2010. már 14. Monty H.
Vizestömlő a háton

Vizestömlő a háton

Avagy mi a csoda az a camelbak?

A vizet és általában az ivásra szánt folyadékokat sokáig műanyagból vagy fémből készült palackokban tároltuk és hordoztuk. Nem volt azonban mindig így. Honfoglaló őseink például bőrből készült vizestömlőket használtak ilyen célra. Az ilyesféle vízhordási lehetőség újra utat tört magának néhány évtizeddel ezelőtt, bár némileg más formában.

Mi az a camelbak?
A „camelbak”, vagyis „tevepúp” nevéből következően egy háton (is) viselhető, ún. „hidratáló rendszer” – de ne legyünk nagyképűek, nevezzük egyszerűen vizestömlőnek, és feledjük el az olyan primitív magyarításokat, mint az „ivózsák”. (Közismert angol nevét mellesleg arról a cégről – a Camelbakről – kapta, mely elsőként dobott piacra nagy tömegben ilyen felszereléseket. Jogi okokból a többi gyártó ma már nem is használhatja az ő márkanevüket.) Ez az eszköz – sok más praktikus felszerelési tárgytól eltérően – nem katonai eredetű. Feltalálója állítólag egy kerékpáros volt. Nem csoda tehát, hogy sportfelszerelésként kezdte meg földi pályafutását. Előnyös tulajdonságai miatt azonban hamarosan teret hódított mind a túrázók, mind a fegyveres erők tagjai között. Ma már a Camelbak cég egyeduralmának szerencsére vége, mivel számos más vállalat gyártja, és egy-egy jó minőségű darab ésszerű áron is beszerezhető.

A rendszer részei

Lássuk először a vizestömlő részeit.
Maga a víztároló rekesz általában könnyű, rugalmas műanyagból készül, melyet ellátnak két lezárható nyílással. Általában a nagyobbik (alapvetően kupakkal zárható) nyíláson át tölthetjük fel, a kisebbik pedig a szívószál felé továbbítja a folyadékot.


A rendszer másik alapvető eleme a szívószál, mely egy 1-2 cm átmérőjű, rugalmas gumicső. Ennek végét természetesen le kell valahogy zárni. Akadnak olyan típusok, ahol egy apró retesz található, melyet elfordítva nyithatjuk meg a rendszert, esetleg csak egy apró kupak. A legegyszerűbb pedig a foggal összenyomható, lágy műanyagból készült szelep, melynél már tényleg semmi dolgunk nem akad, csak szánkba venni a szívószálat, ráharapni, aztán szívni a nedűt. Mindenkinek javaslom, hogy a reteszes vagy kupakos megoldást válassza, mivel a véletlenül megnyomódó és így kinyíló szívóka már nem egyszer okozott gondot. A Camelbak cég kínálatában kapható külön is ilyen L alakú retesz (de sajnos csak kék-sárga színben), illetve önálló, sapkával záródó szívóka (feketében). A nagyobb sportáruházakban találunk is ilyet, áruk jelenleg 2-3000 forint.
A tömlő plasztikíze, illetve ennek erőssége típustól függ: próbáljunk mások tapasztalatára hagyatkozva választani. És persze ajánlatos csak vizet tárolni benne…

A vizestömlő használata

Miután megtöltöttük a tömlőt, gondosan zárjuk le, fordítsuk fejjel lefelé, hogy felülre, a szívószál tövéhez kerüljön a beleszorult levegő, s a szívószál segítségével ezt azonnal szívjuk is ki belőle, hogy a rekesz ne tartalmazzon mást, csak folyadékot.


A tömlőt legegyszerűbb a háton elhelyezni. A modern túrazsákok közül ma már több olyat találunk, melyeken külön tokot alakítottak ki ilyen célra, általában a zsák hátsó falában. Nagyobb hátizsák esetében nyugodtan próbálkozzunk az oldalzsebekkel vagy a fedősapkával, a lényeg, hogy a szívószál bemeneti pontja legalul legyen, hogy a folyadék továbbítása ne okozzon gondot. Természetesen beszerezhetők olyan hordtokok is, melyek kifejezetten a vizestömlő befogadására és szállítására készültek (egyes típusok eleve ilyen kiszerelésben kerülnek forgalomba). Ezek általában igen apró, lapos hátizsákok.
Javaslom, hogy a hátizsákon belül elhelyezett tömlőket mindig külön csomagolva (mondjuk egy nejlonzacskóban) helyezzük el, mivel valószínűleg mindenkinek lesz legalább egyszer komoly gondja a szivárgással. Ha melegben indulunk útnak, akkor még javíthatunk is a helyzeten azzal, ha ezt a zacskót belülről megnedvesítjük – ennyivel is hűvösebb lesz a folyadék a tömlő belsejében.
Apropó, hőmérséklet. Furcsa, de kellemes meglepetés volt, hogy a tömlő még hőségben is és még közvetlenül a hátam közelében hordozva is hűvösen tartotta a benne tárolt folyadékot. Meleg időben azért számítsunk rá, hogy a szívószál végében megmaradó, s ivásnál elsőként a szánkba kerülő néhány korty folyadék langymeleg lesz (a profi kerékpározók ezt rögtön ki is köpik), ám az utána következő adag már garantáltan hűvösebb. Ezt kiküszöbölendő, megtehetjük, hogy ivás előtt visszafújjuk a csőben maradt folyadékot a tömlőbe, és csak után szívjuk meg.
Hideg időben már gondunk lehet, mivel a szívószálban megmaradt víz gyakran belefagy… Tehát vagy ne is használjuk ilyenkor, vagy mindig fújjuk vissza a csőben maradt folyadékot a tömlő belsejébe.
A szívószál előrevezetéséről is gondoskodnunk kell. Ma már szinte mindegyik hátizsák vállpántján találunk leszorító szíjakat és D-gyűrűket. Ezek segítségével pofonegyszerűen elvezethetjük mellkasunkig a gumicsövet. (A rögzítésnél hálálja meg magát, ha a szívószál valóban rugalmas és nem merev.) Ha a cső legvégét is rögzíteni akarjuk, hogy járás közben ne hintázzon összevissza, csatoljunk fel a pántra egy apró karabinert és a szívószál végét dugjuk bele. Ennek hiányában a mellpántba is beakaszthatjtuk. Mindenesetre figyeljünk arra, hogy ha letesszük a hátizsákot, akkor a szívóka ne a porban kössön ki…
A szívószálra lehetőleg húzzunk valamilyen borítót. Egyes gyártmányoknál eleve kapunk egy rugalmas, csőszerű borítást. Akár meleg van, akár hideg, jó szolgálatot tehet. Ha nincs ilyenünk, akkor könnyedén készíthetünk magunknak, méghozzá fekete elasztikus csíkból (szélesebb gatyamadzag), melyet hosszában kell összevarrnunk, a végét pedig lángnál leolvasztanunk.
További hasznos kiegészítő a házilag is könnyedén előállítható belső tok, melyet akkor érdemes elővenni, ha a tömlőt nem gyári tokjával használjuk, mert mondjuk hátizsákunkon belül helyezzük el. Ez azért fontos, mert a lágy műanyag érzékeny lehet a fizikai behatásokra. Az ilyen toknak nem kell rendelkeznie semmiféle hordpánttal, egyedül azt kell valahogy biztosítanunk, hogy függőleges helyzetben maradjon benne a tömlő, akkor is, amikor már csak kevés víz van benne. A tetejére tehát érdemes apró pántokat varrni, melyeket átfűzhetünk a tömlő tetején található lyukakon. A tokba esetleg érdemes lehet még merevítőt (mondjuk padlószőnyeg-darabot) belevarrni. Jómagam egy régi zöld farmerem szárából készítettem ilyen belső tokot (lásd az alábbi képet).
Az egyszerű használat folytán nyilvánvalóan gyakrabban fogunk a tömlőből inni, mint egy kulacsból. Emiatt azonban ne aggódjunk, mivel mozgás, túra közben a „gyakrabban, de kevesebbet” alapú folyadékfelvétel szervezetünk számára amúgy is előnyösebb. A problémát igazából az jelenti, hogy nemigen tudjuk menet közben ellenőrizni, mennyi vizünk maradt. Ezért célszerű vésztartalékként magunknál tartani mondjuk fél liternyi egyéb italt is, egy külön palackban.
Használat után a tömlőt mindenképp ürítsük és mossuk ki. Jó ötlet beszerezni egy tisztítókészletet hozzá, melyben egy áthúzós drótkefe is helyet kap – ez utóbbival a szívócső belsejét is kipucolhatjuk. Szárításhoz akasszuk ki egy szellős helyre. Ne közvetlen napfénynél szárítsuk, mivel hosszú távon be fog repedezni a műanyag.

Végezetül
Bár a vizestömlő speciális felszerelési tárgy, melyre csak bizonyos alkalmakkor van (vagy lenne) szükségünk, jó szívvel ajánlom mindenkinek. Aki gyalogolt már 50 kilométernél többet egyfolytában, az túra közben tudja majd értékelni, ha a vízfelvételhez elég lesz egyetlen röpke mozdulat, míg a szívószál eljut kiszáradt szájáig…

Következik: vizestömlők összehasonlító tesztje

Szólj hozzá

camelbak vizestömlő