró hevederek ugyanolyan gyöngyvászonból készülnek, mint a rögzítőpántok. Elhelyezésük valóban gyors, a két potenciálisan gyenge pont az egészben a patentek vagy a rögzítőhevederek minősége lehet. Előbbinél a tokok nem lesznek kellően fixek, utóbbinál pedig a rendszer tartóssága foroghat veszélyben.

A katonai és túrafelszerelések gyártói – látva a rendszer sikerességét – ma már nagy számban hoznak forgalomba ilyen vagy ezzel kompatibilis (például nem patenttel, hanem speciális műanyagcsattal zárható) cikkeket. (Nemrég egy neves cég fotóstáskáján láttam MOLLE-pántokat…) A kapható felszerelések sora pedig továbbra is bővül, úgyhogy jó eséllyel megtalálhatjuk a szükséges darabokat, akkor is, ha csak egy kívül rögzíthető egészségügyi tokra van szükségünk, és éppen homokszínben. Mert azt mondanom sem kell, hogy a színválaszték ugyanolyan gazdag, mint mondjuk az álcaruhák vagy a hátizsákok terén.


A Viper zsákot a fenti képen egy – jelen esetben egészségügyi felszereléssel megrakott – admin tokkal kiegészülve láthatjuk, amely könnyebb és gyorsabb hozzáférést tesz lehetővé.

Szólj hozzá

elemzés hátizsák katonai molle